nyugdíjprémium

Farkas András: 14. havi nyugdíjat kell adni, de még ez is kevés lesz

Farkas András: 14. havi nyugdíjat kell adni, de még ez is kevés lesz

A vártnál magasabb GDP-adat tükrében nyugdíjprémiumra, a száguldó infláció miatt pedig pótlólagos nyugdíjemelési korrekcióra is számíthatnak a nyugdíjasok 2022. novemberében. A kettős juttatás következtében a nyugdíjasok lényegében nem 13, hanem 14 havi nyugdíjat kaphatnak idén, de az elszabadult infláció miatt egy újabb rendkívüli korrekcióra is szükség lenne decemberben.

Kiderült, mekkora lesz jövőre a nyugdíjemelés

Kiderült, mekkora lesz jövőre a nyugdíjemelés

"A költségvetés 2023-ban további 5,2 százalékos nyugdíjemeléssel számol, amely a rendszeres havi ellátáson felül a 13. havi nyugdíjra is érvényes" - írja a Költségvetési Tanács anyaga, amely a 2023-as büdzsét véleményezi.

14. havi nyugdíjat kaphatnak a nyugdíjasok?

14. havi nyugdíjat kaphatnak a nyugdíjasok?

Mivel mindössze 5 százalékkal növelték januárban a nyugdíjakat, így minimum egy 2,5-3 százalékos emelés látszik az adatokból - fejtette ki Farkas András az ATV Start c. műsorában.

Ezeknek a nyugdíjasoknak nem jár 13. havi Magyarországon - A magyar árnyék-nyugdíjrendszer problémái

Ezeknek a nyugdíjasoknak nem jár 13. havi Magyarországon - A magyar árnyék-nyugdíjrendszer problémái

Az öregségi nyugdíj folyósítását a közszférában szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas dolgozó közalkalmazottként dolgozik. Ezt a korlátozást a jogalkotó kiterjesztette a nyugdíjasként egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló orvosokra, nővérekre is. Persze az ő munkájuk nélkül az egészségügyi ellátórendszer összeomlana, ezért fából vaskarikaként létrehozták részükre a nyugdíjpótló jövedelemkiegészítés egészségügyi árnyék-nyugdíjrendszerét. A szabályozás azonban hiányos, mert nem terjed ki a nyugdíjprémiumra és a 13. havi nyugdíjra, amit az érintettek jogosan kifogásolnak.

Elégeti-e az infláció a nyugdíjemelést és a 13. havi nyugdíjat?

Elégeti-e az infláció a nyugdíjemelést és a 13. havi nyugdíjat?

2022. januárban a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Utoljára 2007. augusztusban volt ennél nagyobb az infláció. A nyugdíjas fogyasztóiár-index 7,4%-os volt januárban, miközben a januári nyugdíjemelés 5%-os volt. A friss KSH-adatok tükrében a nyugdíjas társadalom máris megkezdte az állam hitelezését, hiszen a nyugdíjemelés mértékének másfélszerese az őket érintő infláció.

Holnap már viszi a duplanyugdíjat a postás

Holnap már viszi a duplanyugdíjat a postás

Szerdán kezdődik a 13. havi nyugdíj postai kézbesítése egymillió embernek, a többi érintettnek pedig pénteken utalják a bankszámlájára - közölte Zsigó Róbert, a családokért felelős parlamenti államtitkár kedden a Facebook-oldalán.

Megszólaltak az elemzők az MNB kamatemeléséről

Megszólaltak az elemzők az MNB kamatemeléséről

A vártnál nagyobb mértékben emelte a kamatot a Magyar Nemzeti Bank. A közleményükben további várható szigorításról írtak. Az elemzők a magas inflációval indokolják a lépést, és az irányadó kamat akár 5%-ig is nőhet.

Rendkívüli nyugdíjemelés 2022-ben?

Rendkívüli nyugdíjemelés 2022-ben?

Talán mondhatjuk, hogy nem hétköznapi év lesz a 2022-es a nyugdíjasok számára, ugyanis plusz juttatásokat várhatnak idén, de nem kizárt, hogy a politikai vagy a gazdasági helyzet akár további meglepetéseket is hozhat az időskorúak számára. A legfontosabb tudnivalókat Farkas András nyugdíjszakértő, a NyugdijGuru News alapítója foglalta össze.

Már csak ez hiányzott: hatalmas lyuk tátong a nyugdíj- és egészségügyi kasszákban

Már csak ez hiányzott: hatalmas lyuk tátong a nyugdíj- és egészségügyi kasszákban

A koronavírus-járvány hullámai, valamint a járvány okozta válság kezelése miatt jelentős deficitet termel az egészségbiztosítási- és a nyugdíjkassza ezekben az években. Farkas András nyugdíjszakértővel, Bodrogi József egészségügyi közgazdásszal és Dedák István közgazdásszal műsorunkban arról beszéltünk, hogy ez rövid távon milyen aktuális kihívások elé állítja a mindenkori kormányt és milyen intézkedések megtételére van mozgástere. A szakemberek megoldási javaslatokat is felvázolnak, amelyek rövid távon akár kezelhetik a kasszák megbillenésének problémáját, de közben a hosszú távú problémákkal is már most szembe kellene nézni.

Hány havi az éves nyugdíj?

Hány havi az éves nyugdíj?

2002 óta tart a versengés a különböző hazai pártok között, hogy hány havi nyugdíjjal ígérnek és fizetnek majd többet, mint elődeik. Legújabban Orbán Viktor személyesen intézte el kőszívű pénzügyminiszterénél, hogy hozza előre a teljes 13. havi nyugdíjat a korábban ígért 2024-ről 2022-re. A közelmúltban a Portfolio még egy 14. havi nyugdíjat is fölfedezett a Mikulás-csomagban, ám ez véleményem szerint nem helytálló értelmezés. A cikkben megpróbálom elmesélni a sokhavi nyugdíjak és egyéb  bónuszok húszéves történetét, nem érintve a nyugdíjrendszer egyéb kérdéseit, például a kötelező magánnyugdíj-pillért.

Kiderült: valójában 14. havi nyugdíjat is kapnak a nyugdíjasok

Kiderült: valójában 14. havi nyugdíjat is kapnak a nyugdíjasok

Friss számításaink azt mutatják, hogy a kormány négy hónap leforgása alatt nemcsak plusz egyhavi nyugdíjat fizet ki (ahogyan az már ismert, 2022 februárjában), hanem az egyszeri intézkedéseivel közel még egy hónapnyi juttatást odaad az idős korosztálynak. Épp a jövő tavaszi parlamenti választások előtt ennyire bőkezű.

Egészen elképesztő magyar költségvetési deficitadat érkezett

Egészen elképesztő magyar költségvetési deficitadat érkezett

Minden idők második legmagasabb, 1009 milliárd forintos havi költségvetési hiányadat jött össze idén novemberben. Ezzel november végéig már 3900 milliárd forint feletti deficit jött össze, ami az év közben megduplázott éves célt is közelíti már.

13. havi nyugdíj: Orbán Viktor aláírta a rendeletet

13. havi nyugdíj: Orbán Viktor aláírta a rendeletet

Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalos Facebook-oldalán megjelent videóban jelentette be, hogy aláírta a 13. havi nyugdíj jövő februárjában, egy összegben történő kifizetéséről szóló rendeletet. A bejelentés nem váratlan, gyakorlatilag eldöntött tény volt már az elmúlt hetek fejleményei alapján is, hogy a nyugdíjasok a jövő tavaszi választások előtt két hónappal jelentős egyszeri összegben részesülnek.

A megszokottnál korábban érkezik a következő nyugdíj

A megszokottnál korábban érkezik a következő nyugdíj

A megszokottnál korábban érkezik a nyugdíj és a nyugdíjszerű ellátás decemberben. A bankszámlákra már december 2-án, csütörtökön átutalják a pénzt, és még aznap megkezdődik a postai kézbesítés is -  írta Facebook-oldalán Novák Katalin.

Carpe diem a választások előtt: 700 milliárdos nyugdíjhiány a költségvetésben

Carpe diem a választások előtt: 700 milliárdos nyugdíjhiány a költségvetésben

A szociális hozzájárulási adó újabb, várhatóan négy százalékpontos csökkentése jövőre 358 milliárd forintos bevételi léket üt a nyugdíjkasszán, miközben a nyugdíjkiadások a novemberi nyugdíjprémium, a novemberi és jövő januári nyugdíjemelések, valamint a 13. havi nyugdíj jövő februárra várt teljes visszaépítése miatt legalább ennyivel nőnek, így legalább 700 milliárd forint nagyságrendben kell átrendezni a nyugdíjköltségvetést. Ha a jelen jogos bérnövelési igényeit a nyugdíjkassza kárára elégítik ki, akkor az államilag elrendelt „carpe diem szemlélet” miatt a jövő nyugdíjasainak érdekei súlyosan sérülhetnek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a kormány legszebb ajándéka a családoknak: megérkezett az 58 + 37 millió!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.