Februárban 313 ezerrel nőtt az Egyesült Államokban a nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma - derült ki a munkaügyi hivatal ma közzétett, átfogó statisztikájából. Az elemzők többsége ennél lényegesebben alacsonyabb számra számított, így az adat nagy meglepetést okozott.
Az idén már nem számíthatunk olyan dinamikus béremelkedésre, mint ami tavalyi volt, és elfelejthetjük a két számjegyű ütemet, de azért idén is lesz érdemi emelés.
Megtört a fiatalkorúak képzettségének javuló trendje - derült ki az MTA kutatásából. Hosszú ideig nőtt a felsőfokú végzettséget szerzett fiatalok aránya és csökkent az alacsonyabb képzettségűeké, mindkét trend megállt, sőt, kissé visszafordult. További kellemetlen hír, hogy az elmúlt években nőtt a korai iskolaelhagyók aránya.
Egyre nagyobb probléma Ukrajnában a munkaerő elvándorlása, a jegybank adatai szerint 2015 óta a munkaképes korú lakosság 7 százaléka ment el nyugatra - írja a Bloomberg. Néhány éve a magyar kormány is kacérkodott a gondolattal, hogy ukrán vendégmunkásokat csábítson az országba, az adatok azonban azt mutatják, hogy a lengyelek és az oroszok már elszipkázták előlünk a munkaerőt.
Az automatizációban, a digitalizációban és a robotizációban látványos fordulat következhet be öt éven belül, főként a nagyvállalatoknál - mondta a Világgazdaságnak Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke.
Szűkszavú közlemény jelent meg a minap a hivatalos uniós pályázati oldalon, amely arról tájékoztatott, hogy visszavonták a "Hátrányos helyzetű személyek munkaerő-piaci integrációjának segítése helyi eszközökkel" című felhívást. Az EFOP-1.1.7-17 kódszámú pályázatot tavaly márciusban hirdették meg 6 milliárd forintos kerettel és azt tervezték, hogy 60-200 darab projektet támogatnak majd belőle 30-100 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatással.
A 2010-től kezdődő fiskális és a 2013 utáni monetáris politikai reformok egyidejűleg teremtettek makropénzügyi és gazdasági stabilitást, megalapozva egy versenyképességi fordulat lehetőségét. 2010 előtt Magyarországon az aktivitás és a foglalkoztatás mértéke az Európai Unión belül az egyik legalacsonyabb volt, ami egyértelműen korlátozta a gazdaság növekedési lehetőségeit. 2010 után a munka alapú magyar gazdaságpolitikai modellben a hangsúly a foglalkoztatás növelésére helyeződött. A munkaerőpiac mennyiségi oldalának fejlesztését követően következő kihívásként a hatékonyság javulása azonosítható, a hazai termelékenység szintje ugyanis - részben a foglalkoztatás kiemelkedő hazai növelése miatt - a régiós és az uniós átlag alatt alakult. A hatékonyság javítása a beruházások és az innováció további növelésén, valamint a munkaerőpiac folyamatos fejlesztésén és a bérek folytatódó felzárkóztatásán keresztül valósítható meg.
Történelmi csúcsra emelkedett a munkaerőhiány Magyarországon a feldolgozóipari cégek körében - derült ki az Európai Bizottság felméréséből. A szolgáltató szektorban nem nőtt a nyomás, ugyanakkor az építőiparban is egyre nehezebb munkavállalókat találni.
Jó évet tudhat maga mögött a hazai munkaerőpiac, hiszen a foglalkoztatás érdemben növekedett és a munkanélküliség is csökkent. Ha pedig a hazai elsődleges munkaerőpiac teljesítményét nézzük, akkor még szebb számokat láthatunk. Elmondhatjuk, hogy a gazdasági növekedés a foglalkoztatás érdemi növekedésével párosul, ugyanakkor az is látszik, hogy az aktívak és a foglalkoztatottak közötti rés szűkül és a munkaerőhiány egyre meghatározóbb. Az is kiderült, hogy az országnak nem minden részén örülhetnek az emberek. A kedvező foglalkoztatási trend idén is fennmaradhat.
Az érettségit nem adó szakmunkásképzésben végzettek nagyobb részét ma már segéd- vagy betanított munkásként alkalmazzák - olvasható a Munkaerőpiaci Tükör 2016 című kötetben, vagyis minél alacsonyabb képzést kap valaki, annál valószínűbb, hogy nehéz helyzetbe kerül a munkaerőpiacon, továbbá kisebb bérel is kell beérnie. Habár a magyar reformok a német "duális képzést" tekintik mintának, attól nagyon messze van a hazai oktatás. Köllő János kutatásában arra jut, hogy a szakképzésen belüli közismereti óraszám csökkentése után a magyar diákok kevesebb ilyen jellegű tanóra után lépnek ki a munkaerőpiacra, mint amennyit a német szakmunkástanulók a képzésbe lépés előtt kaptak.
Figyelmeztető sztrájkot tartott hétfőn a legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall, amely a többi között azt követeli, hogy vezessék be a 28 órás munkahetet.
Megduplázódott a lakberendezők forgalma Budapesten az utóbbi két-három évben felpörgő lakáspiacnak köszönhetően - nyilatkozta a Világgazdaságnak Ács Erzsébet, a Lakberendezők Országos Szövetségének elnöke.
Újabb, 5 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő és -megőrző beruházásainak elősegítésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amiből csaknem 600 kkv-nál több ezer új munkahely jöhet létre, és még több őrizhető meg - nyilatkozta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
Decemberben 148 ezerrel nőtt az Egyesült Államokban a nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma - derült ki a munkaügyi hivatal ma közzétett, átfogó statisztikájából. A mostani adat kisebb csalódást okozott, igaz, két nagyon erős hónap előzte meg. A munkanélküliségi és aktivitási ráta mindeközben nem változott.
Decemberben 250 ezerrel nőtt az Egyesült Államok versenyszféráján belül a nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma - derült ki az ADP intézet jelentéséből.
4 millió 450 ezer főre ugrott a foglalkoztatottak száma Magyarországon tavaly szeptember és november között (a 15-74 éves népességet vizsgálva), ami 36 ezres növekedés egy év alatt. Ez 59,8%-os foglalkoztatási arányt jelentett. A munkanélküliek száma ezzel párhuzamosan új mélypontra, 177 500 főre csökkent, ami 30 ezerrel alacsonyabb, mint az előző és azonos időszakában. Ez 3,8%-os munkanélküliségi rátát jelentett, ami 0,7%-ponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Ilyen alacsony rátát korábban nem láttunk.
Minden szakma hiányszakma - mondta a Figyelőnek adott interjújában Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint állami beavatkozásra van szükség, mert most nincsenek tanításra hajlandó szakemberek.
A 15-74 évesek közül 322 ezren tekintették magukat munkanélkülinek idén január és szeptember között, 16%-kal kevesebben, mint egy évvel korábban - derült ki a KSH kiadványából. A munkakeresés definíciója (nincs munkája, aktívan keres, rendelkezésre áll) szerint azonban a munkanélküliek száma történelmi mélypontra, 197,2 ezerre süllyedt. Ez az előző év azonos időszakához képest 47,2 ezerrel csökkent, ezzel a munkanélküliségi ráta 4,3%-ra mérséklődött.
Megszavazta az Országgyűlés a szakképzési és a felnőttképzési törvény módosítását. A változásoknak köszönhetően még rugalmasabbá, változatosabbá válik a szakgimnáziumi képzés rendszere, a választható tanulási lehetőségek köre tovább bővül. A módosítások elsődleges célja emellett a duális szakképzési lehetőségek további szélesítése, a szakképzés és a gazdaság kapcsolatának még szorosabbá tétele, továbbá a felnőttképzés szabályozásának módosításával a munkaerőhiány kezeléséhez új rugalmas képzési lehetőségek biztosítása - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében.