makrogazdaság

Lassan összeáll a mesterterv: megint a nyugdíjpénzünkre pályázik az állam?

Egyre valószínűbb, hogy nagy dolgok készülődnek a magyar kötvénypiacon: épp a hét elején írtunk arról, hogy további lakossági megtakarításokat csatornáznának be, kedden pedig az is kiderült, hogy nyugdíjcélú termékkel készül az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A két hír valószínűleg nem független egymástól, a kérdés már csak az, hogyan hat majd mindez a jelenleg létező nyugdíjcélú megtakarításokra, illetve mit tud kínálni az állam, hogy nála fektessük be a nyugdíjcélú megtakarításunkat.

Lemondott az örmény miniszterelnök

Bejelentette kedden lemondását ígéretéhez híven Nikol Pasinján örmény kormányfő, hogy felgyorsítsa az általa szorgalmazott előrehozott választásokhoz vezető folyamatot.

A nagy bejelentések napja volt a mai! Itt van minden egy helyen

A nagy bejelentések napja volt a mai! Itt van minden egy helyen

Történelmi fontosságú változások sokasága kavarta fel a pénzügyi szektor életét a mai nap: bejelentette az MNB, hogy jelentősen növeli az ország aranytartalékát, beszántották a lakástakarékok állami támogatását és bejelentette az ÁKK, hogy beléphet az állam a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások piacára. Összefoglaltuk a nap legfontosabb eseményeit.

Időzített bomba ketyeg a világ legnagyobb gazdasága alatt - Nagy baj lesz, ha nem lépnek

A 2018-as költségvetési évben 779 milliárd dolláros hiány keletkezett az amerikai költségvetésben - derült ki az USA Pénzügyminisztériumának tegnap közzétett adataiból. Ez 113 milliárd dollárral magasabb a 2017-es deficitnél, legutóbb 2012-ben volt ennél magasabb a hiány. A fő ok a tavaly decemberben elfogadott adócsökkentési csomag volt. Ha így meg tovább, éveken belül nagyon komoly problémát okozhat az elszálló hiány és az ezzel összefüggésben folyamatosan növekvő államadósság.

Egyre több magyar ember fizeti online a számláit

Rohamosan nő az elektronikus számlafizetés népszerűsége Magyarországon - derül ki a Díjnet független e-számlakezelő rendszer adataiból. Szeptemberben az átlagosnál mintegy 25 százalékkal több új felhasználó regisztrált a Díjnetre, egy hónap alatt több mint 18 ezer e-számla-regisztrációt kezdeményeztek a rendszerben. A kiugró növekedés oka, hogy a Díjnet és az NKM Áramszolgáltató Zrt. együttműködésének köszönhetően a fővárosi lakosok - egy egyszerűsített szolgáltatóváltást követően - már akár az összes közműszámlájukat egy elektronikus felületen kezelhetik és fizethetik be.

Kijött az MNB indoklása a kamatdöntésről

A Monetáris Tanács megítélése szerint az előző kamatdöntés óta eltelt időszakban összességében romlott a nemzetközi piaci hangulat, ennek ellenére érdemi változás nem történt a mai ülést követően kiadott jegybanki közleményben. Az MNB szerint az infláció emelkedését egyedi tényezők hatása okozta, az alapfolyamatokat megragadó mutatók nem változtak érdemben, ezért az inflációs cél eléréséhez továbbra is a laza monetáris kondíciók fenntartása szükséges. A közleményben szerepelnek még a szeptemberben hozott, a nem konvencionális eszköztár átalakítását érintő döntések, valamint a tény, hogy az intézmény 30 tonnával növelte az ország aranytartalékát. Összességében tehát a szöveg nem okozott meglepetést, a piaci várakozásoknak megfelelően nem történt említésre méltó változtatás.

Elmarasztalták Magyarországot a tankönyvpiac államosítása miatt

Elmarasztalta Magyarországot kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt, azaz kimondta a testület, hogy a hatóságok megsértették több, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cég jogait.

Itt az MNB kamatdöntése!

A várakozásokkal összhangban a monetáris tanács az irányadónak mondott kamatot, és a kamatfolyosó széleit egyaránt változatlanul hagyta mai ülésén: a három hónapos jegybanki betét kamata továbbra is 0,9%, az egynapos betéti kamat -0,15%, az egynapos hitel kamata 0,9% marad. Egy óra múlva érkezik a jegybanki közlemény, amelyből kiderül, hogy változott-e a döntéshozók helyzetértékelése a szeptemberi üléshez képest.

Nézegess képeket, ahogy fontos emberek méregetik az MNB aranyát

A Magyar Nemzeti Bank kedden bejelentette, hogy a Monetáris Tanács döntése értelmében Magyarország tízszeresére, 31,5 tonnára emelte aranytartalékát, ez az arany megérkezett hazánkba. Ennek egy töredékét be is mutatták a keddi eseményen, ahol a hazai bankvezérek is felvonultak.

Kinevezték az új egészségügyért felelős államtitkárt

Horváth Ildikó orvost nevezte ki a köztársasági elnök - Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének javaslatára - keddtől az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkárává - közölte a tárca közleményben.

Két magánegészségügyi cég kapott minősített védjegyet

Az Affidea és a Rózsakert Medical Center elsőként szerezte meg a transzparens, jogkövető és etikus magánegészségügyi szolgáltatók számára létrehozott iparági minősítést - jelentették be a Primus Egyesület keddi eseményén. A tervek között szerepel, hogy a tanúsítási folyamatot az egyesület 12 tagjánál folytatják le 2019 közepéig, ezt követően pedig bármely szolgáltató kérheti.

Már ma kivételes eljárásban kivégzik a lakástakarék-rendszert

Már ma kivételes eljárásban kivégzik a lakástakarék-rendszert

Az Országgyűlés ma kivételes eljárásban megtárgyalja, majd el is fogadhatja a lakás-takarékpénztári megtakarítások állami támogatásának kivezetését. A képviselők emellett szavaznak a Sargentini-jelentésre megfogalmazott kormánypárti válaszról.

Drasztikusan drágulhat a sör

A klímaváltozás a sörkedvelők életét is megkeserítheti: a következő évtizedekben 3-17 százalékkal zsugorodhatnak az árpamezők, amelyek a világ legnépszerűbb alkoholos italának egyik fő alapanyagát adják.

Tusk: soha nem volt ennyire valószínű a megállapodás nélküli Brexit

A Nagy-Britannia európai uniós tagsága megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló tárgyalások megrekedtek, felelősségteljesen a megállapodás nélküli Brexitre is fel kell készülni, amely soha nem volt ennyire valószínű, mint most - írta az Európai Tanács elnöke hétfőn az uniós tagországok vezetőinek küldött, a hét második felében esedékes csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében. A mai levél hétvégi előzményei:

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss GDP-adat: visszaesett a magyar gazdaság!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.