Teljes külpolitikai hátraarc: újabb ország küldhet fegyvereket Ukrajnába
Globál

Teljes külpolitikai hátraarc: újabb ország küldhet fegyvereket Ukrajnába

Portfolio
Jelentős változásokat eszközölt külpolitikájában Ukrajnával és Izraellel kapcsolatban az argentin kormány. Luis Petri védelmi miniszter nemrégiben részletezte az ország új álláspontját, amely élesen eltér az előző adminisztráció politikájától – számolt be róla az argentin La Capital.

Petri kijelentette:

Most azokkal az országokkal szövetkezünk, amelyek védik az életet.

Ez a kijelentés jól tükrözi Argentína új külpolitikai orientációját, amely szakít a korábbi, Venezuela, Kuba és Irán felé irányuló kapcsolatokkal.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Javier Milei elnök hivatalba lépése óta Argentína egyértelműen Ukrajna és Izrael mellé állt. Ez magában foglalja az Oroszország Ukrajna elleni inváziójának elítélését és az Izrael önvédelmi jogának támogatását a Hamász támadásaival szemben, amelyet eddig is kiegészítettek kisebb szállítmányok.

Az új külpolitikai irányvonal több konkrét lépésben is megnyilvánul:

  • Argentína kérte felvételét a NATO globális partnereinek listájára (a „globális partner” státusz szinte a teljes tagsággal egyenértékű, olyan országok igényelhetik, akik nem európai államok, ezáltal pedig a 10. cikk értelmében nem kérelmezhetnek tagságot).
  • Az ország F-16-os harci repülőgépek vásárlását tervezi, és visszalép a kínai partnerségtől.
  • Fegyvereket küldenek Ukrajnának az Oroszország elleni háborúhoz.

Egyelőre nem világos, hogy milyen fegyvereket adna Argentína Ukrajnának. Korábban volt róla szó, hogy néhány darab, üzemképtelen Super Étendard vadászbombázót adnának Kijevnek, cserébe azonban drónokat és/vagy helikoptereket várna a párizsi kormányzattól.

Argentína eddig két darab Mi-171E forgószárnyas repülőgépet jutatott el Kijevbe, ennek értékét levonhatta a vásárolni kívánt F-16-osok árából.

Címlapkép forrása: Karl Anderson/Public Domain

Kiszámoló

Kezdődnek a megszorítások

Lementek a választások, úgyhogy ma reggel bejelentette a kormány, hogy a hozzá nem értő, ostoba gazdaságpolitikája miatt a háborús helyzet miatt adóemelések lesznek, hogy a költségvetésen

Kasza Elliott-tal

McDonald's Corporation - elemzés

Két hónapja van a Top10-ben. Júniusban nem tudtam elemezni, mert a roic.ai valami fejlesztés miatt változtatott a letölthető adatok formátumán, azt ígérték, hogy javítják, de a végén én al

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Private Health Forum 2024
2024. szeptember 26.
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Kilőtt ukrán tank