A Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslatára a kormány elfogadta a logisztikai vállalkozások megerősítését szolgáló intézkedéscsomagot, valamint arról döntött, hogy a szaktárcák év végéig célzott intézkedéseket készítenek elő, különös figyelemmel a szakmai szervezetek által megfogalmazott kérésekre.
A kedvezőtlen ingatlanpiaci környezet miatt a beruházók lépéskényszerbe kerültek: ha meg akarják valósítani a projektjeiket, akkor a teljes műszaki tartalom mellett komoly költségcsökkentést kell végrehajtani a kivitelezés során. A construction management szolgáltatás lehet az egyik megoldás, amely a generálkivitelező helyett szakáganként tenderezteti meg és szerződik le alvállalkozókkal, így rugalmasabban tudja kezelni a piaci változásokat és a legjobb árakat tudja már az építkezés folyamatában megszerezni. A modell iránt egyre nagyobb a kereslet, az elmúlt egy-két évben jelentősen megnövekedett az igény, ami nem csoda, hiszen jelentős megtakarítást érhet el vele a beruházó. A piaci árverseny egyre nő, a nagy hazai kivitelezőcégeknek már a nemzetközi versenytársakkal is harcba kell szállniuk egy-egy nagyobb megrendelésért. A Portfolio Csallóné Reigl Beatrixet, a 3E Group mérnöki szolgáltató cégcsoport üzletfejlesztési és kommunikációs igazgatóját kérdezte az építőipart érintő kihívásokról, a construction management szolgáltatás előnyeiről és a piacon megjelenő külföldi szereplőkről.
A mesterséges intelligencia fel fogja rázni a szállítmányozást - fejtette ki cikkében a CNBC a Morgan Stanley és más, pénzügyi és szállítmányozási cégek alapján, melyek elmondták, hogy a technológia átalakítja az ellátási láncok irányítását, és csökkenti az emberek által végzett munkák számát.
Az Ingka Group, az IKEA áruházak legnagyobb tulajdonosa, felvásárolta a Made4Net ellátási lánc szoftvercéget az Egyesült Államokban való terjeszkedési tervei és az online értékesítés fellendítésére irányuló erőfeszítései részeként.
A CNBC-nek nyilatkozott az Amazon egyik felsővezetője, aki elárulta, az óriásvállalat a későbbiekben a mesterséges intelligenciát használva felgyorsítaná a csomagok kiszállítását.
Átadták a Panattoni, Európa legnagyobb ipariingatlan-fejlesztőjének első magyarországi projektjét. A Panattoni City Dock Törökbálint névre keresztelt logisztikai központ 12 kilométerre helyezkedik el Budapesttől. A négy raktárból álló komplexum összesen 17 ezer négyzetméter alapterületű.
Turbulenciák idején szerte a világon a kereskedelmi ingatlanok és a lakásfejlesztések finanszírozása reagál a legérzékenyebben a piaci környezet megváltozására. Mi vár az irodapiacra, a kereskedelmi ingatlanok és a lakásfejlesztések finanszírozására? Többek között ezekről a kérdésekről beszéltek a szakértők a Hitelezés 2023 konferencia harmadik szekciójában.
A GLS Hungary bejelentette, hogy üzembe helyezte ezredik csomagautomatáját, amelyet a budapesti Allee bevásárlóközpontban telepítettek. A korábban kihelyezett eszközök bővítése mellett a cég tovább folytatja az ütemezett hálózatbővítés.
A logisztikai parkok szabályozási koncepciójának kialakításával szeretnének nagyobb hangsúlyt adni az ágazatnak a gazdaságban, ennek kapcsán számos intézkedést jelentettek be a Gazdaságfejlesztési Minisztérium mai háttérbeszélgetésén.
A hazai szektorban szokatlan, hogy egy nyugdíjpénztár ingatlanberuházóként jelenjen meg a piacon, és stratégiai ingatlanportfóliót építsen fel. A Pannónia Nyugdíjpénztár viszont a versenytársak között rendhagyó módon a kezelt vagyonának egy részét stabil hozammal rendelkező ingatlanbefektetésekbe helyezi. A nyugdíjpénztárak a pénz- és tőkepiacok esése miatt tavaly jellemzően negatív hozamot értek el. A kilengéseket jól kiegyenlíthetnék az ingatlanpiaci befektetések, de a törvényi szabályozás miatt csak a teljes vagyon tizedét tarthatják ingatlanportfólióban a pénztárak. A tagok száma ráadásul lassan, de biztosan csökken, csak minden ötödik magyar dolgozó rendelkezik nyugdíjpénztári megtakarítással. Központi stratégiával, a munkáltatók és munkavállalók komolyabb ösztönzésével megfordítható lenne a negatív folyamat, a nagyobb hozamú befektetések térnyerése pedig még vonzóbbá tehetné a termékeket. A Portfolio Csuhay Attilát, a Pannónia Nyugdíjpénztár ingatlanportfólió kezelőjét, a GPM Kft. ügyvezetőjét kérdezte a nyugdíjpénztárak kihívásairól, a jelenlegi ingatlanpiaci helyzetről és befektetési lehetőségekről, valamint a pénztár legújabb projektjéről.
Az Európai Unió tagállamainak egyoldalú kereskedelmi intézkedései elfogadhatatlanok - nyilatkozta az Európai Bizottság szóvivője vasárnap, miután Lengyelország és Magyarország a helyi mezőgazdasági ágazat védelme érdekében importtilalmat rendelt el a szomszédos Ukrajnából származó mezőgazdasági termékekre - írja a Reuters.
Tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb EBIT-et és EBIT marzsot érte el a Waberer’s, miután 14,1 százalékkal bővülő árbevétellel zárta a 2022-es évet - derült ki a vállalat frissen publikált gyorsjelentéséből. A vállalat 675,9 millió eurós árbevétel mellett 33,3 millió eurós EBIT-et mutatott fel, így a cég tőzsdei pályafutása során először fizethet osztalékot a menedzsement javaslata alapján, amely részvényenként 100 forintos osztalékot irányoz elő.
A Huawei Európai Ellátó Központjában a kontinens első kereskedelmi, magán 5G hálózata üzemel, amely mesterséges intelligenciával, automatizációval és a kiterjesztett valóság eszközeivel elképesztő hatékonysággal szolgálja ki a vevők igényeit. A központ 40 európai országot lát el, a Pátyra beérkező alapanyagból akár öt nap alatt már az izlandi megrendelőnél lehet a késztermék. Az adott berendezés összeszerelését végző dolgozó munkáját VR szemüvegen keresztül, real-time, távolról is tudják segíteni a szakemberek, ezzel is csökkentve a hibalehetőségeket és hatékonyabbá téve a munkafolyamatokat. Az 5G technológia jóval kézzelfoghatóbb tevékenységeket is felgyorsít, egy-egy hagyományos targonca is könnyen „felokosítható”, a rakomány pontos súlyának lemérésével és továbbításával a logisztikai tervezés is jelentősen gyorsabbá válik.
Az Egyesült Államok Titkosszolgálata (USSS) és a New York-i rendőrség elkezdett felkészülni annak lehetőségére, hogy őrizetbe veszik Donald Trump volt amerikai elnököt – tudta meg az ABC News.
Az észak-atlanti katonai szövetség a kimerülőélben lévő lőszerkészletek növelését tervezi annak érdekében, hogy segíteni tudja Ukrajnát területének és az emberéletek védelmében - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kedden kezdődő kétnapos tanácskozása előtt hétfőn.
A Volvo Hungária Kft. átadta a Waberer’s csoportnak Magyarország első tisztán elektromos meghajtású Volvo nyergesvontatóját, egy elektromos Volvo FH modellt.
A magyar kormány egy új határozatott tett közzé a Taszári repülőtérrel kapcsolatban. A bejelentés szerint a kormány egyetért a repülőtér területén nyilvántartott ingatlanok kereskedelmi, ipari és logisztikai célú hasznosításával. így a területen található ingatlanokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által működtetett elektronikus árverési rendszeren keresztül értékesítik, derült ki a Világgazdaság cikkéből.