Tovább lassult a magyarországi naperőmű-kapacitás bővülése áprilisban az első negyedévhez képest, de még a jelenlegi, a korábbiaknál visszafogottabb tempó mellett is ismét 1000 MW-nál nagyobb mértékben nőhet a hazai fotovoltaikus beépített teljesítőképesség 2024-ben. A teljes hazai erőművi termelésnek már 20,9%-át adták a nagy naperőművek áprilisban, a háztartási napelemek termelését is figyelembe véve pedig az arány jóval 25% fölött lehetett.
A fenntarthatóság és az energiahatékonyság mindenki pénztárcáját érinti. A koronavírus-járvány és a háborúk előtt stabilak voltak az energiaárak, utána viszont igazi árrobbanásokkal néztünk szembe. Most látni erősebb stabilizálódást, de a nemzetközi trendek azt mutatják, jövő évtől állhatnak vissza az árak - mondta Fehér Róbert, a 8G Energy vezérigazgatója a Portfolio AgroFuture 2024 Konferencián, Kecskeméten. A szakember az előadása során kiemelte, hogy miért lenne érdemes többet és jobban foglalkozni a mezőgazdaság energiaellátásával.
Az energetikai szabályozási tesztkörnyezet lehetővé tenné a társasházi napelemes rendszerek egyszerűbb, költséghatékony mérési és elszámolási megoldásainak tesztelését – hívja fel közleményében a figyelmet a Magyar Természetvédők Szövetsége. Emlékeztetnek rá, hogy a szabályozási tesztkörnyezetről szóló MEKH rendelet tervezete több mint egy éve elkészült, de a mai napig nem hirdették ki.
Már 50 milliárd forint felett jár az új Napenergia Plusz Programban a megítélt támogatások volumene több, mint 12 ezer háztartás számára, így a teljes pályázati keret kétharmadát lekötötték nyertesekkel – hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-posztjában az Energiaügyi Minisztérium.
A jelentős energiapiaci árcsökkenés bár meglátszott az Alteo első negyedéves eredményén és az egy évvel ezelőtti rekord profittól messze elmaradó adózott eredményről számolt be a társaság, azonban az energiaválság előtti időkben tapasztalt eredményekhez képest kifejezetten magas számokat közölt a vállalat. Ez összességében abba az irányba mutat, hogy az Alteo eredményessége a 2022-es energiaárrobbanás előtti időkre jellemzőnél magasabb szinten alakult.
A 100%-os támogatási intenzitású napelemes pályázat kifizetései és elszámolásai olyan mértékben húzódnak már, hogy az nemcsak a kivitelező napelemes cégeknek fáj, hanem a pályázó családoknak is. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség által tragédiaközelinek nevezett helyzet pedig már tovagyűrűző negatív hatással jár más kivitelezőkre is.
Magyarországon 2 gigawatt potenciálisan értékesíthető, már termelő naperőművi kapacitás épült fel az elmúlt években. További 1 gigawatt még megépítendő, de a tervezése és engedélyezése már olyan fázisban tart, ami már így is piacképessé (ready to build) teszi a projekteket. Az erőművek mérete szerint a piac elaprózódott, ám a tulajdoni arányok miatt további koncentráció nem várható. Ennek ellenére a napelemparkok piaca felfutás előtt áll - írja elemzésében Szőlősi Ferenc a KPMG Corporate Finance Advisory üzletágának igazgatója és Böröcz Artúr Zoltán, a tanácsadócég Energy & Utilities üzletágának igazgatója.
A múlt heti kínai elnöki látogatás nyomán aláírt megállapodások egyike azt tartalmazza, hogy kínai mérnökök bevonásával keresi Magyarország a megfelelő helyszínt egy új szivattyús tározós erőműhöz, emellett nukleáris kutatás-fejlesztési, képzési együttműködéseket is kötöttek – jelezte a hirado.hu-nak adott interjúban Lantos Csaba. Az energiaügyi miniszter elárulta, hogy az új otthonfelújítási támogatási programnak május végén indul el a saját honlapja, és júniustól lehet majd igényelni a forrást az MFB Pontok hálózatában. Az interjúban szóba került az MVM rekordnyeresége is, és a miniszter méltatta a cégcsoport vezérigazgatóját is.
Az Európai Unió államai az elmúlt időszakban jelentősen növelték a nap- és szélerőmű-kapacitás bővítésére irányuló céljaikat, de a villamosenergia-hálózat és rugalmasságának fejlesztésére vonatkozó tervek jelenleg messze elmaradnak az ehhez szükségestől több elemzés egybehangzó eredményei szerint. Megfelelő energiarendszer-tervezés nélkül Európa azt kockáztatja, hogy a szekeret fogja a lovak elé, és elbukja energia-, illetve klímapolitikai céljait.
Meghaladta a tízezret a kedvezően elbírált támogatási kérelmek száma a Napenergia Plusz Programban, azaz a modern napelemes rendszerek telepítését támogató pályázaton – jelentette be szerda reggel Facebook-posztban az Energiaügyi Minisztérium. Ez azt jelenti, hogy a 75,8 milliárd forintos támogatási keretösszegből már több mint 40 milliárd forintot lekötöttek a nyertes projektek.
Kína és India, Ázsia legnagyobb szén-dioxid-kibocsátói nem csökkentették a szénalapú villamosenergia-termelésüket, ami megnehezíti számukra az éghajlati céljaik elérését – derül ki az Ember nevű energetikai agytröszt új tanulmányából. Eközben Európában a fosszilis termelők már alig az ellátás negyedét biztosítják csak.
Miután az Európai Bizottság áprilisban részletes vizsgálatot indított két kínai napenergiás vállalat ellen, mert elegendő bizonyítékot talált az uniós piacot torzító illegális külföldi támogatás megszerzésére, ma visszalépett a két érintett kínai cég egy romániai nagy napelempark beruházás ajánlatától.
Rekordalacsony volt 2024 áprilisában az Európai Unióban a fosszilis tüzelőanyagokból származó villamosenergia-termelés, amely a teljes mixnek mindössze 23%-át tette ki. Ezt a csökkenést a szél- és napenergia részesedésének növekedése okozta, amely a valaha volt legnagyobb, 54%-os megújulóenergia-arányt eredményezte. A fosszilis energiatermelés csökkenése az energiaszektor kibocsátásának 22%-os csökkenéséhez vezetett az előző évhez képest – derül ki az Ember Climate összesítéséből.
A napenergia aránya az áramtermelésben Magyarországon harmadik legmagasabb a világon - írja Facebook-posztjában az Energiaügyi Minisztérium egy friss tanulmányra hivatkozva.
Joe Biden kormányzata a következő héten tervezi bejelenteni az új, főként az elektromos járművekre, akkumulátorokra és napelemekre összpontosító vámokat Kínával szemben - írta meg forrásokra hivatkozva a Bloomberg.
Világszerte mind több napelem ér élettartama végére, és bár újrahasznosításuk nyereséges tevékenység lehet, több ok miatt jelenleg a használt panelek akár 90%-a is hulladéklerakókban végzi. Egy, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. részvételével indult európai nemzetközi konzorcium által indított projekt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy változtat ezen.
Újabb rekordot hozott a múlt hónap utolsó napja a nagyobb méretű napelemes rendszerek termelésében - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán csütörtökön.
Drágulhat a gáz Európában, ami versenyképességi bajokhoz és akár a következő gazdasági válsághoz is elvezethet, hiszen 90%-os a kontinens importkitettsége, amit kihasználhatnak a nagy LNG-szállítók – hívta fel a figyelmet a Portfolio-nak adott exkluzív nagyinterjúban Lakatos Benjamin. A svájci székhelyű MET Csoport elnök-vezérigazgatója példátlan módon levezette, hogy milyen fázisokon keresztül ért a tetőpontjára 2022-ben az európai gázválság, és rögzítette: ha az akkor elpárolgott óriási összegek felét energiaberuházásokra költötte volna a kontinens, akkor most nem lennének energiaproblémái. A mai helyzetet úgy látja: megszűnt a régiónkban a gázellátási kockázat, de Ukrajnában a télen még lehetnek gondok a gáztárolók bombázásából. Az energiapiaci szakember szerint lehetne akár gyorsítani is a zöld átálláson, de "ha nem vállaljuk be, hogy időnként áramszünet is lehet", akkor a 2030-2040 közöttre tervezettnél 10-15 évvel tovább tart a folyamat; így a földgázra is tovább lesz szükség. 50 éves távon azonban már teljesen biztos abban Lakatos, hogy a lakosság szinte csak áramot fog használni, földgázt, benzint és gázolajat nem.
A lakossági napelemes pályázatokban működő jelenlegi finanszírozási modellel kapcsolatban fogalmazta meg aggályait Szolnoki Balázs Ádám, a MANAP iparági egyesület elnöke az energiaügyi miniszternek írt levelében. A szervezet egyenesen úgy véli: ez a pályázati kifizetési modell tönkreteszi a magyar napelemes kisvállalkozásokat.
A Magyar Közgazdasági Társaság „20 éve az Európai Unióban és a jövő” címmel számos – szakmai partnerszervezettel együttműködve – szakterületenként tekinti át hazánk két évtizedes uniós tagságának tapasztalatait, eredményeit. A következő napokban-hetekben hat rövid elemzésben foglaljuk össze az egy éven át tartó konferenciasorozat eddigi tanulságait, eredményeit.