Vannak, akik még nem kapták meg a reálhozamot
Még mindig vannak, akik nem kapták meg a reálhozamukat, mivel rossz címet adtak meg, ráadásul a jogszabályok elvileg nem adnak lehetőséget az újrautalásra.
Még mindig vannak, akik nem kapták meg a reálhozamukat, mivel rossz címet adtak meg, ráadásul a jogszabályok elvileg nem adnak lehetőséget az újrautalásra.
Az alkotmánybíróság ha még ma nem is, de még a taláros testület kibővülése előtt meghozhatja a döntést nyugdíjügyben. A hvg.hu információi szerint holnap rendkívüli ülést hívnak össze, amelyen elfogadhatják azt a határozattervezetet, amely két pontban is alkotmányellenesnek találhatja a tavaly év végén megszavazott törvényt.
A Budapest Bank és a Budapest Alapkezelő megbízásából készült lakossági kutatás szerint a magánnyugdíjpénztáraktól átlag feletti reálhozamot kapók 58%-a részben vagy teljes egészében megtakarítja azt. E csoport tagjai átlagosan közel 250 ezer forintot kapnak kézhez, amelyből átlagosan 195 ezer forintot kívánnak félretenni, jellemzően rövid távra. A cél elsősorban a biztonsági tartalék képzése: a háztartásokhoz érkező reálhozam jelentős része lekötött betétbe, illetve a folyószámlákra kerül majd. A hosszabb távú befektetési lehetőségekkel jóval kevesebben kívánnak élni - például nyugdíjcélú befektetésekbe a reálhozam kifizetéseknek mindössze 17%-a fog visszavándorolni -, bőven van még tehát hová fejlődni az öngondoskodás terén. A továbbiakban a Budapest Alapkezelő sajtóközleményét tesszük közzé.
Az elmúlt hónapokban hatalmas veszteségek érték a leendő svájci nyugdíjasokat is, hiszen megtakarításaik a frank erősödésével jelentősen csökkentek, írja a svájci SonntagsZeitung. A svájci szakszervezeti szövetség véleménye szerint a jegybanknak mindenképpen meg kellene húznia azt a határt, amelyen túl nem engedné tovább erősödni az alpesi devizát.
Florida és Virginia állam beperelte a Bank of New York Mellont, és más befektetési bankokat, mivel állításuk szerint a bankok jogtalanul túlzott költségeket róttak fel az állami nyugdíjalapok deviza-tranzakciói után, több száz millió dolláros veszteséget okozva az alapoknak - írja az RTTNews. Nehéz helyzetben vannak az amerikai állami nyugdíjalapok, hiszen a válságban elszenvedett veszteségeik miatt most hatalmas deficitet mutatnak, amit jobb híján az államoknak a feszített költségvetéséből kellene betömniük. Az államok ezért most fokozottan érzékenyek a nyugdíjalapok hiányára.
Augusztus 1-jével megkezdte a reálhozamok fizetését, és a jogszabályokban meghatározott határidőig, 2011. augusztus 31-éig valamennyi pénztártagjának kifizeti - írja mai sajtóközleményében az AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár. Az AXA Nyugdíjpénztár 271 milliárd forint tagi vagyont utalt át a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak, ebből az összes hozam 64 milliárd forintot tesz ki.
Az egyes magánnyugdíjpénztárak átlagos reálhozam kifizetései jelentős szóródást mutatnak. Ez persze nem annyira a pénztárak teljesítményét mutatja, sokkal inkább a tagjaik vagyoni helyzetét tükrözi. A legtöbb pénzt a Napi Gazdaság tudomása szerint az ING egyik korábbi tagja kaphatja, míg átlagosan a legtöbb reálhozamot a Pannónia nyugdíjpénztár fizetheti ki. A közel 2,5 millió kifizetés várhatóan augusztus végéig érkezik meg a visszalépőkhöz.
Az előzetesen vártnál több, 2.450.960 ember jut reálhozamhoz 2011. augusztus 31-ig, ami közel 7 százalékkal magasabb a pénztárak által korábban becsült adatnál; a magánnyugdíjpénztárak mindenkor a törvényi előírásoknak megfelelően, szigorú állami felügyelet mellett fektették be tagjaik nyugdíjcélú megtakarításait - közölte a Stabilitás Pénztárszövetség.
Selmeczi Gabriella szerint beigazolódott, hogy szükséges és helyes döntést hozott a kormány, amikor elindította a nyugdíjvédelmi programot. Ezt a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott azzal támasztotta alá pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy több mint félmillió ember egy forintot sem kap reálhozamként - írja az MTI.
A magányugdíjpénztáraktól származó reálhozam kifizetéskor valójában alacsonyabb lesz annál, mint ami az egyenlegértesítőn szerepel, hiszen az átutalási-, vagy postaköltséget a reálhozamból vonják le. Ráadásul a tényleges reálhozam is elmarad az egyenlegértesítőn szereplő összegtől.
Hat magán-nyugdíjpénztár már visszaigényelte a volt tagjainak járó reálhozamot a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaptól. Van olyan pénztár, amelyik már meg is indította a kifizetést a tagok részére, a nagyok azonban az utolsó pillanatig kivárnak - írja az InfoRádió.
Több magánnyugdíjpénztár már írásban visszaigényelte az állami társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépett tagoknak járó hozamgarantált tőke feletti összeg (köznapi nevén reálhozam) és tagdíj-kiegészítés összegét a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaptól. Van olyan pénztár, amelyik már megindította a kifizetést a tagok részére. Akik másként nem rendelkeztek, azok szeptember 16-ig a Magyar Posta közvetítésével juthatnak a kiutalt összeghez - olvasható a PSZÁF közleményében.
Megtekinthetővé vált a tagi kifizetések mértéke 2011. július 15-vel az OTP Magánnyugdíjpénztár honlapján. Így mind a társadalombiztosítási nyugdíjrendszert választó átlépők, mind a jelenlegi pénztári tagok megismerhetik az őket illető tagi kifizetések nagyságát. Az OTP Magánnyugdíjpénztár tb-be átlépő tagjainak több mint 85 százaléka jogosult valamilyen összegre. A pénztár 2011. augusztus elsejével kezdi meg tömegesen utalni a tagi kifizetéseket, miután azt visszaigényelte az Államadósság Kezelő Központtól. A következőkben az OTP pénztár sajtóközleményét tesszük közzé változatlan formában.
A nyugdíjpénztárak közül már néhányan elkezdték a tagi kifizetések visszaigénylését az Államadósság Kezelő Központtól, a Napi Gazdaság szerint többek között a Honvéd, a Postás és az Évgyűrűk már összességében 10 milliárd forintos összeget kapott meg, aminek a kifizetését a jogszabályok alapján hamarosan megkezdik. A teljes összeg, amit a tagoknak ki kell majd fizetni 260 milliárd forint, azonban a kifizetések csak szakaszosan indulhatnak meg, főként az adattisztítás miatt.
Az Alkotmánybíróság a jövő héten el kezdi tárgyalni a magánnyugdíjpénztár-ügyet - közölte Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke az Origonak adott, pénteken megjelent interjúban. A testület a határozattervezet tárgyalását kezdi el.
Július 4-én olyan félrevezető sajtóhírek jelentek meg, amelyek negatív színben tüntették fel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének azt a határozatát, amelyben előírja a magánnyugdíjpénztáraknak a hozamgarantált tőke és a visszalépő tagi kifizetések kiszámítási módszertanának vizsgálatát. A következőkben a PSZÁF sajtóközleményét tesszük közzé változatlan formában.
Igaz, hogy Magyarországon 750 ezer rokkantnyugdíjas él, azonban az érintettek többségét a jogosultság felülvizsgálata nem fogja érinteni- ezt erősítette meg a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) főigazgatója. A Magyar Nemzet cikke szerint a kormány szándéka az, hogy csak azoknak a jogosultságát vizsgálnák felül, akik a nyugdíjkorhatár előtt vannak maximum 5 évvel. A körülbelül 220 ezer rokkantnyugdíjas felülvizsgálata heteken belül elindulhat, az objektív kép érdekében jövőre egy speciális diagnosztikai gép is a szakértők rendelkezésére áll.
Az állami nyugdíjrendszerbe átlépő magánnyugdíjpénztári tagok részére teljesítendő reálhozamok kifizetéséről tett közzé fontos információkat Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A tájékoztatásból kiderül, hogy a postai kézbesítő 100 ezer forintig fizeti ki az összeget személyesen a lakcímen.
Az elmúlt napokban néhány helyen az az információ jelent meg, hogy a pénztárak több milliárd forintot nyerhettek azzal, hogy a május 31-i fordulónaphoz képest csak június 14-ig kellett a jogszabályok szerint a pénztári vagyont a visszalépők után az államhoz transzferálni. Egyesek szerint akár 5 milliárd forint nyereség is kicsapódhatott volna a pénztáraknál, erről azonban szó sincs.
Határidőre átadta átlépő tagjainak vagyonát az Államadósság Kezelő Központnak az OTP Magánnyugdíjpénztár - írja a pénztár közleményében. Az átadott vagyon 685 milliárd forintnyi eszközt tett ki.
A Bankmonitor videósorozata, a Pénzügyi fröccs az elmúlt hét érdekes történéseit, híreit dolgozza fel. Tarts velünk...
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.