Áprilisban is folytatódott a globális rali a tőkepiacokon, általánosságban elmondható, hogy a tavaly év végén megnyitott részvény-, nyersanyag- és kriptodeviza-pozíciókon szépen lehetett keresni, kevés olyan fontosabb tőzsdei instrumentum van, amelynek esett volna idén az ára, közéjük tartozik az arany és az ezüst, néhány mezőgazdasági nyersanyag és a hosszú amerikai állampapírok.
Töretlen a magyar befektetési szakemberek kockázatvállaló hajlandósága, a Portfolio által minden hónapban összeállított modellportfólióban már 42%-ra rúgnak a részvények, ami több éves rekord. Az infláció hirtelen felpattanása persze még hozhat izgalmakat.
Megzavarta egy amerikai hadihajó a kínai haditengerészet Tajvan közelében és a Dél-kínai tengeren végzett gyakorlatát - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Vu Csien, a kínai védelmi minisztérium szóvivője.
Az Eurizon Asset Management Hungary (korábbi nevén CIB Alapkezelő) szakemberei szerint idén jelentős GDP-növekedés vár a világ országaira, ennek több fontos támogató eleme is lesz, többek között a fogyasztás újbóli és jelentős megugrása. A sajtóeseményen elhangzott, hogy a növekedési várakozások egyértelmű vesztese a kötvénypiac.
Mialatt fejlett országok jegybankjai egyelőre a relatíve stabil árak nyújtotta kényelmet élvezik, addig a termelési láncok legalján, a nyersanyagpiacokon olyan inflációs folyamatok zajlanak, amelyekre a modern gazdaságtörténetben csupán egyszer, a 2008-as világgazdasági válságot megelőzően volt példa.
Magyarország az egészségügy fejlesztésére szeretné fordítani a legtöbb pénzt a koronavírus-járvány utáni európai helyreállítási alapból - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.
Az autóiparban kiemelten használt nyersanyagok világpiacai ára átlagosan közel 40 százalékot drágult hat hónap leforgása alatt, a kedvezőtlen folyamat negatív hatása ugyanakkor még csak most kezd látványos lenni a hazai autóipari beszállítók számára. A legfrissebb adatok és a Top Tier Consultants előrejelzései alapján a következő hat hónap kritikus is lehet több iparági szereplőnek.
Nem túlzás azt állítani, hogy a következő évtizedekben olyan átalakuláson megy majd keresztül a világgazdaság, amelyre korábban még talán nem volt példa annak érdekében, hogy képesek legyünk elérni a klímasemlegességet 2050-ig. Ennek legfontosabb összetevői közé tartozik a megújuló energiaforrások korábban nem látott mértékű elterjedése, az elektromos autók széles körű adaptálása, illetve az infrastrukturális hálózat megfelelő bővítése. A világ kormányai pedig már most fogadkoznak, hogy több ezer milliárd dollárt és eurót fognak elkölteni a következő években az energiaátmenet támogatására. Arról azonban egyelőre keveset hallani, hogy ez milyen igényeket támaszt a bányaiparral szemben, amely az ehhez szükséges nyersanyagokat termeli ki. Több millió napelem, szélturbina és elektromos autó akkumulátorának a legyártása ugyanis nem kevés alapanyagot igényel. Egyes esetekben a jelenlegi termelés többszörösére lehet szükség, de a technológiai fejlődésnek is nagy szerep jut majd.
A globális részvényalapokba masszív tőkeáramlást regisztráltak az elmúlt egy hétben, a befektetők optimisták a várhatóan erős második negyedéves gyorsjelentési szezon előtt.
Egyértelműen rányomja a bélyegét a befektetési piacokra az emelkedő hozamkörnyezet, a befektetők a fogyasztás felfutására számítanak, így az inflációs várakozások is megugrottak. Ilyen környezetben is vannak olyan magyar alapok, amelyek kifejezetten jól teljesítenek, nem meglepő módon elsősorban a részvény- és nyersanyagpiacon befektetők. A legnagyobb alapok között továbbra is OTP Supra lóg ki negatív értelemben a sorból, az alapnak még nem sikerült kimásznia a tavaly induló rossz szériából.
2013-ban haladta meg utoljára a 40%-ot a részvénybefektetések aránya a modellportfólióban, az elmúlt hetek eseményei azonban most rég nem látott kockázatvállalásra ösztönzik a magyar befektetési szakértőket. A piacokat továbbra is a kötvénypiaci hozamok emelkedése és az infláció várható felfutása hajtja.
A Szuezi-csatorna bedugulása? Tűzeset a BASF vegyi üzemében? Mindkettő, kisebb-nagyobb felfordulást okozhat most a kivitelezők, építtetők, felújítók számára. A keresztbe fordult hajó miatti szállítási problémákat talán könnyebben tudják kezelni a nagyobb raktárkészlettel rendelkező építőipari anyagkereskedők, ráadásul a hajó kiszabadításával mostantól újra rendeződhet a szállítási folyamat. Egy németországi gyárban történt tűzeset hatása viszont elsőre homályosabb lehet, és nem is biztos, hogy akkora jelentőséget tulajdonítanánk neki. Mégis komoly, és elhúzódó anyaghiánnyal kell szembenéznie most a gyártóknak, a kivitelezőknek és végső soron minden felhasználónak, aki éppen homlokzati hőszigetelésre, vakolásra, vagy burkolásra készül.