Emelkedik az olajár a szíriai eseményekre
A szíriai elleni rakétatámadások miatti erősödő geopolitikai feszültségek hatására az olajár emelkedni kezdett ma reggel, 2 százalékos pluszban is járt az olaj árfolyama.
A szíriai elleni rakétatámadások miatti erősödő geopolitikai feszültségek hatására az olajár emelkedni kezdett ma reggel, 2 százalékos pluszban is járt az olaj árfolyama.
Emelkedéssel fejezte be a napot az olajár, de a nap eleji ralinak már nyoma sem volt, miután a friss amerikai adatok az olajtartalékok váratlan megugrását mutatták.
A genetikát is beveti az olajipar a felszínre hozott olaj mennyiségének növelésére, illetve a költségek csökkentésére. Az egyesült államokbeli palaolaj kitermelők egy egyelőre kisebb csoportja ugyanis a DNS-vizsgálatokban rejlő lehetőségeket is igyekszik kiaknázni az olajtermelés hatékonyságának javítása érdekében.
A szaúdi kormányzat jelentősen csökkentette a Saudi Aramco állami olajtársaság által fizetendő társasági adó kulcsát. A lépéstől elsősorban azt várják, hogy elsimítja az utat a vállalat 2018-as részvénykibocsátása előtt, amely várhatóan a világ legnagyobb tőzsdei kibocsátása lesz.
Dollármilliárdos nagyságrendben fektetnek be elsősorban a tengerre telepített (offshore) szélfarmok fejlesztésébe az olyan nagy olajvállalatok, mint a Royal Dutch Shell, a Statoil és az Eni. Az új területre lépés mellett szól az is, hogy a társaságok több évtizedes tapasztalattal bírnak a tengeri olajkitermelési projektekben, amelyek az offshore szélfarmok építése során is jól hasznosíthatók.
Ismét csökkent az olaj ára, miután a piac továbbra is túlkínálattól tart, annak ellenére is, hogy az OPEC várhatóan tovább vágja vissza a kitermelést. Az amerikai WTI nyersolaj jegyzése újabb négyhavi mélypont közelébe süllyedt.
A múlt héten indult gyengülést folytatva ismét esik a nyersolaj ára kedden azt követően, hogy az OPEC jelentéséből kiderült: a várakozásokkal szemben Szaúd-Arábiában februárban nőtt az olajkitermelés.
A múlt heti gyengülést követően újabb háromhavi mélypontra süllyedt hétfőn a nyersolaj árfolyama. Miközben a piac még mindig az amerikai nyersolajkészletek váratlan emelkedését emésztgeti, folyamatosan bővül az újonnan üzembe álló olajfúró kutak száma. Meglepő lenne, ha március végi találkozóján az OPEC nem a kitermelés újabb csökkentéséről döntene.
Legalább 30 éve nem találtak olyan nagy jelentőségű kőolajlelőhelyet az Egyesült Államokban, mint amire a spanyol Repsol és az amerikai Armstrong Energy olajvállalat bukkant most Alaszkában - közölte internetes oldalán a spanyol cég csütörtökön.
A szerdai, több mint egy éve nem tapasztalt mértékű esés után csütörtökön tovább zuhan a nyersolaj árfolyama. A váratlanul rekord szintre emelkedő amerikai tartalékokról érkezett hírek után a piac továbbra is globális túlkínálattól tart, ami megkérdőjelezi az OPEC és nem OPEC országok termeléscsökkentésének hatékonyságát. Ha továbbra is a korrekció lenne az úr az olaj piacán, akkor 46, illetve 43 dollár környékére is lejöhet az árfolyam.
Kínálati hiány alakulhat ki a globális olajpiacon a következő évtized elején, ha az olajtársaságok kétéves csökkenés után nem fokozzák érdemben kutatás-termelési beruházásaikat - figyelmeztetett a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). Ennek elmaradása az IEA szerint a tartalékok további csökkenésével és az árak meredek emelkedésével járhat.
Közzétette a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó eredményeit a Mol. Bár a negyedév során az elemzői várakozásokat a fontosabb eredménysorokon csak a kutatás-termelési üzletág hozta, 2016 egészét tekintve azért többnyire teljesültek a társaság mendzsmentjének 2016-ra vonatkozó célkitűzései. A csoport tavaly 941 millió dollár adózott profitot ért el.
Az INA horvát olajipari vállalat 101 millió kuna (4,2 milliárd forint) nettó nyereséget könyvelt el 2016 egészében a 2015-ös 1,4 milliárd kunás veszteséget követően. A cég legutóbb 2012-ben volt nyereséges.
Egyértelműen az olajárfolyam emelkedésére számítanak a hedge fundok és egyéb alapok, amelyek hatalmas vételi pozíciókat éptítettek ki a nyersolaj határidős és opciós piacain. Az OPEC bejelentette: kitart a termelés csökkentését előirányzó megállapodás mellett, sőt, arra számít, hogy tovább mérséklődhet a kitermelés.
Újabb hír látott napvilágot a Saudi Aramco olajcég tervezett óriási tőzsdei kibocsátásáról. Ezek szerint Szaúd-Arábia New Yorkban vinné tőzsdére a nemzeti olajvállalat kevesebb, mint 5 százalékát - értesült a Wall Street Journal.
Mérsékelt elmozdulások láthatók ma az európai tőzsdéken, az olaj és az arany ára emelkedik, annak ellenére, hogy a dollár ma erősödik.
Irán napi 4 millió hordóra növeli olajtermelését március közepéig - közölte Ali Kardor, az iráni állami olajtársaság vezetője.
Harris megtartotta első kampányrendezvényét.
Alkalmazni is kell a kiberbiztonsági intézkedéseket.
Nagy kérdés, hogy belemegy-e a magyar kormány az új megoldásba.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.