Emelkedéssel zárta a hetet az olaj
Kis emelkedéssel zárta a napot és ezzel a hetet is az olaj árfolyama.
Kis emelkedéssel zárta a napot és ezzel a hetet is az olaj árfolyama.
A jelentős olajtermelő országokat tömörítő OPEC legutóbbi, a kitermelést visszavágó döntése ellenére nem reális azt várni, hogy az energiahordozó ára a közeljövőben ismét elérje a hordónkénti 65 dollárt a Nemzetközi Energia Ügynökség vezető iparági szakértője szerint.
A részvénypiacokhoz hasonlóan lejtmenetben van az olaj is, az általánosan erősödő befektetői kockázatkerülés mellett az amerikai kitermelés növekedésével kapcsolatos félelmek játszanak elsősorban szerepet a romló hangulatban.
Kőolajat talált Szolnok belterületén a kőolaj- és földgázkitermelő O&GD Central Kft. a közelmúltban, a jelenlegi teszteket követően lehet majd pontosabban megbecsülni, hogy mennyi olajat lehet majd kitermelni innen.
Mostantól előre meghatározott mértékben dollárt vásárol a piacon Oroszország, ami egyrészt a rubel gyengülését, másrészt pedig a költségvetési tartalékok felhizlalását szolgálja - jelentette be szerda este az orosz pénzügyminisztérium. A lépés azért meglepő, mert két éve még mindenki az orosz deviza összeomlását várta, ehhez képest az olajár segítségével sikerült talpra állni.
Nagyobb esésekkel indult a hét Nyugat-Európában, azonban a délelőtti órákban némileg javult a hangulat.
Egyelőre óvatosak az olajpiaci befektetők, hiába nyilatkozta hétvégén az OPEC és Oroszország, hogy a termeléscsökkentések a vártnál jobban haladnak, az olajárak nem indultak emelkedésnek.
Elégedetten nyilatkozott az OPEC és a szervezeten kívüli olajexportáló országok decemberben között termeléscsökkentési megállapodásának végrehajtásáról a szaúdi és az orosz energiaügyi miniszter.
Két százalékos emelkedéssel búcsúztatta pénteken a hetet az olaj árfolyama a hétvégi OPEC-ülést megelőzően.
Londoni elemzők szerint gyorsítja a közép-európai EU-gazdaságok idei inflációs ütemét a nyersolaj drágulása, de ez önmagában várhatóan nem vezet a monetáris politika szigorításához.
Jellemzően emelkednek a ma délelőtti kereskedésben a vezető európai részvényindexek, úgy tűnik megnyugodtak a kedélyek a tegnapi nagy esések után.
A nyitást követően mérsékelten estek a tőzsdék Nyugat-Európában, a délelőtti órák vége fele azonban tovább romlott a hangulat, a DAX-ban például 70 pont fölötti esést is láthattunk.
Szinte kivétel nélkül emelkedni tudnak a mai kereskedésben az európai részvényindexek, ez pedig főként az egyedi sztoriknak köszönhető.
Kétéves esés után immár nő az amerikai olajkitermelés és közben egyes országok megszeghetik a télen kötött OPEC kitermelés csökkentést - ez az a két fő ok, ami miatt a hétfői 4% után kedden újabb 2%-kal 50 dollár közelébe esett az amerikai olaj árfolyama. Ez kedden nem annyira nyomasztotta az amerikai részvényindexeket, igaz a Dow Jones kicsit csökkent, miközben a Nasdaq új történelmi csúcson zárt. Közben a befektetők világszerte nagyon várják a november 8-án megválasztott Donald Trump amerikai elnök január 11-i első sajtótájékoztatóját.
Jó hangulatban indult a kereskedés az európai részvénypiacokon, a jó hangulat pedig csak fokozódott a délelőtti órákban. Szektorszinten az autógyártók papírjai mutatják a legnagyobb emelkedést.
A közel-keleti olajországok közül többen is végrehajtották már az OPEC-megállapodásban vállalt termeléscsökkentést, köztök Szaúd-Arábia, ez azonban nem lesz mindenütt egyszerű folyamat. A csökkentés időbeli lefutásában látható eltérések viszont növelik a kockázatát, hogy lesznek olyanok, akik nem tartják be a vállalásokat. Talán ennek is betudható, hogy az olaj nagy ralija mostanra megtorpant, a volatilitás pedig emelkedik.
Még emelkedéssel indult a nap az európai részvénypiacokon, azonban gyorsan változott a hangulat, a délelőtti órákban már jellemzően a negatív tartományban álltak a fontosabb részvényindexek. A nap második felében folytatódik az esés a tőzsdéken.
Fel kell készülniük a befektetőknek, hogy az idei évben nagy csapkodás lesz a nyersanyagpiacokon, több ritka, nem várt esemény is meglepheti ugyanis a piacokat - figyelmeztetett a Barclays.
Alapvetően jó volt a hangulat ma a tőzsdéken, az európai részvényindexek a tegnapi rali után után mérsékelten emelkedtek. A magyar piac a Richter miatt alulteljesítő volt ma, a blue chipek közül egyedüliként eséssel zárt.
Masszív emelkedésbe kapcsolt az új év második kereskedési napján az olajár, mely már 2 százalék feletti pluszban jár. A befektetők egyre inkább hisznek abban, hogy az OPEC-megállapodás kibillenti a piacot az évek óta megfigyelhető túlkínálatos állapotból.
Kiadták a figyelmeztetéseket, itt a térkép.
Hamarosan kifuthat a 60 milliárd forintos keret.
Megismétlődik a februári helyzet.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.