Háborúban állunk Oroszországgal, ezért az egymásra mutogatás helyett összetartás és egység kell – mondta Annalena Baerbock, Németország külügyminisztere az Európai Parlament előtt tartott beszédében, melyet a Die Welt idézett.
Az Ukrajnában harcoló orosz Wagner zsoldoscsoport alapítója arra kérte az orosz parlamentet, hogy tiltsa be az embereiről szóló negatív médiabeszámolókat, és a büntető törvénykönyv módosításával a harcosai lejáratását öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtsák – számol be a hírről a Reuters.
A szlovén parlament 55 igen szavazattal 29 ellenében kedden megszavazta a Robert Golob kormányfő által javasolt kilenc miniszterjelöltet a kormányátalakítás keretében, amely 19 minisztert, egy tárca nélküli minisztert, valamint három teljesen új minisztériumot irányzott elő.
Közzétették kedden az ukrán elnök honlapján azoknak az állami tisztségviselőknek és biztonsági vezetőknek a névsorát, akik számára megtiltották a külföldi utazást szabadság "vagy bármilyen más nem állami célból". Eközben részletek derültek Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője felmentése kapcsán is.
Megingott az iraki gazdaság, miután az amerikai központi bank elrendelte a dollártranzakciók ellenőrzését az országban, amivel az USA az Iránba irányuló pénzmozgások ellen igyekszik fellépni - írja a Wall Street Journal.
Az orosz támadás ellen védekező Ukrajna támogatásának és a német haderő (Bundeswehr) korszerűsítésének folytatását ígérte Boris Pistorius német védelmi miniszter csütörtökön Berlinben, a kinevezése és hivatali esküje utáni első nyilatkozatában.
Nem sikerült megbuktatni a cseh ellenzéknek a Petr Fiala miniszterelnök vezette jobbközép ötpárti koalíciós kormányt. Az ellenzéki ANO mozgalom kedden benyújtott kormány elleni bizalmatlansági indítványát a parlamenti alsóházban a csütörtökre virradóra megtartott szavazáson a teremben jelenlévő 183 képviselőből csak 81 támogatta, míg 102-en ellene szavaztak. Az ANO indítványát a mozgalom képviselőin kívül csak a szintén ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom képviselői szavazták meg.
Öt év, nagy részben felfüggesztett börtönbüntetést kaphat Pier Antonio Panzeri, az Európai Parlamentet érintő korrupciós ügy egyik gyanúsítottja, volt olasz szocialista EP-képviselő - nyilatkozott Laurent Kennes, Pier Antonio Panzeri ügyvédje szerdán az RTL.be hírportálnak.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán Ankarában történelmi előzményekre hivatkozva május 14-ét javasolta az idei parlamenti és elnökválasztás időpontjaként a korábban felmerülő június 18. helyett.
Az eredeti tervezethez képest jóval kedvezőbb feltételek mellett szabták ki még decemberben az extraprofitadó-terheket a szlovák energetikai szektorra, ami a Molt is közvetlenül érinti a leányvállalata, a Slovnaft révén. Most tovább folytatódhat a történet, a magyar olajcég ugyanis a volt szlovák pénzügyminiszter nacionalista kijelentéseire alapozva pert indíthat a szlovák kormány ellen az adóteher miatt.
Nagy nehezen elfogadta a lengyel törvényhozás alsóháza, a Szejm a Legfelsőbb Bíróság hatásköréről szóló törvény módosítását, amely az Európai Uniótól érkező helyreállítási források előfeltétele. Viszont a regnáló Jog és Igazságos Párt valamint a koalíciós partner Szolidáris Lengyelországnak tömörülés között erős ellentét feszül. Ha a Szenátusban átírják a törvényt, akkor kormányválsághoz vezető patthelyzet alakulhat ki a Szejmben. De a lengyel elnök is elgáncsolhatja a Mateusz Morawiecki miniszterelnököt.
Az internet és a közösségi média a demokrácia alappilléreit fenyegeti - szögezte le csütörtök este az osztrák parlamentben felújított épületének átadásán mondott beszédében Wolfgang Schäuble konzervatív német politikus, a Bundestag korábbi elnöke.
Andrej Plenkovic horvát kormányfő menesztette két miniszterét a kabinetből: Ivan Paladina építési, tervezési és állami vagyonügyi minisztert és Natasa Tramisak regionális fejlesztési és uniós alapokért felelős minisztert.
Volodimir Zelenszkij elnök kedden négy politikust fosztott meg ukrán állampolgárságától, köztük a Kreml-barát politikust, Viktor Medvedcsukot, akit tavaly egy fogolycsere-ügylet keretében adtak át Oroszországnak - írja a Reuters.
Egy olyan törvényt fogadott el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, amely jogvédő szervezetek szerint jelentősen növeli az ukrán állam kontrollját az ukrán média fölött és szigorítja a médiavállalatok szabályozási keretrendszerét – írja az amerikai The Hill, a New York Times és az ukrán Kyiv Independent hírportál.
Az orosz IT-szektor a következő évben a távmunkára vonatkozó törvények megváltozása miatt várhatóan még több munkavállalót veszíthet. Az orosz törvényhozók ugyanis a távmunka betiltására tettek javaslatot egyes informatikai munkák körében, hogy megakadályozzák a kulcsfontosságú munkavállalók külföldre vándorlását - írja a Reuters.
Tegnap volt Sztyepan Bandera, ellentmondásos, második világháborús ukrán politikus születésnapja, melyet Ukrajnában több helyen is megünnepeltek. Az ukrán parlament, a Verhovna Rada kirakott egy képet Twitter-oldalára, melyen Valerij Zaluzsnij, Ukrajna vezérkari főnöke látható, egy Bandera-képpel, néhány Bandera idézettel. A dolog Lengyelországban nem éppen talált pozitív fogadtatásra.
Libanon az utóbbi időszakban a korrupció, a nepotizmus és a gazdasági összeomlás közepette kitartóan a nemzetközi hatalmak ütközőzónájaként szolgál a Közel-Keleten. Eddig is jellemző volt a turbulencia az ország politikai helyzetére, több elnököt és miniszterelnököt is megöltek, sokáig nem sikerült betölteni az elnöki pozíciókat, és a választások kiírása is többször késett, így az ügyvivő kormányok sem voltak ritkák. Idén azonban az elmúlt 150 év legnagyobb gazdasági összeomlása közepette sikerült lebonyolítani egy parlamenti választást, kormányt viszont már nem tudtak alakítani, és október 31 óta elnöke sincsen az országnak, ami még libanoni léptékkel mérve is egyedi helyzet.
Az erőszakba torkolló országos tüntetések nyomán a perui parlament helyi idő szerint kedden úgy döntött, hogy 2024 áprilisában előrehozott választásokat kell tartani.