Az Egyesült Királyság azt tervezi, hogy más alternatív vakcinát ajánl a 40 év alatti britek számára az AstraZeneca helyett, mivel a fiatalabb populációban ritka esetben, de előfordultak vérrögképzőési problémák – írja a Bloomberg egy névtelen forrásra hivatkozva.
Két, csütörtökön közzétett tanulmány is azt állapította meg, hogy a Pfizer amerikai, és a BioNTech német gyógyszeripari vállalatok által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcina kiemelkedően hatékony a vírus fertőzőbb mutációi ellen is - számolt be róla csütörtökön az amerikai sajtó.
A BioNTech közleménye szerint idén 3 milliárd dózist állítanak elő a koronavírus elleni vakcinájukból, több mint dupláját annak, amit a Pfizerrel együtt hat hónapja becsültek -számol be a hírről a Bloomberg.
Fontos találkozóra került sor a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán szerdán. Karikó Katalin, az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztésében főszerepet játszó biokémikus Merkely Bélával egyeztetett.
Támogatja az Egyesült Államok kormánya azt, hogy a koronavírus-vakcinák gyártói mondjanak le a szellemi tulajdonjoguk védelméről azért, hogy minél hamarabb minél több vakcinát lehessen világszerte gyártani és ezért minél több életet lehessen megmenteni – jelentette be a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) május második felében várható ülésére készülve az amerikai kereskedelmi miniszter a Bloombergnek.
Minden 50 év feletti brit számára felajánlják a harmadik oltás lehetőségét ősszel, hogy ezzel megelőzzék a fertőzések megugrását karácsonyra – számol be a hírről a Reuters a The Times tudósítása alapján.
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy már Szputnyik vakcinára is lehet időpontot foglalni az eeszt.gov.hu-n. Müller Cecília kitért arra, hogy itthon még mindig a brit mutáns fertőz, de vélhetően csak idő kérdése, hogy az indiai mutáns is megjelenjen. Szó esett arról is, hogy nem kell félnie annak, akinek két oltást követően sem mutatnak ki kellő ellenanyagot a szervezetében, a háziorvosoknak pedig megkezdték az első jutalmak kiutalását a hétvégi és ünnepnapi oltások után.
Az AstraZeneca és a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájának már az első dózisa is legalább 86 százalékos védelmet nyújt a fertőzés ellen az 60 évesnél idősebb embereknek - derül ki dél-koreai járványügyi ügynökség (KDCA) szerdán közzétett tájékoztatójából.
A koronavirus.gov.hu oldalon elérhető tájékoztatás szerint jelenleg Sinopharm és AstraZeneca vakcinákra lehet online időpontot foglalni, illetve az SMS-ben értesítettek számára még a Szputnyik V is rendelkezésre áll. A Pfizerre viszont már nincs időpont.
A koronavírus elleni első oltóanyagánál jóval enyhébb, mínusz 80 helyett csupán plusz 2 és plusz 8 Celsius-fok közötti hűtést igénylő vakcinájának engedélyeztetésén dolgozik a német BioNTech cég - jelentette be kedden a vállalat vezérigazgatója. Az új vakcina gyártása is közösen történt a Pfizerrel.
A Pfizer a hónap végéig benyújtaná a kérelmet BioNTech biotechnológiai céggel közösen fejlesztett koronavírus vakcinájának teljes körű engedélyére az amerikai gyógyszerhatósághoz (FDA). Tavaly a vakcina vészhelyzeti alkalmazását engedélyezte a hatóság, ha a teljes engedélyt megkapja az oltóanyag, az azt jelenti, hogy a vállalat elkezdheti közvetlenül a fogyasztóknak hirdetni a vakcinát, változtathat az árazásán és a pandémiát követően is piacon maradhat a készítmény - írja a CNBC. A cég közzétette az első negyedéves számait is, amiből kiderül, hogy mennyivel dobta meg bevételeit a koronavírus-vakcina.
Ma érkezik meg a 20. Pfizer-szállítmány Magyarországra 334 ezer oltóanyaggal, ezzel összességében 2,8 milliót éri el az országba szállított vakcináik száma, ezáltal az országban pillanatnyilag legalábbis a legtöbb oltóanyag a Pfizertől érkezett - mondta Szijjártó Péter kedden élőben a Pfizer képviselőjével tartott sajtótájékoztatón, amelyet élőben közvetítettek a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán.
A tegnap bevetett 100 ezer Pfizer-vakcina éppen annyi volt, amennyi a megyei és a centrumkórházak hűtőiből felolvasztható volt. Hozzá kellett nyúlni olyan készlethez is, ami a második oltásokra volt félretéve – állítja cikkében a Népszava.
Semmilyen tudományos következtetést nem vonhatunk le arra vonatkozóan, hogy melyik vakcina jobb vagy rosszabb a kormányzati táblázat alapján, az viszont magyarázatra szorul, hogy miért halnak meg viszonylag sokan az oltások után koronavírus-fertőzésben – állították a Portfolio által megkérdezett kutatók. Véleményük szerint a táblázat alapján azonnal meg kell vizsgálni, hogy két oltás után miért halhatnak meg egyes emberek koronavírusban. Nemzetközi példák alapján a nyugati típusú vakcinákkal duplán oltottak közül extrém ritka esetben halhat meg valaki koronavírusban. Az 1,4 millió duplán oltott esetében az irodalmi adatok alapján 10 fő alatti halálozást kellene produkálnia az oltási programnak, ehhez képest a kormány által közölt táblázatban 273 halálos áldozat szerepel. A kutatók szerint elsőként arról kell megbizonyosodni, hogy nem az adatokkal van-e a probléma. Ha nem, akkor égetően fontos tisztázni, hogy miért ennyire rosszak a hazai számok. Alábbi cikkünkben kutatókkal való beszélgetések alapján bemutatjuk a lehetséges forgatókönyveket.
Norvégia az egyes oltások közötti időtartam növelésével akarja felgyorsítani a lakosság immunizálását - közölte pénteken a skandináv állam közegészségi intézete (FHI).
„Rendkívüli oltási akciót” hirdetett meg mára az Országos Oltási Munkacsoport, Pfizer-oltásra lehetne jelentkezni az EESZT rendszerén keresztül, a gond csak az, hogy annyira népszerűnek bizonyult az akció, hogy egyből lehalt a rendszer, így az időpontfoglalás sem lehetséges. Pedig a reggeli adatok alapján nagy szükség lenne a 100 ezer dózis rendelkezésre bocsátott Pfizer-oltásra ahhoz, hogy ma elérjük a 4 milliós beoltotti számot, amivel a nyitás következő lépcsője megtörténhet holnap. Közben alakulnak a sorok, gyűlnek a tömegek az oltópontoknál, van, ahonnan már elküldik az újonnan érkezőket, mert elfogyott a mára szánt vakcina.
Európai uniós engedélyt kért a Pfizer és a BioNTech az új típusú koronavírus ellen (SARS-CoV-2) kifejlesztett vakcinájuk alkalmazására a 12-15 éves korosztályban - közölte pénteken az amerikai gyógyszeripari társaság és a német biotechnológiai kutatóvállalat.
Rendkívüli oltási akció lesz ma: a Sinopharm mellett az oltásra regisztráltak a Pfizer vakcinájára is foglalhatnak időpontot a kórházi oltópontokra az Országos Oltási Munkacsoport döntése értelmében - értesült az Origo.
Várhatóan június elejétől lehet majd használni az Európai Unióban a 12-15 éves korosztályban az új típusú koronavírus ellen (SARS-CoV-2) a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcinát - mondta a német cég vezérigazgatója egy csütörtökön ismertetett nyilatkozatában.