nato-csúcs

Új

Új "globális háborúra" figyelmeztetnek a NATO-csúcson - Nem csak az ukrán kérdésről tárgyalnak

A napokban tartják a NATO éves csúcstalálkozóját Vilniusban. A találkozó fő témája – és a közvéleményt is ez foglalkoztatja a legjobban - Ukrajna csatlakozása a szervezethez, és az államnak adott nyugati támogatások. A litván találkozón azonban megjelent négy csendes-óceáni vezető is, ami arról árulkodik, hogy más témák is előkerülnek majd a tárgyalások során. A tagállamok azonban megosztottak a NATO esetleges távol-keleti terjeszkedése miatt.

Néhány nap alatt szabályos pálfordulást mutatott be Erdogan – Oroszország ellen tesz a török elnök?

Néhány nap alatt szabályos pálfordulást mutatott be Erdogan – Oroszország ellen tesz a török elnök?

Az elmúlt napokban mintha szabályos pálfordulást látnánk Recep Tayyip Erdogantól: miközben az ukrajnai háború kitörése óta Törökország inkább egyensúlyozott egyfelől a Nyugat és Ukrajna, másfelől Oroszország között, a török elnök most több olyan látványos gesztust is tett, amellyel mintha egyértelműen az előbbiek mellett tette volna le a voksát. Ukrajna NATO-tagságának támogatása, az Azovsztal öt védőjének hazaküldése a Moszkvával kötött megállapodás ellenére, végül a svéd NATO-csatlakozásba történő beleegyezés: olyan sorozat, amivel Ankara a Nyugat és Ukrajna kedvére tett, és rosszalló kijelentéseket kapott Oroszországtól. De mennyire beszélhetünk valóban pálfordulásról, és vajon mi áll az erdogani fordulat mögött?

Rendkívüli magyar kormányülés jöhet

Rendkívüli magyar kormányülés jöhet

Háromnapos kormányülésre készülnek a héten, az előzetes tervek szerint Orbán Viktor miniszterelnök ekkor számol be a NATO-csúcson történtekről, a svéd NATO-csatlakozási folyamat eredményeiről, valamint az ukrajnai háború értékeléséről is - írja az atv.hu kormányzati forrásokra hivatkozva.

Most vagy soha? Vissza nem térő lehetőség előtt áll Ukrajna a cseh elnök szerint

Most vagy soha? Vissza nem térő lehetőség előtt áll Ukrajna a cseh elnök szerint

Ukrajnának idén van lehetősége arra, hogy minél több területet szerezzen vissza Oroszországtól, mert később nehezebb lesz újabb hadműveleteket indítani, és a szövetségesek "háborús fáradtságtól" fognak szenvedni - mondta a brit Sky News-nak Csehország elnöke, Petr Pavel. A cseh államfő kiemelte: 2024-ben több fontos választásra is sor kerül, ami más helyzetet teremthet.

Kikelt a NATO ellen Zelenszkij

Kikelt a NATO ellen Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kifogásolta kedden, hogy Ukrajna a vilniusi NATO-csúcstalálkozón várhatóan nem kap meghívást az észak-atlanti szövetségbe.

Fordulatokban gazdag napok után kerül sor a NATO-csúcsra – Megegyezés születhet Ukrajna tagságát illetően?

Fordulatokban gazdag napok után kerül sor a NATO-csúcsra – Megegyezés születhet Ukrajna tagságát illetően?

Rendkívüli biztonsági intézkedésekkel – többek között három német Patriot légvédelmi rendszerrel – készül a NATO keddi és szerdai, a litván fővárosban, Vilniusban tartandó csúcstalálkozójára, amelyen várhatóan Ukrajna csatlakozása lesz a fő téma. Svédország felvételének kérdését – úgy tűnik – a csúcs előtti utolsó pillanatban sikerült rendezni azzal, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök hosszas vonakodás után rábólintott a csatlakozási kérelem ratifikálására. Milyen témákra készülhetünk, és milyen eredmények várhatók az ukrajnai háború kirobbanása utáni negyedik csúcstalálkozótól?

Hatalmas fordulat: Törökország támogathatja a svéd NATO-tagságot!

Hatalmas fordulat: Törökország támogathatja a svéd NATO-tagságot!

Beleegyezett a török elnök abba, hogy minél hamarabb a török parlament elé terjeszti Svédországnak a NATO-hoz való csatlakozási kérelmét - közölte a Reuters tudósítása szerint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn, a vilniusi NATO-csúcstalálkozó előestéjén. A Politico ennél konkrétabb üzenettel közölte a hírt: értékelésük szerint Törökország gyakorlatilag feladta az eddigi ellenkezését, és most már támogatja Svédország NATO-tagságát. Joe Biden amerikai elnök rögtön üdvözölte a török elnök döntését, akárcsak a német külügyminiszter, a svéd miniszterelnök pedig hatalmas lépésről beszélt a NATO-tagság felé.

Kiderült: új terveket fogadott el a NATO arra az esetre, ha Oroszország megtámadná

Kiderült: új terveket fogadott el a NATO arra az esetre, ha Oroszország megtámadná

A NATO-országok új terveket hagytak jóvá az Oroszország, vagy terrorszervezetek által a nyugati katonai szövetség területén elkövetett esetleges támadásokra való reagálásra - jelezte több diplomata a német dpa hírügynökségnek. A tervek, amelyeket a NATO-vezetők a keddi és szerdai csúcstalálkozón Vilniusban hagynak jóvá, részletezik a csapatok jelenlétének gyors növelésére és az esetleges tengeri, légi, kiber- és űrtámadások elleni védekezésre vonatkozó stratégiákat.

Súlyos következményekre figyelmeztet Oroszország - A NATO átlépheti a vörös vonalat?

Súlyos következményekre figyelmeztet Oroszország - A NATO átlépheti a vörös vonalat?

Oroszország arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna esetleges NATO-tagsága súlyos következményekkel járhat az európai biztonsági struktúrára nézve. A nyilatkozatot Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője tette a litvániai NATO-csúcstalálkozó előestéjén. Oroszország ragaszkodik a "biztonsági garanciákhoz", hogy szomszédja nem csatlakozik a NATO-hoz - írja a Reuters.

Zaporizzsjáról a NATO-csúcson akarnak tárgyalást az oroszok

Zaporizzsjáról a NATO-csúcson akarnak tárgyalást az oroszok

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint a jövő heti vilniusi NATO-csúcson foglalkozni kellene az ukrajnai Zaporizzsjában lévő atomerőmű helyzetével.A  NATO-tagországok vezetői kedden és szerdán találkoznak a litván fővárosban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.