makrogazdaság

Kimutatták: hamar meghalsz, ha sokat iszol

Kimutatták: hamar meghalsz, ha sokat iszol

A hetente négy vagy több alkalommal alkoholt fogyasztók körében 20 százalékkal nagyobb lehet az idő előtti elhalálozás kockázata, mint az ennél ritkábban ivók esetében - derült ki a Washington Egyetem orvosi karának kutatásából.

A történelem egyik legsúlyosabb hiperinflációjába sodródik Venezuela

A történelem egyik legsúlyosabb hiperinflációjába sodródik Venezuela

Jövőre 10 millió százalék is lehet az infláció Venezuelában - közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden. Ez a világtörténelem valaha mért ötödik legsúlyosabb hiperinflációjának felel meg, azonban ilyen tempóban hamar felkerülhet a harmadik helyre. A második világháború utáni hazai hiperinfláció első helye azonban egyelőre nincs veszélyben.

Egyre súlyosabb az olasz válsághelyzet, tovább menetelnek a szakadék felé

Az olasz kormány gyakorlatilag szabadságharcot hirdetett az Európai Bizottsággal szemben, amiért a testület nem hajlandó elfogadni a következő évekre tervezett magasabb költségvetési hiánycélt. A politikai konfliktus súlyosbodása, az államadósság fenntarthatatlanná válásának kockázata, illetve az olasz eurókilépés veszélyének növekedése miatt az olasz állampapírhozamok ma ismét jelentős emelkedést mutatnak: a 10 éves olasz állampapír német társához mért hozamfelára 310 bázispontra, több mint öt és féléves csúcsra kapaszkodott, miközben az olasz-spanyol hozamspread az euróövezet fennállása óta nem látott magasságba került. Egyre nagyobb bajban vannak tehát az olaszok, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy egy hátraarccal rövidesen az enyhülés irányába indulna el a folyamat.

Felkészült a fokozatos és óvatos normalizációra az MNB

A szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzése szerint az inflációs cél fenntartható elérése továbbra is 2019 közepétől várható, amihez az alapkamat és a laza monetáris kondíciók fenntartása szükséges. A jegybanki eszköztárat érintő szeptemberi döntéseivel ugyanakkor az MNB egyértelművé tette, hogy felkészült a monetáris politika óvatos és fokozatos normalizációjára. A jegybanki eszköztár alkalmassá vált arra, hogy amennyiben azt az inflációs folyamatok indokolják, akkor a jegybank megtehesse a szükséges lépéseket az inflációs cél fenntartható elérése érdekében. Az eszköztár áramvonalasítása mellett az MNB nyilvánosságra hozta eszköztár-stratégiáját, ami azt mutatja be, hogy amennyiben szükséges, milyen eszközökkel fog lépni a jegybank. Az eszköztár stratégia nem foglalkozik a monetáris politikai irányultsággal, illetve nem célja, hogy konkrét menetrendet adjon, az esetleges lépések időzítését és mértékét illetően továbbra is a Monetáris Tanács rendszeres havi kamatközleményei az iránymutatóak. Ugyancsak a folytonosságot jelenti, hogy a Monetáris Tanács ezt követően is negyedévente dönt a kiszorítandó likviditás nagyságáról, valamint az ezt biztosító forintlikviditást nyújtó swapállomány és a kamatfolyosó optimális kombinációjáról.

Vigyázz az édességgel - csoki helyett vasba haraphatsz

Vigyázz az édességgel - csoki helyett vasba haraphatsz

Az Egyesült Királyság bejelentése szerint vállalati önellenőrzésnél fémdarabokat találtak az egyik, csokoládéba mártott nyers goji bogyó termékben, amelyből Magyarországra is érkezett, a gyártó visszahívta a terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden a honlapján.

Itt az inflációs adat! Több mint öt és fél éves csúcson az éves drágulási ütem

Szeptemberben az előző év azonos időszakához képest 3,6%-kal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon - derült ki a KSH mai adataiból. Ez azt jelenti, hogy közel hat éve nem látott ütemben drágult az élet az ősz első hónapjában. A Portfolio által megkérdezett szakértők 3,5%-os éves árindexre számítottak, így az adat kisebb meglepetést okozott.

Gyorsan nő a török cégek száma Magyarországon

Gyorsan nő a török tulajdonosi hátterű cégek száma Magyarországon, a 298 vállalat harmada az utóbbi másfél évben jött létre az Opten Informatikai Kft. összesítése szerint.

Rengeteg veszély leselkedik a világra

Idén és jövőre is lassabb lehet a globális gazdaság növekedése annál, mint ahogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) fél évvel korábban várta. A Valutaalap átfogó előrejelzése szerint romlottak a növekedési kilátások, növekedtek a kockázatok, de az IMF csak mérsékelten rontotta a világgazdaságra vonatkozó GDP-előrejelzését.

Csökkent a használtautó-import

Csökkent a magyarországi használtautó-import a harmadik negyedévben, a 2012 óta nem tapasztalt negatív negyedéves eredmény a szigorodó forgalomba helyezési szabályokkal és a magas euróárfolyammal magyarázható - ismerteti a Das WeltAuto az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Kevesebb lesz a történelemanyag az iskolákban

A történelemoktatás terén a legégetőbb probléma a tananyag zsúfoltsága, ezen kétségkívül változtat az új Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezete. Számos, főleg egyetemes történelmi téma került ki az új NAT-ból, ami korábban része volt a tantervnek - mondta a Magyar Időknek a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke.

Mi vár Magyarországra 2023-ban?

Javította az áprilisi előrejelzéséhez képest a magyar GDP-növekedési prognózisát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a kedden kiadott World Economic Outlook (WEO) című kiadványában, de a IV. cikkely szerinti felülvizsgálathoz képest nem változtatott a rövid távú előrejelzésen. Bemutatták azt is, mit várnak hosszú távon, 2023-ra.

Ez a képlet tényleg lerántja a leplet a siker titkáról?

A siker titokzatos, kiismerhetetlen, misztikus jelenségként él a fejünkben, tartunk tőle, vágyunk rá, vagy épp irigykedünk miatta. Ezért sokan megrökönyödhetnek azon, amikor azt hallják, hogy valaki a siker kutatására vállalkozott. Nem is akárki. Barabási Albert-László világhírű magyar hálózatkutató ugyanis az elmúlt 15 évét ennek szentelte és komoly adatbázisok segítségével megalkotta a siker 5 általános törvényét. A napokban megjelent új, A képlet - A siker egyetemes törvényei című könyvében ezt a képletet mutatja be, vagyis próbál választ adni az összes "Mi a siker titka" kezdetű kérdésre. A Portfolio - a vele készített interjú előtt - az elsők között olvashatta el a kötetet. Most megmutatjuk, kiknek való ez a könyv és miért.

Megtalálta a siker képletét a világhírű magyar tudós (Interjú)

Barabási Albert-László világszerte az egyik legismertebb magyar tudósnak számít, gyakorlatilag a nevéhez fűződik egy új tudományág, a hálózatkutatás megalapítása. Amellett, hogy a legnevesebb egyetemeken (Harvard, Northeastern) oktat, könyvei a tudományos irodalom bestsellereinek tekinthetők, közben az üzleti életben is egyre aktívabb. A Portfolio a fizikussal nemrég megjelent könyve, az A képlet - A siker egyetemes törvényei kapcsán beszélgetett a siker tudományos hátteréről, személyes siker-tapasztalatairól, tudomány és üzlet összekapcsolásáról, és arról is, miért nem tud az internet áttörést elérni a globális egyenlőtlenségek megszüntetésében. A professzortól azt is megtudtuk, hogy most is segít a kaliforniai egészségügyi rendszer hálózatként történő átvilágításában, de a jelenlegi kutatási területéről is elárult részleteket. A környezeti hatások, elsősorban az ételek egészségünkre gyakorolt hatását vizsgálják, végső céljuk, hogy megállapítsák, mi az egészséges étrend.

Olaszország lehet a következő Görögország?

Az olasz kormány tagadja, hogy a költségvetési terveik a görögökéhez hasonló szituációt eredményezhetnek Rómában - írja a CNBC. Ugyanakkor az olasz állampapírok hozamánál már csak a görög papíroké magasabb, a különbség pedig szűkül.

Emelnék a teljesítményalapú ösztöndíjakat a felsőoktatásban

Folytatná az ösztöndíjreformot a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) hétvégén megválasztott új elnöke. Murai László szerint a szociális ösztöndíjak 40 százalékos növelése után emelkednie kell a teljesítményalapú juttatásoknak is.

Heteken belül utalják a nyugdíjprémiumot

Heteken belül utalják a nyugdíjprémiumot

November közepén kapják meg az érintettek a nyugdíjprémiumot, amelynek maximális összege 18 ezer forint, magasabb, mint tavaly - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Két éven belül súlyos válság jöhet

Londoni pénzügyi elemzők szerint jelenleg immár egyharmados eséllyel lehet számítani arra, hogy a világgazdaság a következő két évben recesszióba kerül.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.