Az Európai Bizottság bejelentése alapján ideiglenesen felfüggesztetik a Kínával kötött nagyszabású beruházási megállapodás ratifikálását – írja a Politico.
Kelemen Hunor szerint néhány napon belül véglegesíteni lehet a magyar és román oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről szóló megállapodást. Románia miniszterelnök-helyettese a Krónika erdélyi magyar napilap szerdai számában nyilatkozott erről.
A világ országaiban - elsősorban a korlátozások következtében - visszaszorulóban van a járvány, a fő gócpontnak számító Indiában viszont napról napra rekord számú megbetegedést regisztrálnak. A fő aggodalmat a mutánsok jelentette fenyegetés jelenti. Idehaza a lazító intézkedések állnak az érdeklődés középpontjában, ma a kormányzati sajtótájékoztatón kiderült, holnap bejelentik a következő lazításhoz szükséges célszám elérését, illetve 5 millió oltotthoz kötik a lakodalmak tartását. Május elején jön a fordulat: több vakcina lesz, mint regisztrált Magyarországon. Csütörtök este járványügyi szakértők vetítették előre, hogy nehezen elkerülhető a negyedik járványhullám. Híreink percről percre.
Az Országgyűlés ma kezd tárgyalni a kormány azon javaslatáról, amely a parlament őszi ülésszakának 15. napjáig meghosszabbítaná a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát.
A parlament egyik keddi kétharmados döntésével államiból alapítványi fenntartásba került számos felsőoktatási intézmény, így ősztől már a hallgatók hetven százaléka folytathatja tanulmányait az új modellben működő egyetemeken, másik döntésével pedig létrehozott 16 alapítványt is, amelyek közül 11 felsőoktatási intézmény fenntartója lesz. Utóbbi kapcsán kiszivárgott egy névsor is, hogy a 11 felsőoktatási célú alapítvány kuratóriumi tagjai kik lehetnek. A listán volt és jelenlegi minisztereket és államtitkárokat is találunk tudományos és üzleti döntéshozók sora mellett.
Az Országgyűlés hatnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők ez idő alatt összesen 36 javaslatról dönthetnek és 26 általános vitát bonyolíthatnak le.
Az Országgyűlés előtt van a 2021-es költségvetés módosítása, amely lehetővé teszi, hogy a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához szükséges források továbbra is maradéktalanul rendelkezésre álljanak. A törvényjavaslat biztosítja az ősszel bejelentett otthonteremtési program fedezetét, de az egészségügy, a családtámogatások és az önkormányzatok forrásait is növeli - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel kedden.
A mianmari katonai junta szabadon engedett szombaton több mint 23 ezer rabot a délkelet-ázsiai országban hagyományosan most ünnepelt Újévhez kapcsolódó közkegyelem részeként, de hírügynökségek szerint valószínűleg kevés olyan demokráciapárti aktivista van közöttük, ha van egyáltalán, akit a február 1-jei erőszakos hatalomátvétel óta börtönöztek be.
Megszavazta a szlovák parlament csütörtök este a koronavírus-járvány miatt október elsején bevezetett vészhelyzet hatályának meghosszabbítását újabb negyven nappal.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte, hogy a mianmari katonai junta erőszakkal fojtja el a békés tüntetéseket, és százakkal - köztük nőkkel és gyerekekkel - végzett a tiltakozások során.
A francia nemzetgyűlésben a kormánytöbbség jóváhagyta csütörtökön a koronavírus-járvány megfékezésére Emmanuel Macron államfő által előző este bejelentetett országos korlátozásokat, az ellenzék azonban bojkottálta a szavazást. A kormány számítása szerint a fertőződések tetőzése 7-10 nap múlva várható, az intenzív osztályokon április végén lesz a legtöbb beteg.
Lemond Nikol Pasinjan, Örményország miniszterelnöke, miután a vesztes Hegyi-Karabah konfliktus után hónapokon át tartó tüntetések bénították meg a kaukázusi államot - írja az Al Jazeera.
Az Európai Unió és Kína közötti feszültség éleződése már a két fél között nemrég megkötött beruházási megállapodást is megfúrhatja, miután az Európai Unió hétfőn szankciókat vetett ki 4 kínai tisztviselőre és egy intézményre a Hszincsiang tartományban elő kisebbségekkel szembeni elnyomó bánásmódért, a kínaiak pedig hasonló válaszlépésekkel éltek - írja a CNBC.
A Mark Rutte vezette kormánypárt szerezte a legtöbb szavazatot a holland parlamenti választásokon a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) urnazárás után közzétett eredménye szerint.
Joe Biden amerikai elnök lelketlen gyilkosnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz államfőt, és azt ígérte, meg fog fizetni azért, hogy Donald Trump előző amerikai elnök javára próbálta billenteni a 2020-as elnökválasztást. Oroszország parlamenti alsóházának elnöke szerdán azonnal reagált és azt mondta, hogy Biden kijelentése túlmegy a józan ész határán.
Megjelent a rendelet a szigorításokról a Magyar Közlönyben, amely egyben kitért a határellenőrzésekre is. Az új rendelet szerint a határzárról szóló korábbi intézkedés március 22-én hatályát veszti.
A kínai parlament elfogadott egy jogszabályt, amellyel módosítanák a hongkongi vezetést megválasztó bizottság összetételén, ezzel tovább korlátozzák a félautonóm terület önrendelkezését. A kínai parlament emellett döntött a következő 5-éves tervről is, amelyben a hosszú távú gazdasági célkitűzések kerültek előtérbe.