oroszország

Macron már szinte azt mondja: sikerült elkerülni az orosz-ukrán háborút

Macron már szinte azt mondja: sikerült elkerülni az orosz-ukrán háborút

Elérte a célját Emmanuel Macron francia államfő moszkvai, kijevi és berlini látogatása, amely lehetővé tette, hogy előrelépést érjenek el az Oroszország és Ukrajna közötti feszültség csökkentésének érdekében - közölte szerdán a francia elnökség, amely korábban annak az álláspontjának is hangot adott, hogy nem számít "azonnali eredményekre".

A litvánok az amerikai katonák állandó jelenlétét kérik

A litvánok az amerikai katonák állandó jelenlétét kérik

Litvánia biztonságának növelése érdekében az amerikai katonák állomásozásának állandóvá tételét fogja kérni - közölte szerdán Gitanas Nauseda, a balti ország elnöke a német vezetésű NATO-harccsoport újonnan megérkezett váltásának fogadása utáni sajtótájékoztatón a Rukla melletti bázison.

Hétszer kapott vakcinát, de állítólag válságos állapotban van az egyik orosz pártelnök (2.)

Hétszer kapott vakcinát, de állítólag válságos állapotban van az egyik orosz pártelnök (2.)

Lélegeztetőgépre került Vlagyimir Zsirinovszkij, az Oroszországi Liberális Demokrata Párt elnevezésű nemzeti konzervatív parlamenti párt vezetője (képünkön), akit koronavírus-fertőzéssel szállítottak kórházba - közölte az RBK orosz gazdasági lap és az URA.ru hírportál szerdán a párthoz közel álló forrásra hivatkozva. Később az orosz egészségügyi minisztérium megerősítette a pártvezér kórházi ápolását, de azt hangsúlyozták, hogy az állapota stabil.

Kiakadt a Kreml azon, hogy az EU tekintélyelvű rezsimnek tarja Oroszországot

Kiakadt a Kreml azon, hogy az EU tekintélyelvű rezsimnek tarja Oroszországot

Nem ért egyet a Kreml Josep Borrell európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselővel, aki tekintélyelvű rezsimnek minősítette Oroszországot és Kínát. Erről Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő nyilatkozott újságíróknak szerdán az orosz fővárosban.

Sorsdöntő időszak jön az iráni atomalku megmentésében

Sorsdöntő időszak jön az iráni atomalku megmentésében

A bécsi egyeztetéseken lehetőség nyílt a 2015-ös iráni atomalku felélesztésére, ám amennyiben nem sikerül megállapodásra jutni az elkövetkezendő hetekben, az iráni nukleáris fejlesztések lehetetlenné teszik azt, hogy az Egyesült Államok visszatérjen az egyezményhez - szögezte le közleményében az amerikai külügyminisztérium.

Lóhalálában hagyta el Putyin szuperjachtja Hamburgot

Lóhalálában hagyta el Putyin szuperjachtja Hamburgot

Miután egy újságíró rátalált Vlagyimir Putyin Hamburgban horgonyzó magánjachtjára, a 82 méter hosszú, Graceful nevű hajó elhagyta a kikötőt, átkelt a Kieli-csatornán, majd a Balti-tenger partján található orosz város, Kalinyingrád felé vette az irányt – írja a Stern.

Öntik a fegyvereket Magyarország szomszédjába – Megremeghet Putyin keze?

Öntik a fegyvereket Magyarország szomszédjába – Megremeghet Putyin keze?

Rendkívül elhanyagolt állapotban volt az ukrán haderő 2014-ben, amikor a donyeci konfliktus kirobbant, részben ez is vezetett oda, hogy Oroszország gyakorlatilag egy puskalövés nélkül annektálni tudta a Krímet és a Donyec-medencét uraló szakadárok ellen indított "terrorellenes hadműveletek" is befuccsoltak. Az ukrán haderő ütőképességének növelése végett számos nyugati ország öntötte a fegyvereket, katonai felszereléseket Ukrajnába az elmúlt években, az idei vélt vagy valós orosz fenyegetés miatt pedig különösen megugrott a nyugati katonai támogatás volumene. Hiába a nagy összegek, óriási szállítmányok, heves politikai üzenetek, valójában kevés olyan fegyver érkezett Ukrajnába nyugatról, mellyel érdemi elrettentő erőt tudnak állítani egy esetleges orosz invázióval szemben.

Harminc éve nem látott katonai erővel ijesztene rá a világra Vlagyimir Putyin

Harminc éve nem látott katonai erővel ijesztene rá a világra Vlagyimir Putyin

Február 10. és 20. között tartja a Szövetségi Eltökéltség – 2022 nevű hadgyakorlatát Oroszország és Fehéroroszország. Utóbbiba már mintegy 30 ezer orosz katona érkezett tankokkal, harci repülőkkel és nukleáris robbanófejek célba juttatására is képes rakétákkal. Ukrán és nyugati félelmek szerint amennyiben Moszkva valóban Ukrajna megtámadását tervezi, a 30 ezer főnyi, Fehéroroszországban tartózkodó orosz katona északról támadhatná meg az országot, és onnan könnyen elérné a fővárost, Kijevet. Az orosz csapatok fehéroroszországi jelenléte közvetlen fenyegetést jelent Lengyelországra és a balti államokra is. Időközben megkezdődött amerikai katonák Lengyelországba és Romániába telepítése, Ukrajna pedig az orosz–fehérorosz hadgyakorlatra – ugyanabban az időben – saját hadgyakorlattal válaszol.

Olaf Scholtz európai háborút emleget, az orosz csapatmozgások miatt aggódik

Olaf Scholtz európai háborút emleget, az orosz csapatmozgások miatt aggódik

Németország, Lengyelország és Franciaország meg akarja akadályozni a háborút Európában - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár az ukrán-orosz katonai feszültséggel kapcsolatban a három ország weimari háromszögnek nevezett konzultációs fórumának csúcsértekezlete előtt kedden Berlinben.

Az MI6 egykori vezetője elmondta, milyen lenne Putyin inváziója

Az MI6 egykori vezetője elmondta, milyen lenne Putyin inváziója

Az MI6, vagyis a brit külső hírszerzés korábbi vezetője, Sir John Sawers elárulta, hogy szerinte a szigorúbb gazdasági szankciókkal és az ukrán hadsereg katonai támogatásával meg lehet akadályozni az orosz behatolást Ukrajnába. Sawers emellett az iraki háborúhoz hasonlította Oroszország esetleges invázióját - számolt be a Mail Plus.

Leminősíthetik az orosz bankokat, ha életbe lépnek a súlyos szankciók

Leminősíthetik az orosz bankokat, ha életbe lépnek a súlyos szankciók

Negatív minősítési következményekkel járhat Oroszország államadós-besorolására és az orosz bankok osztályzataira, ha a Nyugat az ukrajnai válság miatt súlyos szankciókat léptetne érvénybe Moszkva ellen - áll a Fitch Ratings kedden Londonban ismertetett tanulmányában.

Ilyen erődemonstrációra a hidegháború óta nem volt példa, de Johnson szerint van remény

Ilyen erődemonstrációra a hidegháború óta nem volt példa, de Johnson szerint van remény

Boris Johnson szerint van remény az egységes nyugati fellépésre az Ukrajna elleni orosz invázió esetén. Kedden megjelent írásában a brit miniszterelnök ugyanakkor alig burkolt utalásokat tesz arra, hogy a nyugati országok között nem teljes a nézetazonosság a Moszkva elleni szankciók ügyében, és London emiatt nyomást gyakorol szövetségeseire.

Megjósolták: ez várhat a világra, ha Oroszország lerohanja Ukrajnát

Megjósolták: ez várhat a világra, ha Oroszország lerohanja Ukrajnát

Korábbi cikkünkben bemutattuk, hogy milyen négy lehetséges forgatókönyvet vázoltak föl a Fitch Solutions elemzői a jelenlegi orosz–ukrán konfliktus kifutásaként. Bár az elemzőcég szerint messze a legvalószínűbb szcenárió az, hogy nem lesz háború, és alapvetően fennmarad a status quo, megnézték azt is, mi történne, ha megindulna az orosz invázió Ukrajna ellen. A Fitch Solutions szerint ilyen esetben súlyos nyugati szankciók jöhetnek, amelyek érzékenyen érintenék az orosz gazdaságot. Az invázió katonai kockázatokkal is járna Moszkva számára, például bennragadhatna egy hosszú és költséges háborúban, amely elvonná a figyelmét más biztonsági kötelezettségeitől, illetve egy jelentősebb orosz véráldozat népszerűségvesztést okozhatna Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is.

Rengeteg fegyvert kapott külföldről Ukrajna

Rengeteg fegyvert kapott külföldről Ukrajna

Ukrajna külföldi partnereitől eddig már több mint ezer tonna védelmi fegyvert és katonai felszerelést kapott, ennek értéke meghaladja a másfél milliárd dollárt - közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a hétfői online tájékoztatóján.

Kiderült, hány nap kéne Putyinnak Ukrajna lerohanásához

Kiderült, hány nap kéne Putyinnak Ukrajna lerohanásához

Egy, az amerikai hírszerzés által készített jelentésből az Egyesült Államok törvényhozói és európai partnereik megtudhatták, hány nap alatt rohanhatná le Ukrajnát Vlagyimir Putyin, illetve hány millió ember menekülne el a humanitárius katasztrófa következtében.

Putyin és Macron az  európai biztonságról tárgyal

Putyin és Macron az európai biztonságról tárgyal

Oroszországban és Franciaországban közös az európai biztonságért érzett aggodalom - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn a Kremlben fogadta francia hivatali partnerét, Emmanuel Macront.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.