Az Európai Bizottság a holnapi nap folyamán jelentheti be ambiciózus, világszintű infrastruktúrafejlesztő stratégiáját, amelynek keretein belül 300 milliárd euró értékben valósítanának meg beruházásokat harmadik országokban 2027-ig – írja a Politico.
Enyhén növekedett a kínai feldolgozóipar teljesítménye novemberben az energiaellátási problémák enyhülését és a nyersanyagárak egy részének mérséklődését követően.
Felfüggesztheti az Európai Unió a légiközlekedést azon országokból, amelyekben elterjedt a koronavírus új, Dél-Afrikában detektált variánsa – nyilatkozta korábban a Reuters szerint Ursula von der Leyen egy ezzel kapcsolatos tanácskozás kezdete előtt, megerősítve ezzel korábbi Twitter-üzenetét. Ennek apropóján alaposan felgyorsult az esés az olaj piacán, két számjegyű mínuszokról beszélünk.
Elindult az infláció a világon és Magyarországon is, ilyen környezetben pedig érdemes egy időre elfelejteni azokat az eszközöket, amelyek fix hozamot adnak, mert ezeket megeszi az infláció. Török Lajos, az Equilor Befektetési zrt. vezető elemzője A Portfolio Private Investor Day 2021 online rendezvényén kifejtette: a szuperállampapír sem olyan vonzó már, éppen emiatt. Vannak azonban más befektetési lehetőségek.
A globális szinten is egyre súlyosabb energiaválság hatásait a legtöbbször fogyasztói oldalról elemezzük, de a teljes kép megértéséhez legalább ilyen fontos a kereskedők és a fogyasztók közötti kapcsolat, illetve a földgáz- és az árampiac közötti összefüggések megvizsgálása. Az energiaiparban várható konszolidáció az eddiginél közvetlenebb, a partneri együttműködést előtérbe helyező irányba tolja a kereskedők és a felhasználók kapcsolatát.
Ahogy arról a Portfolio-n is beszámoltunk korábban, az építőipari alapanyagok és építőanyagok jelentős drágulásának megfékezésére a kormány idén különböző intézkedéseket hozott, melynek során exportregisztrációt és néhány bányászati céget érintő látványos extraprofitadót vezetett be, és ösztönözte a gyártókat, hogy belföldön és egy bizonyos árszinten értékesítsék termékeiket. Ezt követően jött a hír, hogy zártkörű tenderen értékesítették az ország egyik legnagyobb, 303 hektáros területen fekvő kavics- és homokbányájának kitermelési jogát, amit a Bayer Construct cégcsoporthoz tartozó Kvarchomok Kft. nyert el. Ennek indulása kapcsán nemrég körbejártuk, hogy melyek ma az ország legnagyobb kavics és homokbányászati cégei, melyre válaszul a legnagyobb hazai szereplő, az osztrák tulajdonban lévő magyar cég, a Lasselsberger Hungária Kft. is elküldte észrevételeit. Hogy a pénzügyi kimutatások alapján az elmúlt 3-4 évben látványos hasznot termelő (átlagosan 20-30%-os EBITDA-val rendelkező) bányászati vállalkozások között dúl-e a háttérben valamilyen "háború", vagy ez csak egyfajta kommunikációs helyezkedés és piacnyugtatás, azt egyelőre mindenkinek a saját fantáziájára bízzuk. Mindenestre az eddig mindig a háttérben lévő, csöndes szektor, most egyre több fényt kap, amivel remélhetőleg egy sokkal transzparensebb, egyre inkább versenyző, így egyre jobb minőségű árút, egyre jobb kiszolgálással, egyre hatékonyabban, és egyre olcsóbban kínálva fognak tudni értékesíteni a vásárlóknak. Lássuk mit reagált a Lasselberger a rövid körképünkre.
Az elmúlt hét-nyolc évben a melegen hengerelt tekercselt acél átlagára 400-450 dollár körül volt tonnánként, ez a szám az elkövetkező években akár 600 dollár fölé emelkedhet a Tata Steel vezérigazgatója szerint - szerepel a CNBC cikkében.
Az idei évben a pandémia világgazdasági folyamatokra gyakorolt hatásának következtében számos új kockázat és kihívás jelent meg mind a nemzetközi, mind a hazai ingatlanpiacon. Hogy melyek a legnagyobb kihívások az ingatlanpiac előtt, mit várhatunk 2022 után a gazdaságpolitikától és hogy a 2020-as sosem látott gazdasági visszaesés utáni extrém felpattanás következtében elszabadult nyersanyag- és energiahordozóárakkal mit lehet kezdeni, arról a Portfolio Property Awards 2021 konferencián beszéltek a szakértők.
Októberben több évtizedes rekordokat döntött meg az infláció világszerte. Nálunk 6,5% volt az áremelkedési ütem éves alapon, Amerikában és Csehországban 6,2%, Lengyelországban 6,8%, és még a németeknél is összejött 4,5%. A jegybankárok a fejlett világban továbbra is kitartanak mantrájuk mellett, miszerint minden átmeneti, ám ezt egyre többen megkérdőjelezik. A régióban már mindenki szigorításra kényszerül, a kérdés most az, hogy vissza tudják-e kormányozni a pénzromlást a jegybanki célokhoz.
Egyre bővülő kapcsolatok, a gazdasági teljesítmény emelkedése jellemzik a magyar-német gazdasági együttműködést - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2021. évi Konjunktúrafórumán.
Kilencéves csúcsra emelkedett a búza jegyzése a chicagói terménytőzsdén (CBOT) pénteken arra az aggodalomra, hogy kevés az exportálható globális búzafelesleg, továbbá, hogy Oroszország, amely a világ vezető búzaexportálója, visszafoghatja a termény kivitelét, miközben gyengébb volt a termés olyan vezető exportáló országokban, mint Kanada, Oroszország és az Egyesült Államok.
A nyersanyag kínálat terén strukturális csökkenés, a nyersanyag kereslet terén pedig strukturális növekedés van, mindez pedig egy nyersanyagpiaci szuperciklust jelent, ami „évekig, akár egy évtizedig is” eltarthat – jelentette ki Jeffrey Currie, a Goldmans Sachs globális nyersanyagpiaci elemzési vezetője a Reuters Commodities Summit rendezvényén kedden.
Valóságos hozamesőt látni a forintos befektetési alapok háza táján: a legjobban teljesítő sorozatok közé 30%-os idei eddigi hozammal be sem lehet kerülni, ezek kivétel nélkül nyersanyagpiaci-, részvény- és abszolút hozamú alapok. A legnagyobb vagyont kezelő sorozatok hozamai is emelkednek, de messze nem ezek hozzák a legtöbb pénzt most a konyhára.
Rekord keresletet tapasztalt termékei iránt az Ikea a világjárvány alatt, azonban most a globális ellátási lánc zavaraival kell szembenéznie. A svéd bútorgyártó nyereségének csökkenéséről számolt be. Ennek hátterében a magasabb a szállítási és nyersanyagköltségek állnak, amelyeket a fogyasztók is megérezhetnek a jövőben drágulás formájában, írja a BBC.
Nagyot ugrott a ma reggeli kereskedésben a kínai kokszszén árfolyama, több mint 14 százalékkal drágult a szénfajta, amire 5 éve nem volt példa. Ez nem kedvez az acéltermelés költségeinek.
Temérdek befektetési lehetőség áll rendelkezésre manapság azoknak, akik szeretnének megtakarítani, de a bőség zavarában sokaknak problémát okozhat annak eldöntése, melyik befektetés lehet a megfelelő. A magyar befektetési alapokkal például rengeteg lehetőség van a befektetési világ különböző szegmenseibe beszállni, de nem árt tisztában lenni az előnyökkel és hátrányokkal. Ehhez szeretnénk mankót nyújtani alábbi írásunkkal.
Az ellátási láncokban tapasztalható hiányok, amelyektől Amerika vállalati működése függ, széles körű inflációs nyomásként jelentkeznek - derült ki a héten egy sor amerikai vállalatról, amelyek megzavarják működésüket, és arra kényszerítik őket, hogy emeljék az árakat a vásárlóik számára.
Magyarországra is megérkezett a koronavírus-járvány negyedik hulláma, de az átoltottságból fakadóan olyan korlátozásokra nem számítanak a Raiffeisen Bank elemzői, mint ami a korábbi hullámokban volt. „Ha a járványügyi intézkedésekből fakadóan nem is, de más forrásból azonban előgördültek olyan akadályok, amelyek visszavetik a gazdasági helyreállás és növekedés folyamatát” – áll a bank negyedéves makrogazdasági előrejelzésében.