A Pfizeren nem fog múlik, hogy az iskolai év kezdetére védettek legyenek akár a 12 évesek is, mondta Vereckei Péter, a vakcinagyártó hazai képviseletének ügyvezetője a Népszavának.
Magyarországon már válogatni lehet a koronavírus-vakcinákból, ezért sokan figyelik, hogy milyen mennyiségeket szállítanak a gyártók. Kérdésünkre a Pfizer elárulta, májusban összesen 1,3, júniusban 2,2 millió adag vakcinát szállítanak Magyarországnak, a második félév egészben még további 4,7 millió adagot.
Egy brit tanulmány szerint növelheti az antitestes immunválaszt a Pfizer-oltásoknál az idősek esetén, ha a két dózis közötti időtartamot jelentősen, a jelenleg általánosan alkalmazott 3 hétről 12 hétre emelik – írja a Financial Times.
Kormány koronavírus tájékoztató Facebook-oldalán ma reggel megjelent poszt szerint ma 144 ezer, főleg március elejéig regisztrált kap SMS-t arról, hogy három másik vakcina mellett Pfizer-oltásra is foglalhat online időpontot.
A Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett, koronavírus elleni oltóanyaga hatékony védelmet nyújt a vírus Japánban eddig kimutatott variánsai, egyebek közt a brit, dél-afrikai és indiai mutánsa ellen is - áll a Jokohamai Egyetem szerdán közzétett tanulmányában.
Csütörtökön kezdődik a 16-18 évesek oltása a kórházi oltópontokon - írja mai emlékeztetőjében a kormányzati koronavírus-portál. Az érvényesen regisztrált és SMS-ben értesített fiatalok még ma tudnak az interneten időpontot foglalni, ha eddig nem tették. Eddig több mint 90 ezer fiatal regisztrációját fogadták be, és többségük már le is foglalta az időpontot.
Az április végi hajrá után feleződött az első koronavírus-oltások napi üteme, és így teljesen más oltási pályára keveredtünk, mint amit akárcsak két héttel ezelőtt a remélt duplázódó ütemmel kalkulálni lehetett. Ráadásul az oltási tempó lassulása amellett következett be, hogy közben sokkal több vakcinát lehet itthon elérni, mint ahányan összesen regisztráltak az oltásra. A lehetséges okok azonosítása mellett kalkulációt végzünk arra is, hogy mikorra lehet elérni az 5 millió elsőre beoltottat, amihez a kormány a legutóbbi jelzések alapján a további lazításokat (lakodalmak, délutáni iskolai foglalkozások) köti. Összességében úgy látjuk, hogy az oltási tempó lelassulása ahhoz a furcsa helyzethez vezetett, hogy a járvány javuló folyamatai (feltehetően főleg szezonális okokból) mára jóval előbbre járnak, mint amennyire a védettséget szerzők száma emelkedik, így pedig még inkább kérdéses, hogy érdemes-e a továbbiakban is az oltások kerek számához kötni a lazító lépések ütemezését.
Dánia volt az első ország, amelyik kivette az oltási programjából az AstraZeneca és a Johnson & Johnson vakcinájának az alkalmazását nagyon ritka vérrögképződéses esetek miatt. Norvég szakértők sem javasolják, hogy a kormányzat használja ezt a hivatalos oltási kampányban. Az országok döntő többsége azonban továbbra is olt a vakcinával, néhányan különböző restrikciók mellett. Nagy-Britanniában a 40 évnél fiatalabbaknak nem javasolják az oltást. Mégis miért lehet, hogy van olyan európai ország, amelyik minden korosztályra használja ezeket a vakcinákat, van olyan, amelyik csak megkötésekkel, és már olyan is, amelyik egyáltalán nem? A cikkben megpróbálunk válaszolni erre a kérdésre, és arról is szó lesz, hogy az Európai Unió szerződéshosszabbítása kérdésessé vált az AstraZenecával, mert az unió szerint szerződést szegtek a szállítások kapcsán, inkább a Pfizerrel állapodtak meg 1,8 milliárd dózis szállításáról.
Ma reggel ismét több mint 330 ezer adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett hazánkba. Ez már a 21. magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett, Comirnaty nevű oltóanyagból, ezzel a vállalat által hazánkba szállított vakcina adagok mennyisége meghaladja a 3,2 millió adagot - közölte a Pfizer.
Az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság hétfői bejelentése szerint a Pfizer-BioNTech közös koronavírus elleni vakcinája engedélyezetté vált sürgősségi alkalmazás céljából a 12-15 éves korosztály számára is.
Az Európai Bizottság meg nem újította meg az AstraZenecával júniusban lejáró szerződését - közölte vasárnap Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos egy nappal azután, hogy az Európai Unió jóváhagyta 1,8 milliárd adag, a Pfizer/BioNTech vállalatok által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag beszerzését 2023-ig biztosító szerződést.
A Népszava értesülései szerint újabb Pfizer akciót hirdet a kormány. A napilap úgy tudja, hogy már ma közzéteszik az oltópontok az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér (EESZT) felületén a foglalható időpontokat a 18 és 59 évesek számára.
A kimagasló magyar oltási eredmények ellenére sem szabad hátradőlni, nem szabad elveszteni a koronavírus elleni oltakozási kedvet - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
György István államtitkár, az országos oltási munkacsoport vezetője az MTI déli híre szerint azt nyilatkozta, péntek éjfélig 60 ezer 16-18 éves fiatal regisztrált a jövő hét második felében kezdődő Pfizer-oltásra. Ez 30%-os arányt jelentett volna. Az MTI friss értesülése szerint azonban a valódi szám 84 ezer, ami "magas", 40%-os arányt jelent.
Az Európai Bizottság jóváhagyta 1,8 milliárd adag, a Pfizer/BioNTech vállalatok által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag beszerzését 2023-ig biztosító szerződést - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében szombaton.
A 16-18 éves regisztráltak számára hétfőn, kedden és szerdán nyílik meg az időpontfoglalás lehetősége a koronavírus elleni oltásra, és csütörtöktől kezdik a korosztály oltását Pfizer-vakcinával - nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton a közmédiának, a regisztrációs problémákra azonban nem tért ki.
Ne feledjétek: no vakcina, no party – üzente Maruzsa Zoltán államtitkár tegnap a 16-18 éveseknek, akik tegnap éjfélig regisztrálhattak Pfizerre, csakhogy a regisztrációjukkal gondok vannak.