Koronavírus : Szerbia Lengyelországtól kap Moderna-vakcinát
A szerb kormány elfogadta Lengyelország felajánlását, így néhány napon belül 200 ezer adag Moderna-vakcina érkezik a nyugat-balkáni országba - közölte a kormány szerdán.
A szerb kormány elfogadta Lengyelország felajánlását, így néhány napon belül 200 ezer adag Moderna-vakcina érkezik a nyugat-balkáni országba - közölte a kormány szerdán.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megfontolásra ajánlja az emlékeztető oltás beadását a Moderna gyógyszercég Spikevax nevű koronavírus elleni vakcinájából minden 18 évesnél idősebb ember esetében.
Erős immunválaszt váltott ki a Moderna azon féldózisnyi koronavírus elleni vakcinája, amit 6-11 éves gyerekeknek tervez engedélyeztetni világszerte – közölte hétfőn az amerikai cég.
Ugyanannak a vakcinának a felvételét javasolja Vivek Murthy amerikai tisztifőorvos harmadik, „booster” oltásnak, mint amilyen az első két dózis volt – írja a CNBC.
Izraelben csütörtöktől a brit-svéd gyógyszergyártó AstraZeneca vakcinájával is oltanak különleges esetekben - jelentette az izraeli média.
Az amerikai gyógyszerhatóság mérlegeli annak engedélyezését, hogy a harmadik, emlékeztető oltás eltérjen az eredetileg kapott vakcinától – írja az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva a The Wall Street Journal.
A Pfizer/BioNTech és a Moderna dominálja majd a koronavírus-vakcina piacot 2022-ben is egy friss előrejelzés szerint. A két vállalat a Kínán kívüli teljes piac háromnegyedét tudhatja majd magáénak jövőre, amely több mint 93 milliárd dolláros árbevételt generál számukra, ez az összeg közel a duplája az idén várható bevételeiknek.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) egyik tanácsadó bizottsága csütörtökön egyhangúlag javasolta a Moderna Covid-19 vakcina emlékeztető oltásának beadását a 65 éves és idősebb korosztály és más veszélyeztetett amerikaiak számára. A szavazás döntő lépés volt ahhoz, hogy az Egyesült Államokban megkezdődhessen a harmadik oltás beadása annak a több mint 69 millió embernek, akik eredetileg megkapták ezt a vakcinát.
Ruanda, Szenegál és a Dél-Afrikai Köztársaság is felmerült azon afrikai országok nevei között, ahol a Moderna gyógyszergyártó Covid-19 elleni vakcinákat is előállító oltóanyaggyárat létesítene - közölte az amerikai vállalat egyik társalapítója.
A koronavírus elleni oltások közül a Pfizer/BioNtech, a Moderna és az AstraZeneca 90 százalékkal csökkenti a fertőzés okozta betegség súlyos formájának kialakulását és az elhalálozást az 50 éven felüliek körében, és hatékonynak tűnik a delta variánssal szemben is, jóllehet ez utóbbi esetben még nem áll rendelkezésre elég adat - derül ki a világon az eddigi legszélesebb, 22 millió ember adatait feldolgozó franciaországi tanulmányból, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra.
A Moderna és a Pfizer vakcinákkal oltottaknak a legmagasabb az ellenanyagszintjük, míg a Sinopharmmal oltottaknak a legalacsonyabb – derült ki a Videoton munkavállalói körében végzett vizsgálat eredményéből. A leghatékonyabbak az mRNS-vakcinák, erős védelmet nyújtanak az adenovírusos technológiák is, azonban az elölt vírust tartalmazó Sinopharm esetében mindenképpen a 3. dózis felvételét tartja indokoltnak a cégcsoport. Az újabb dózis felvétele után viszont hatalmas mértékben nő az ellenanyagszint. Sinkó Ottó, a cég társ-vezérigazgatója arról is beszélt a Portfolio-nak, hogy vakcináktól függetlenül nagyjából három hónap alatt harmadára esik az antitestek száma, így idővel valószínűleg mindenkinél ismétlő oltásra lesz szükség.
Svédország és Dánia úgy döntött, hogy a lehetséges mellékhatások miatt nem oltja Moderna vakcinával a 18 évnél fiatalabbakat – számol be a hírről a Bloomberg.
Döntést hozott az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a harmadik oltás sorsáról, ez alapján az EMA a Pfizer és Moderna oltásokat elsősorban a gyengébb immunrendszerrel bírók számára javasolja – számol be a hírről a Reuters.
Mikor lesz vége a világjárványnak, és mikor tér vissza az élet a normális kerékvágásba? Stéphane Bancel, a Moderna vezérigazgatója szerint ez már 2022-ben bekövetkezhet. A Neue Zuercher Zeitung című svájci lapnak adott interjújában Bancel annak a véleményének adott hangot, hogy a koronavírus-vakcina segíthet abban, hogy a jövő év második felében visszatérjen a normális élet - bár ez emberiségszinten remek körülmény lenne, a Moderna befektetői számára üröm lehet az örömben, hogy helyes prognózis esetén a várható értékesítési számok igencsak alacsonyan alakulhatnak majd a cégnél 2022 után. Ennek apropóján kimondottan rossz hangulatú kereskedést láthatunk ma a Moderna papírjánál, de a többi nagyobb vakcinagyártó sem teljesít valami fényesen.
Október elején dönthet az Európai Gyógyszerügynökség arról, hogy jóváhagyják-e a Pfizer-BioNTech harmadik adagját, amelyet fél évvel az első két oltás után kellene beadni. A vakcina felülvizsgálatát a fertőzések emelkedése sürgeti - írja a Reuters. Mint a hír is mutatja Magyarország az EMA-protokoll jóváhagyása előtt olt Pfizerrel.
A koronavírus elleni védőoltásban részesült várandós kismamák átadják a védelmet újszülöttjeiknek - állapította meg egy szerdán közzétett új tanulmány.
A Moderna vezérigazgatója úgy gondolja, hogy a koronavírus -járványnak egy év múlva vége lehet, akkorra a megnövekedett oltóanyag-termelés biztosítja a globális ellátást. Stéphane Bancel a svájci Neue Zürcher Zeitung lapnak elmondta, a védőoltások hamarosan már a csecsemők számára is rendelkezésre fognak állni.
Egy brit tanulmány azt készül vizsgálni, milyen immunválaszt vált ki a gyerekek körében, ha kevert és eltérő időpontban kapnak koronavírus elleni védőoltást. A cél, hogy megtalálják a legjobb megközelítést a második dózis beadásához annak érdekében, hogy minél kisebb legyen a szívizomgyulladás fellépésnek kockázata – írja a Reuters.
A Moderna szerdán közzétette a koronavírus elleni vakcinájára vonatkozó klinikai adatokat, amelyek azt mutatják, hogy a vakcina továbbra is rendkívül hatékony az "aggodalomra okot adó változatok" - köztük a hiperfertőző delta változat - okozta súlyos megbetegedések és halálesetek megelőzésében, de a fertőzések elleni védelem hatékonysága idővel csökkenni látszik.
Horvátország új beutazási szabályozást vezetett be, amelynek értelmében csak kilenc hónapig tudják elfogadni az oltást – írja az Index a konzuli szolgálat honlapjára hivatkozva.
Csúnya lefordulás jött a szerdai felpattanásból.
Elromlott a tőkepiaci hangulat, gyengült a forint.
Kézenfekvőnek tűnik a válasz.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
És mit nyer vele Ukrajna?
Mi lesz a kínai kapcsolatokkal?
Várjuk a felpattanást.