A tengerentúli tőzsdék hiába erősödtek sokáig a Nasdaq vezetésével csütörtökön, az utolsó órában látványos fordulat következett be annak hatására, hogy kiderült, Donald Trump amerikai elnök fontos sajtótájékoztatót tart Kínával kapcsolatban.
Anze Logar szlovén külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hosszúfalu (Dolga Vas)-Rédics határátkelőn tartott csütörtöki megbeszélései után közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy délutántól mindkét ország polgárai karantén és más korlátozások nélkül átkelhetnek a két állam határán.
Az utóbbi egy hónapban is alig csökkent a külföldi befektetők forint elleni spekulatív pozíciója – derül ki az MNB friss ábrakészletéből. Ennek ellenére a magyar deviza felülteljesítette a régiós versenytársait, stabilan 350 környékére erősödött az euróval szemben. Ennek oka elsősorban az, hogy már nem a magyar alapkamat a legalacsonyabb, miközben az MNB emelt a rövid kamatokon, a régió többi jegybankja éppen ellenkező utat járt be.
Május 18-tól Budapesten is megszűntek a kijárási korlátozások, és vidéken is újabb enyhítések léptek életbe, így megnyílt a lehetősége annak, hogy az elmúlt hónapokban jellemzően home office-ban dolgozó irodai alkalmazottak is visszatérjenek a korábbi munkahelyükre. A vállalatok folyamatosan mérik fel az igényeket, és fokozatosan engedik vissza dolgozóikat az irodákba. A négy nagy hazai, tőzsdén jegyzett vállalatot, az OTP-t, a Molt, a Richtert és a Magyar Telekomot kérdeztük a home office jövőjéről és az irodáik használatának esetleges változásáról.
37 százalékot ralizott az OTP árfolyama egy hónap alatt, ezzel pedig rövid távon túlvetté vált. Bár továbbra is vonzó az OTP árazása, rövid távon a mostani szinteken már érdemes óvatosnak lenni.
Emelkedtek szerdán az európai tőzsdék, a befektetők elsősorban a gazdaságok újranyitásával kapcsolatos hírekre fókuszáltak, a magyar tőzsde emelkedéssel zárta a szerdai kereskedést, a blue chipek közül a legjobban az OTP teljesített. A tengerentúli tőzsdék felpattantak a nyitás után, majd gyorsan elolvadt az emelkedés, elsősorban a tech cégek papírjait ütötték a befektetők. A nap vége felé azonban ismét felfelé araszoltak az irányadó amerikai indexek.
National championnek nevezik az angolban egy-egy ország nemzetközi szinten is jegyzett nagybankját vagy más iparági piacvezetőjét, amilyen Magyarországon például az OTP. Ezzel szemben zombi banknak hívják azokat a rossz költséghatékonysággal és döglött üzleti modellel küzdő szereplőket, amelyek nem termelnek értéket tulajdonosaiknak, ilyen volt 5-10 évvel ezelőtt a magyar bankoknak mondjuk a fele. A pletykaként hosszú évek óta keringő, de csak tegnap hivatalossá vált Takarék-MKB-Budapest Bank összeolvadási tervből mindkét szélsőség, egy national champion és egy túlméretezett zombibank is kikeveredhet. Cikkünkben a legfontosabb mozgatórugókat és lehetséges kimeneteleket vesszük számba.
A Budapest Bank Zrt. csatlakozik az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és az MKB Bank Nyrt. között létrejött stratégiai együttműködéshez, amelyben a szakértők egy új, meghatározó piaci súllyal rendelkező, hazai tulajdonú bankcsoport létrehozásának keretrendszerét vizsgálják meg és készítik elő. A Takarékbank, az MKB és a Budapest Bank összesen csaknem 1,9 millió ügyfelet szolgál ki, országosan, a hazai bankfiókhálózat közel felét, több mint 920 fiókot működtetnek, együttes mérlegfőösszegük megközelíti az 5800 milliárd forintot, amivel messze az ország második legnagyobb bankcsoportjává válhatnak. A ma aláírt szándéknyilatkozat szerint a pénzintézetek a Magyar Bankholding Zrt.-t három egyenlő tulajdonrésszel alapítják meg.
A márciusi összeomlás után egyre több magyar befektetési alap árfolyama kezd magára találni, a legkockázatosabb alapcsalád, a részvényalapok viszont még mindig szinte kivétel nélkül mínuszban vannak. Az a néhány alap, amely mégis sikeresen pluszba fordult, többnyire hosszú távú, klímaváltozási és technológiai trendekbe fektetett.
Nemcsak Budapesten drágultak jelentősen az ingatlanok 2003 óta, de az összes vidéki megyeszékhely árai is felfelé kúsztak az elmúlt 16 évben – bár ahogy a fővárosi kerületek esetében, a vidéki nagyvárosoknál is jelentős eltérések vannak az emelkedés mértékében. A hosszú évekig első helyezett Győrt sikerült Debrecennek leelőznie, túllépve a 400 ezer forintos átlagos négyzetméterárat.Az OTP Ingatlanpont felmérése alapján megnéztük, hogyan változott a megyeszékhelyek lakásárak szerinti sorrendje, míg a Duna House adatai alapján az egymáshoz viszonyított árszinteket vizsgáltuk meg.
Csökkenő tőkearányos megtérülés és csapnivaló hatékonyság mellett néz szembe a tavaly 499 milliárdos profitot elérő hazai bankszektor a koronavírussal. A bankok kamatbevételeinek közel 9%-a érkezik a járványnak közvetlenül kitett, további 23%-a a közvetetten kitett vállalati és lakossági ügyfelektől, tömeges bedőlésük pedig nemcsak bevételkieséssel, de hatalmas értékvesztéssel is fenyegeti a szektort. A törlesztési moratórium és a bankok egymástól eltérő számviteli gyakorlata azonban az idei számokból rengeteg lényeges részletet elfed majd, a negatív hatások pedig halasztva jelentkeznek, így gyakorlatilag előre tudjuk, hogy mikor: 2021 első hónapjaiban fog eljönni náluk az igazság pillanata.
Európában emelkedtek a tőzsdék, a befektetők a gazdaságok fokozatos újranyitásával kapcsolatos hírekre figyelnek, amelyek képesek voltak háttérbe szorítani az USA és Kína közötti feszültség-forrásokkal kapcsolatos aggodalmakat. Hétfőn a londoni tőzsde zárva tartott, az Egyesült Államokban a Memorial Day miatt zárva vannak a tőzsdék. A magyar tőzsde mérsékelt emelkedéssel zárt, a blue chipek közül a Magyar Telekom teljesített a legjobban.
A héten a Mol a nem volt képes felfelé kitörni a korábbi időszak kereskedési sávjából, a Richter lefordult, míg az OTP fontos szint közelébe érkezett meg. A folytatás is izgalmasnak ígérkezik a hazai nagypapírok technikai képe alapján. Megnéztük, hogy mire érdemes majd fókuszálni az előttünk álló hét folyamán.
Egyre több szolgáltatónál indul újra az irodai élet azt követően, hogy az újranyitás most már a központi régióra is kiterjedt. A privátbanki szolgáltatók többsége kidolgozta már a visszatérésre vonatkozó szabályokat, és ami már most látszik, hogy az ügyfelekkel közvetlen kapcsolatban álló privátbankárok esetében nem életszerű a home office hosszú távon, az ügyféltalálkozókon pedig egy ideig hozzá kell szokni az arcmaszkokhoz.
Egy furcsa jogi csapdát írt meg az Index a babaváró hitel felvételével kapcsolatban: az OTP-nél (és feltehetően sok más banknál) magyar személyi igazolványt kérnek a hitel felvételéhez a házaspár mindkét tagjától. Hiába rendelkezik azonban egy magyar ajkú szlovákiai állampolgár szabad mozgás és tartózkodás jogával Magyarországon, nem kaphat személyi igazolványt, ami a babaváró hitel felvételére párjával közösen feljogosítaná.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) további Európa-bajnoki mérkőzésekre pályázna, amennyiben néhány házigazda visszamondaná a rendezést a jövő évi torna előtt.
Tisztújító testületi ülést tartott ma a Magyar Bankszövetség, amelyen Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját választották meg elnöknek. Az eddigi elnök, Becsei András alelnökként folytatja a munkát. Az ülésre Varga Mihály pénzügyminiszter videóüzenetet küldött.