Az amerikai szenátus után a demokrata párti többségű képviselőház is megszavazta péntek virradóra a kormány finanszírozásáról szóló törvényt, így véglegesen elkerülhetővé vált az újabb részleges kormányzati leállás.
"Komoly nehézségekbe" ütközik 2019-ben a fővárosi működési egyensúly biztosítása a bérjellegű kiadási többletek, továbbá a 2018-as évhez képest 5 milliárd forinttal megnőtt, 10 milliárd forintos szolidaritási adó, valamint a 3-as metróvonal felújítása miatti metrópótlás költségei miatt - áll a csütörtökön ismertetett új budapesti költségvetési rendelettervezetben. A 3-as metróvonal felújítása miatti buszos pótlást, amely a szakemberhiány miatt elsősorban túlórákkal pótolható; ez a helyzet hosszabb távon nem tartható fenn - írták. Az előterjesztés szerint sajnálatos jelenség, hogy a megkezdett beruházások esetenként számottevően többe kerülnek, mint az eredetileg betervezett források összege.
Vereséget szenvedett csütörtök este a brit kormány egy jelképes jelentőségű alsóházi szavazáson, amelynek célja az lett volna, hogy a képviselők megerősítsék a kormány által a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében végzett munka támogatását.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei és a Munkaügyi Hatóság területi szervezeti egységei februárban országszerte közösen ellenőrzik, hogy a gazdálkodók betartják-e a 2019. január 1. óta hatályos kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló szabályokat.
A diákok 2-2 hetes, nyelvi területen eltöltött ideje segít abban, hogy ne csak az alapokat tanulják meg, de meg is merjenek szólalni az általuk tanult idegen nyelven - mondta az InfoRádiónak Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár.
A szerda délutáni forintgyengülés megállt 319,3-nál, csütörtök reggel pedig újra erősödni kezdett a magyar fizetőeszköz, de a vártnál erősebbre sikeredett magyar GDP-adat után esni kezdett.
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Corvinus Egyetem és a világ legnagyobb pénzügyi befektető társaságának, az amerikai BlackRock alapkezelőnek a budapesti innovációs és technológiai központja.
A magyar gazdaság felzárkózásának egyik legfontosabb kritériuma, hogy kedvezővé váljanak a demográfiai folyamatok - legalábbis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint. Orbán Viktor hétpontos csomagjának célja, hogy növekedjen a gyermekvállalási hajlandóság, ami a munkaerőpiacra is kedvező hatással lenne és a költségvetési folyamatokat is javítaná hosszú távon. Ezzel Magyarországnak sikerülne elkerülnie a közepes jövedelem csapdáját. A kérdés már csak az, hogy elég hatékony lesz-e a csomag.
Annak érdekében, hogy a hazai bővülés magas üteme fennmaradjon és az uniós átlagot hosszú távon is legalább 2 százalékkal meghaladja, a kormány számos intézkedéssel segíti a versenyképesség javítását és gazdaságvédelmi akciótervet dolgoz ki - jelezte mai, a GDP-növekedési adat kapcsán kiadott közleményében Varga Mihály.
A tavalyi utolsó negyedévben kirobbanó teljesítményt mutatott a magyar gazdaság, ezzel pedig sikerült az Európai Uniós növekedési rangsor élmezőnyében végeznünk. Azon országok közül, akik ma közzétették adataikat, egyedül Lettország tudott megelőzni minket az éves növekedési rangsorban, miközben a lengyeleket, a szlovákokat és a románokat egyaránt magunk mögé utasítottuk. Két ábra arról, hogyan teljesített a tavalyi év végén európai viszonylatban a magyar gazdaság.
Romániában az elmúlt évek fenntarthatatlanul gyors GDP-növekedése a belső és külső egyensúlyi helyzet gyors romlásával járt együtt. Erre jelentett újabb bizonyítékot az ország jegybankja által tegnap közzétett statisztika, amely szerint a folyó fizetési mérleg hiánya tavaly elérte a GDP 4,7%-át, miután 2017-hez képest 1,5 százalékpontos romlás következett be az egyenlegben. Az elmúlt évek túlfűtött növekedésével kényes helyzetbe lavírozta magát keleti szomszédunk, aminek hamarosan meglehet a böjtje.
Szerda este megszületett a megállapodás az Európai Parlament és a Tanács tárgyalói között a digitális szerzői jogokról, amelynek értelmében az alkotók, újságírók jobb tárgyalási pozícióban lesznek az internetóriásokkal szemben. Fontos egyúttal, hogy a szerzői jogi szabályzás a szólásszabadságot továbbra is fenntartja.
Tavaly a negyedik negyedévben (szezonálisan és naptárhatással igazítva) 4,8%-kal bővült a magyar gazdaság. A nyers GDP-növekedési adat 5%, az erre vonatkozó piaci várakozások konszenzusa 4,5% volt. Vagyis a magyar gazdaság növekedési teljesítménye ismét felülmúlta a várakozásokat.
A japán hazai össztermék (GDP) 1,4 százalékkal nőtt a decemberben záródott három hónapban éves összevetésben a csütörtökön közölt nem végleges adatok szerint.
Idén elsőként a Standard & Poor's mond ítéletet Magyarországról a nagy hitelminősítő intézetek közül. Pénteken késő este érdemes lehet rápillantani az S&P döntésére, ugyanis megeshet, hogy már most egy fokozattal javít a magyar adósság besorolásán. Azonban bőven talál óvatosságra intő jeleket, ami kivárásra ösztönözheti a cégel. Egy héttel később a Fitch Ratings is előveszi a magyar besorolást, a Moody's csak később foglalkozik velünk.
Tizenhét évre emelnék a tankötelezettség korhatárát a Szakképzés 4.0 című, a Népszava birtokába jutott háttéranyag szerint, amely több más változást is tartalmaz.
A családvédelmi akcióterv hét pontjának jogszabályokba foglalását nevezte a következő időszak legfontosabb feladatának Orbán Viktor. A miniszterelnök a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén elmondta, mindegyik elemet szeretnék útnak indítani július elsejétől. A négygyermekes anyák adómentessége az, ami 2020-tól várható, mert az adótörvényeket év közben nem lehet módosítani - írja a Magyar Nemzet.
Előzni tilos tábla, de szaggatott vonal a sávok között - mindkettő frissen került ki az átalakuló M2 egyik szakaszára, amely az ország legveszélyesebb útjainak egyike. Az M2-esen rengeteg személyi sérüléses baleset történt az elmúlt években, ezek közül több volt halálos - írja a Vezess.hu.