A német vállalatok évente mintegy 9 milliárd eurót veszítenek Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnésén, ha a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályai fognak érvényesülni az áruk, a szolgáltatások és a tőke mozgásában - ez derült ki egy hétfőn ismertetett tanulmányból.
A családi vállalkozások fontosságáról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök, miután bejelentették a Rosenberger Magyarország Kft. hatmilliárd forint értékű új beruházását. Ennek kapcsán összefoglaltuk, hogy miként teljesítenek a hazai "családi" cégek.
Már a jövő héten Párizsba utazhat Angela Merkel német kancellár, hogy a francia elnökkel tárgyaljon az Európai Unió jövőjéről - értesült a Bloomberg. Így a két hét múlva esedékes uniós csúcson már összehangolt állásponttal léphet fel a német-francia tengely.
A vártnál nagyobb mértékben csökkentek januárban a német gyáripari megrendelések, de a gazdasági minisztérium bízik abban, hogy a feldolgozóipar erőteljesen növekszik a következő hónapokban is, támogatva a legnagyobb euróövezeti gazdaság élénkülését. Elemzők szerint kiábrándító adatok érkeztek, de a gazdaság fundamentumai erősek, vagyis egyszeri hatásról lehet szó.
Határozott választ kell adnia az Európai Uniónak (EU) Donald Trump újabb védővámokról szóló bejelentésére, hogy az amerikai elnök meggondolja magát - mondta pénteken a német külügyminiszter.
A januári 1,6%-ról 1,4%-ra lassult februárban az infláció éves üteme Németországban - derült ki a német statisztikai hivatal ma közzétett adataiból. Az 1,4%-os ütem több mint egy éves mélypont, ráadásul kisebb negatív meglepetést okozott, a szakértők ugyanis 1,5%-os inflációt vártak.
Megnevezte miniszterjelöltjeit vasárnap az Angela Merkel vezette német Kereszténydemokrata Unió (CDU), a jelöltek között van a pártelnök-kancellár legfőbb párton belüli kritikusaként számon tartott Jens Spahn, aki az egészségügyi tárcát kaphatja meg.
Bekerülhet a következő német szövetségi kormányba Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) legfőbb párton belüli ellenlábasa, a CDU konzervatív irányzatát és fiatal nemzedékét képviselő Jens Spahn - jelentette vasárnap több német lap.
A 2020 utáni EU-s költségvetés kialakítása körüli nagy kommunikációs zaj részének is tekinthető, de mégis elgondolkodtató, hogy sorozatban harmadik napja nagyon erős figyelmeztetéseket kap Magyarország és Lengyelország kormánya a német vezetőktől. Ma éppen az EU-büdzsé összeállításáért felelős német uniós biztos küldött üzeneteket az informális EU-csúcsra időzítve, aki egyébként Angela Merkel kancellár szoros szövetségese is a CDU-ban.
A januári 117,6 pontról 115,4 pontra esett vissza az Ifo index értéke - derül ki a csütörtökön közölt friss adatból. A mutató legutóbb tavaly szeptemberben mutatott ennél rosszabb képet.
A Bruxinfo saját forrásai alapján árnyalni igyekezett azt a mai sztorit, miszerint a német kormány durvának tűnő tervvel rendelkezik a 2020 utáni EU-pénzek kifizetéséről, jogállamisági és menekültbefogadási feltételekhez kötnék majd a kifizetést. A lap szerint tényleg sok tagállam szeretné a jogállamisági előfeltételekhez kötni az EU-pénzek kifizetéséhez, de a németek azon terve, hogy több kohéziós támogatást kapna az az ország, amely több menekültet fogad be, inkább csak azt tükrözi, hogy a kohéziós politikát jobban a menekültprobléma enyhítésének szolgálatába kellene állítani. Az ügy általunk is megírt előzménye:
Magyarország álláspontja a bevándorlással kapcsolatban sziklaszilárd: a migrációt rossz, veszélyes és megállítható folyamatnak tartjuk, nemet mondunk a bevándorlásra és a betelepítési kvótára - jelentette ki Szijjártó Péter a Financial Times mai cikkére reagálva az MTI-nek. Amint megírtuk: a német kormány elég durva tervet szellőztetett meg a minap, hiszen a jogállamiság lenne az alapfeltétel, hogy kifizethetők legyenek az EU-s strukturális és beruházási támogatások és azon országok régióinak adnának több EU-támogatást, amelyek több menekültet fogadnak be.
A 2020 utáni EU-s kohéziós támogatásokat az alapvető jogállami keretek meglétéhez kell kötni, és azoknak az országonak a régiói kapnának több pénzt, amelyek több menekültet fogadnak be - ezt a nagyon kemény következményekkel járó tervet szellőztette meg a napokban Brüsszelben a német kormány a Financial Times mai cikke szerint. A terv megvalósulása alapvetően megváltoztatná azt, amit eddig az EU kohéziós politikája jelentett és a lap szerint a berlini vezetés azon frusztráltságát tükrözi, hogy Magyarország és Lengyelország nem osztozik a menekültválság terhein.
Lazítani kellene az Oroszországgal szemben az ukrán válság miatt bevezetett szankciók rendszerén, ha sikerül megállapodni a békefenntartásról Kelet-Ukrajnában - jelentette ki szombaton Sigmar Gabriel német külügyminiszter.
A szociáldemokrata szavazók 66%-a támogatja, hogy az SPD újra nagykoalícióra lépjen a CDU/CSU pártszövetséggel - derült ki a Kantar Emnid közvélemény-kutató által a Funke médiacsoportnak készített, ma közzétett felmérésből. Ez azt jelenti, hogy húsvétig végre felállhat a német koalíciós kormány.
Tízből kilenc bankjegyet sosem használnak a németek, azok a bankokban vagy az embereknél pihennek, és csakis értéktárolásra használják őket - mutatta ki a német központi bank. A német készpénzszeretet következik számokban.