Vége: kidobta az orosz katonákat Moszkva régi szövetségese
Globál

Vége: kidobta az orosz katonákat Moszkva régi szövetségese

Portfolio
32 év szolgálat után kivonultak a jereváni reptérről az orosz katonák – írta meg a Kyiv Independent.

A zászlólevonásra és a hivatalos záróceremóniára tegnap került sor. Az örmény határőrség hivatalos köszönetet mondott az oroszoknak segítségükért.

Oroszország a Szovjetunió összeomlása óta őrzi a jereváni repteret, Örményország márciusban kérte meg Moszkvát, hogy vonja ki katonáit a térségből.

Az orosz katonai jelenlét ezzel nem szűnt meg teljesen Örményországban, a Gyumri melletti katonai bázis tovább üzemel, illetve a török és iráni határon is teljesítenek szolgálatot orosz fegyveresek. Jereván azonban utalt már rá, hogy az ő szolgálatukra sem tart többé igényt.

Örményország és Oroszország több mint 30 évig szoros szövetségesek voltak, Jereván azonban megharagudott Moszkvára, amiért nem tudták megakadályozni, hogy Azerbajdzsán kétszer is lerohanja Hegyi-Karabahot. Azóta Jereván folyamatosan építi le diplomáciai kapcsolatait Moszkvával.

Címlapkép forrása: Sasha Mordovets/Getty Images. A címlapkép illusztráció, a fotó 2013 telén, Gyumriban készült.

Holdblog

Mindent a családtámogatási rendszerről

Milyen állami támogatás és kedvezményes hitel érhető el gyermekvállalás előtt álló párok számára? Hogyan kombinálhatók a támogatások és hitelek? Milyen juttatásokkal élhetnek a munká

Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne akkor költözni egy nagyobb ingatlanba. Ehhez vették igénybe a CSOK Plusz tá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ukrajna háború csütörtök frontvonal percről percre