Egyre nagyobb emelkedést láthatunk az olajáraknál, amit a magyar kutakon is megéreznek az autósok. Számos jel abba az irányba mutat, hogy a közeljövőben is folytatódhat a rali - cikkünkben most összegyűjtöttük, hogy az elkövetkező napokban milyen tényezők befolyásolhatják az árfolyamot.
Az orosz Ural típusú olaj ára ugyan a G7 által előírt felső határ fölé ugrott, de ez sem akadályozta meg az orosz olajkereskedelem számára nyújtott nyugati szolgáltatásokat – számolt be róla a Bloomberg.
A szankciókkal sújtott iráni olaj kínai importja legalább egy évtizede a legmagasabb szinten van, mivel a Kpler adatelemző cég szerint az emelkedő világpiaci árak vonzóbbá teszik a kedvezményes árú nyersolajat, még a legnagyobb importőr (és egyben az orosz nyersolaj egyik legnagyobb felvásárlója) Kína számára is – számolt be róla a Bloomberg.
Három fő oka van annak, hogy ennyire jelentős az üzemanyagárak emelkedése Magyarországon, mint ami az elmúlt hetekben bekövetkezett és ebből kettő az olajárak nominális alakulásához, egy pedig a forint gyengüléséhez köthető.
A líbiai olajminisztérium figyelmeztetett, hogy miután a volt pénzügyminiszter elrablása elleni tiltakozásul leállították a három nagy olajmezőt vis maior helyzetet kell lassan kihirdetni az országban.
Az osztrák OMV többségi tulajdonában álló OMV Petrom romániai energiaipari vállalat tegnap közölte, hogy új kőolaj- és földgázlelőhelyeket fedeztek fel, az új helyszíneken kitermelhető nyersanyagok a vállalat tavalyi teljes termelésének mintegy háromnegyedét tehetik ki.
Az Európai Unió legújabb javaslata szerint megtiltanák a kikötőkbe való belépést azon hajók számára, amelyek megpróbálják kijátszani az orosz olajra vonatkozó szankciókat – számolt be róla a Bloomberg.
Tavaly február óta az Oroszországi Föderáció a 11-ik helyről az idén februárra a 46-ik helyre esett vissza Németország árubeszállító partnereinek a ranglistáján a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
A Biden adminisztráció tervei szerint hamarosan, remélhetőleg a mostanihoz képest alacsonyabb árakon megkezdődhet az Egyesült Államok stratégiai kőolajkészleteinek (SPR) visszatöltése - közölte Jennifer Granholm, amerikai energiaügyi miniszter.
Moszkva legalább részben helyettesíteni tudta a nyugati vevőket az orosz olajra: India és Kína is bevásárol a jóval olcsóbb szállítmányokból. Viszont az orosz gáz- és olajkitermelés jelentősen csökkent.
Csütörtökön elkezdtek 20 ezer tonna nyersolajat bepumpálni Kazahsztán felől az orosz vezetékrendszerbe, amelynek végcélja a Barátság kőolajvezetéken keresztül Németország, és kiderült, hogy valójában sokkal többet is tudnának küldeni a kazahok, de az oroszok akadályozzák az ügyletet, amennyire csak tudják.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön aláírta azt a jogszabályt, amely rögzíti az uráli nyersolaj adószámításokban alkalmazott árkalkulációját a költségvetési mozgástér növelése érdekében – számolt be a Reuters.
Az egyiptomi Szuezi-csatorna hatóság (SCA) áprilistól megemeli a nyersolaj- és kőolajtermék-szállító tartályhajók tranzitdíját. Indoklásuk szerint a globális kereskedelem növekedése és a hajók gazdaságos működésének javítása miatt van szükség a drágításra - írja a GCaptain.com hajózási szakportál.
Bár a valóságban 30-32 dollárral olcsóbb az orosz urali típusú kőolaj ára az Európában irányadó Brentnél, de akkor is úgy számolja az orosz pénzügyminisztérium a különféle adónemeket, hogy fixen csak 20 dollárral olcsóbb, mert így több adóbevételt tud beszedni – tudta meg a Reuters a pusztán adóbevétel növelési okokkal magyarázható tervet. Ez egy újabb jel a napokban arról, hogy igencsak fájnak az orosz gazdaságnak az uniós olajszankciók, illetve a 60 dolláros olajársapka, amelyről éppen pénteken állapította meg a G7 koalíció egyik illetékese, hogy nagyon is működik és eléri a célját. Az orosz fájdalmak egyik jele a hatalmas januári költségvetési hiány után az, hogy az oroszok márciusban önkéntesen napi félmillió hordóval vissza akarják fogni a nyersolaj kitermelést azért, hogy hátha feljebb tudják tornászni az árakat, és így több bevételre tudnak szert tenni. Eközben a rubel kilenchavi mélypontra esett, így a devizában szerzett bevételek is többet érnek odahaza.
Az Európai Unió még a múlt héten vette tervbe, hogy az orosz gázolaj árát hordónként 100 dollárban maximalizálja, az indoklás szerint ez a szint segíthetne elhárítani az üzemanyag-import tilalmának legrosszabb hatásait, amit a blokk pár napon belül, vasárnap fog Moszkvára kivetni. A tagállamok közötti nézeteltérések miatt tegnap elhalasztották az árplafonra vonatkozó döntést, a megállapodást pénteken tervezik majd tető alá hozni, közölték az ügyet ismerő diplomaták.
Oroszországnak sikerült fenntartania az olajexportját, dacolva azokkal a várakozásokkal, hogy a múlt hónapban bevezetett szankciók az export visszaeséséhez vezetnek majd. Az orosz nyersolaj szállítását többek között egy titokzatos, Indiában bejegyzett cég segíti, amely 25 leselejtezés előtt álló tankert működtet - számolt be a Wall Street Journal.
A magyar kormány több régiós tagállami kormánnyal együtt sikeresen érte el, hogy 2023. február 5-e után is tudjon kőolajtermékeket exportálni a százhalombattai és a pozsonyi finomító a régiós országokba olyan arányban, amilyen arányban nem orosz eredetű kőolajat, és finomítói alapanyagot tud bekeverni a két üzem a gyártás során – közölte a Mol a Világgazdasággal. A magyar olajtársaság kiemelte, hogy a pozsonyi finomítóra érvényes szankciós lazítás a cseh, osztrák és lengyel piac üzemanyaggal való ellátásában jelent fontos fejleményt.
Hétfőn bíróság elé áll egy norvég tengerésztiszt, akit gondatlansággal vádolnak, miután az általa irányított hadihajó és egy olajszállító tartályhajó 2018-ban összeütközött. A baleset végül a norvég hadihajó elsüllyedéséhez vezetett – írta meg a Reuters.
Bajba kerülhet az orosz állami költségvetés az alacsony olajárak miatt - vélik a Reuters által megkérdezett közgazdászok. Az erősen olajfüggő büdzsébe ugyanis jóval kevesebb bevétel érkezik a tervekhez képest, mert az embargó az orosz olaj ára alaposan leszakadt.