Az orosz pénzügyminiszter-helyettes hétfői kifakadása az állam által megkötendő új hitel megállapodásokra vonatkozik, nem a már aláírt szerződésekre - tudta meg a Portfolio moszkvai ügyekben jártas megbízható forrásból.
Általában nem túl jó hír, ha egy ország devizája jelentős zuhanást mutat, most azonban van néhány olyan hely a világon, ahol még akár örülnek is annak, hogy beszakadtak az árfolyamok, sőt igyekeznek elősegíteni a gyengülést. Az olajexportáló országok ugyanis részben a devizájuk gyengülésével tudják ellensúlyozni a nyersanyag árának zuhanását. Van olyan, akit valószínűleg már ez sem ment meg a csődtől, a venezuelai gazdaság ugyanis nem valószínű, hogy elbírja majd a bolivár jelentős leértékelését anélkül, hogy összedőlne.
Az olajárak mélybe zuhanása által okozott költségvetési nehézségek és a gazdasági recesszió miatt arra kényszerülhet Oroszország, hogy ne adjon új hitelt más államoknak - ezt jelezte egy hétfő délutáni nyilatkozatában az orosz pénzügyminiszter-helyettes. Az Interfax beszámolójából nem derül ki, hogy az új kötelezettségvállalás, illetve hitel folyósítás pontosan mit jelent a gyakorlatban, azaz vonatkozik-e a 2014 elején között magyar-orosz államközi szerződésre és az abban rögzített 10 milliárd eurós méretű orosz hitelkeretre.
A "commodity currency"-k szép példáját mutatja a rubel viselkedése: ahogy az orosz export felét kitevő olaj ára zuhan a mélybe, úgy gyengül a fizetőeszköz is.
Az olajár folytatódó mélyrepülése ismét előtérbe helyezte az Oroszországgal kapcsolatos aggodalmakat: a rubel újra történelmi mélypontja felé menetel, az infláció továbbra is nagyon magas, a növekedést és a költségvetés helyzetét övező idei kockázatok pedig egyre fokozódnak.
Sajtóértesülések szerint az orosz kormány arra készül, hogy újabb 10 százalékkal csökkenti a költségvetési kiadásokat az olajpiacok összeomlásához való alkalmazkodás jegyében.
A Raiffeisen Zuno Bank nevű direktbankjához hasonlóan az UniCredit ukrán leánybankját is az orosz Alfa Bankhoz tartozó ABH Holding veszi meg. Az UnICredit 200 millió eurót bukik a tranzakción, viszont részesedést szerez a Luxemburgban bejegyzett befektetési csoportban. A hírre eddig több mint 1%-ot esett az olasz bankcsoport részvényárfolyama.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a hétfőn ismertetett decemberi gyáripari beszerzésimenedzser-indexekben (BMI) már mutatkoznak az első jelei annak a kárnak, amelyet az olajárak zuhanása okoz az orosz gazdaság aktivitásában.
Oroszország beperli Ukrajnát, mert december 31-ig nem fizetett vissza egy három milliárd dolláros eurókötvényt, valamint annak 75 millió dolláros kamatát - jelentette be csütörtök este az orosz pénzügyminisztérium.
Sajtóértesülések szerint mintegy 18 milliárd dollárnak megfelelő tőkeinjekcióra szorul az orosz állami VEB Bank. 2,6 milliárd dollárnyi segítséget már kapott a pénzintézet idén.
Több mint fél százalékkal gyengült hétfő reggelre az orosz rubel a dollárral szemben, miután a moszkvai hatóságok közölték, hogy novemberben ismét gyorsult az orosz gazdaság visszaesése. Ráadásul az olajár is megint lejtőre kerülhet, ami szintén nem jó hír Oroszország számára.
Az Európai Tanács döntött az EU Oroszországgal szemben felállított gazdasági szankcióinak meghosszabbításáról, a döntés értelmében azok 2016. július 31-ig hatályban maradnak.
Több mint egyhetes késlekedés után az EU-tagországoknak pénteken végül sikerült megállapodniuk az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt gazdasági szankciók meghosszabbításáról - közölték nevük elhallgatását kérő uniós diplomaták.
Jövőre is szilárd növekedés várható a tágabb értelemben vett feltörekvő Európa gazdaságaiban, nem kis részben az orosz gazdaság valószínűsíthető stabilizálódása miatt - jósolta hétfőn Londonban ismertetett átfogó előrejelzésében a Fitch Ratings.
Megint kiújult az olaj árának esése, pénteken már 40 dollár alatti Brent-jegyzéseket láthattunk. Ha tartósan így marad, akkor sokaknak fájhat, az egyik legnagyobb vesztes Oroszország lehet. A Bank of America-Merrill Lynch (BofA-ML) szerint lehet mozgástér az orosz büdzsében, ehhez viszont lényegesen gyengébb rubelre lenne szükség.
A tavalyi 33 ezerrel szemben az idén várhatóan harmadával kevesebb, mintegy 22 ezer utas veszi igénybe a sármelléki repülőteret, mert az orosz beutazók elmaradását csak részben kompenzálta, hogy más országokból többen érkeztek, mint a korábbi években.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) módosítja hitelezési szabályait, és lehetővé teszi, hogy Ukrajna akkor is IMF-kölcsönhöz juthasson, ha nem törleszti határidőre 3 milliárd dolláros tartozását Oroszországnak.