makrogazdaság

Káslerék kidolgozták az állami és a magán egészségügy szétválását

Kidolgoztuk a magán- és az állami ellátás szétválasztását célzó első javaslatokat - nyilatkozta a Magyar Időknek Kásler Miklós. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője ugyanakkor elmondta: ez nagyon hosszú folyamat lesz, amit egy lépésben nem lehet megvalósítani.

Közép-európai befektetők is vettek a magyar eurókötvényből

A napokban kibocsátott, egymilliárd eurós magyar államkötvény 18 százalékát közép-európai befektetők vásárolták meg - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a Magyar Hírlapnak. Egyre szorosabb a régió együttműködése annak érdekében, hogy egymás állampapírjait is vásároljuk - fűzte hozzá Barcza György a lap csütörtöki számában megjelent interjúban.

Rengeteg utat újítanak fel a következő években

A négy- és ötszámjegyű utak jelentős "felújítási hulláma" várható a következő években Magyarországon - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára Csurgón szerdán.

Összeomolhat a világkereskedelem, ha eldurvul a vámháború

Jelentősen, 17,5 százalékkal eshet vissza a világkereskedelem volumene, ha teljeskörű kereskedelmi háborúvá szélesedik az Egyesült Államok és a Kína közötti vita - erre figyelmeztetett a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vezetője szerdán.

Francia állampolgárság a menedék a Brexit előtt

A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) közeledtével egyre több, Franciaországban élő brit folyamodik francia állampolgárságért: a benyújtott kérelmek száma 2015 és 2017 között nyolcszorosára nőtt - közölte szerdán a francia belügyminisztérium.
A tárca tájékoztatása szerint a Brexit miatt három éve nagyon jelentősen megnőtt a brit állampolgárok által benyújtott francia állampolgársági kérelmek száma: 2015 és 2017 között a korábbi 386-ról 3173-ra.

A fenntartható növekedés záloga: a lakossági megtakarítás

A nemzetközi tapasztalatok szerint azok a felzárkózási modellek voltak sikeresek, melyek nagyban támaszkodtak a belső megtakarításra. A magyar lakosság pénzügyi megtakarításának emelkedésének is döntő szerepe volt a folyó fizetési mérleg többletbe fordulásában, illetve az ország felminősítésében. A régiós szinten kiemelkedő megtakarítás és a GDP 100 százalékát meghaladó nettó pénzügyi vagyon, illetve az állampapírokat preferáló portfolió-átrendeződés eredményeként ugyanis jelentősen és trendszerűen csökkent az állam külföldi és deviza-ráutaltsága, valamint az ország külső sérülékenysége. A következő években is magas pénzügyi megtakarítás biztosítja a fenntartható növekedést, azonban a megtakarítás szerkezete további lehetőségeket is rejt magában. Az európai szinten magas készpénzállomány visszaszorításával felszabaduló forrás például más szektorokat finanszírozva sokkal jobban szolgálná a gazdaság érdekeit. Az állam önfinanszírozásának erősödése vagy a vállalatok kedvezőbb forrásellátottsága ugyanis kedvezően hatna az ország megítélésére és a gazdasági növekedésre.

Már 16 milliárdot rászánt a kormány a Budapest-Belgrád vasútfejlesztésre

Rövid kormányhatározat jelent meg a legfrissebb Magyar Közlönyben, amely a Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházáshoz kapcsolódó független mérnöki, műszaki ellenőrzési feladatok ellátásához szükséges forrásokat rögzítette egészen 2026-ig. Ez egyúttal azt is érzékelteti, hogy a beruházás befejezésétől és az azzal összefüggő mérnöki feladatok lezárásától még hosszú évekre vagyunk.

190 ezres minimálbért szeretne jövőre egy szakszervezet

190 ezres minimálbért szeretne jövőre egy szakszervezet

Jelentős béremelést szeretne elérni a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), 2019. január 1-től a minimálbért bruttó 190 ezer forintra, a garantált bérminimumot pedig bruttó 247 ezer forintra javasolják emelni - mondta Földiák András, a SZEF elnöke szerdán Budapesten az Andrássy téren tartott sajtótájékoztatón.

Globális pénzügyi válságra figyelmeztet az IMF

A következő hat hónapban jelentősen megemelkedhetnek a globális pénzügyi rendszerben lévő kockázatok, ha nem enyhülnek a kereskedelmi feszültségek és a geopolitikai kockázatok a világban, a feltörekvő piacokon lévő nyomás pedig tovább erősödik - figyelmeztet az IMF.

Trump beleszállt az amerikai jegybankba

Donald Trump ismét arról beszélt, hogy nem ért egyet az amerikai jegybank, a Federal Reserve (Fed) kamatpolitikájával. Az USA elnöke szerint nem kellene ilyen gyors ütemben szigorítani.

Új főigazgató a gyógyszerhatóság élén

Több hónapig volt üres az Országos Gyógyszerészeti- és Élelmiszer-egészségügyi Intézet főigazgatói széke, de úgy tűnik, Kásler Miklós végre véget vet ennek.

Meg is van Nagy Anikó utódja

A Népszava és a Magyar Idők is úgy értesült, hogy az EMMI miniszter Horváth Ildikót, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet stratégiai igazgatóját, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnökét kereste meg az egészségügyért felelős államtitkári pozícióra.

Varga Mihály kimondta: nem aktuális az egyszámjegyű szja

Nagyjából 650 milliárd forintot kellene kiengedni a költségvetésből ahhoz, hogy a mostani 15%-os személyi jövedelemadó kulcsa egyszámjegyűre csökkenjen - mondta ma a pénzügyminiszter, hozzátéve, ezt most nem érzi aktuálisnak.

Rászáll a NAV az őstermelőkre

A NAV megyei és fővárosi igazgatóságai október 15-től az őstermelői tevékenységet folytató adózók körében indítanak vizsgálatot - közölte honlapján az adóhatóság.

Matolcsy György is állampapírok vásárlására biztatja a magyarokat

Az alapkamat 610 bázispontos csökkentése 2012 augusztusa és 2017 vége között 1600 milliárd forint kamatmegtakarítást eredményezett a költségvetés számára - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden a Országgyűlés Gazdasági bizottságának ülésén. Matolcsy beszélt arról is, hogy jó lenne ha a háztartások a készpénzükből állampapírt vásárolnának. Az MNB elnöke szerint az lenne kívánatos, ha nullára csökkenne a devizaadósság.

Új innovatív gyógyszerek kaphatnak támogatást

Előrehaladott állapotban vannak a tárgyalások az új, innovatív gyógyszerek és terápiák társadalombiztosítási támogatásba vételéről az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) szerint, így remélhetőleg hamarosan újabb modern fejlesztésű készítmények válhatnak elérhetővé a magyar betegek számára.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.