lengyelország

Megerősítette Benkő Tibor: visszatérhetnek a magyar katonák Afganisztánba

Megerősítette Benkő Tibor: visszatérhetnek a magyar katonák Afganisztánba

Bár a NATO-misszió véget ért, elképzelhető, hogy a közeljövőben úgy alakul a politikai helyzet, hogy visszatérnek a magyar katonák Afganisztánba – mondta el Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy csütörtöki sajtóeseményen. A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország számára a legnagyobb fenyegetettség délről jön, a migrációs útvonalakon keresztül, viszont NATO-tagként szükséges esetén segít azoknak az államoknak, amelyeket Oroszország esetleges fenyegetése veszélyeztet. Ruszin-Szendi Romolusz vezérezredes, a Magyar Honvédség Parancsnoka azt is elmondta az eseményen: számos új állandó honvédségi alakulat jöhet létre a jövőben, első körben azokban a megyékben, ahonnan sok ezren elmentek katonának, de nincs a régióban állandó alakulat.

Lassult a lengyel infláció

Lassult a lengyel infláció

A statisztikai hivatal szerdán előzetes adatként azt közölte, hogy júniusban az éves bázisú infláció az elemzői várakozásoknál kisebb, 4,4 százalék volt a májusi 4,7 százalék után. Szakértők 4,6 százalékos júniusi inflációra számítottak.

Csapatjáték nagy téttel - A szabadalmi együttműködések szerkezete Európában

Csapatjáték nagy téttel - A szabadalmi együttműködések szerkezete Európában

Az Európai Unió tudomány- és innovációs politikájának fontos célkitűzése, hogy a tagállamok térségei együttműködjenek az új technológiai tudás létrehozása során, amelytől társadalmi és gazdasági célkitűzések elérését reméljük. Ezért a következő években az EU jelentős közösségi forrásokat szentel Európa-szerte a tudományos és technológiai kiválóság támogatására, valamint az Európai Kutatási Térségben folyó együttműködések elmélyítésére. Ezekhez a célokhoz kapcsolódóan a budapesti KRTK ANET Lab munkatársai új tanulmányukban a szabadalmak létrehozására irányuló feltalálói hálózatok európai térbeli mintázatait és az együttműködések ösztönzőit vizsgálták. A vizsgálat hangsúlyozza, hogy azok a régiókon átívelő feltalálói együttműködések, melyek ismétlődnek és így újabb szabadalmakhoz vezetnek, nagyon ritkák és földrajzi értelemben erősebben koncentráltak.

Megint kicsit közelebb kerültünk az EU átlagos fejlettségéhez, de elléptek mellőlünk a lengyelek

Megint kicsit közelebb kerültünk az EU átlagos fejlettségéhez, de elléptek mellőlünk a lengyelek

A 2018-as 71%, majd a 2019-es 73% után 2020-ban 74%-ra emelkedett az egy főre jutó magyar GDP vásárlóerőparitáson, azaz folytatódott a magyar gazdaság felzárkózása az EU átlaga felé a koronavírus-válsággal tarkított 2020-as évben is – derült ki az Eurosatat hétfőn közzétett adataiból. A lengyelek 2019-ben még velünk egy fejlettségi szinten voltak, de tavaly 76%-ra ugrottak, azaz elléptek mellőlünk és ugyanez látszik a háztartások életszínvonalát jobban tükröző egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás terén is: ott is nagyobbat ugrottak előre, mint mi.

Hackerek támadták meg Lengyelország vezető politikusait

Hackerek támadták meg Lengyelország vezető politikusait

Széleskörű kibertámadás érte a legfontosabb lengyel politikusokat, a lengyel és szövetséges titkosszolgálati elemzések szerint a támadás az Oroszországi Föderáció területéről indult - közölte pénteken Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfőhelyettes, a kormánypárt elnöke.

Két nagyon fontos üzenetet küldött Magyarország felé a legesélyesebb német kancellárjelölt

Két nagyon fontos üzenetet küldött Magyarország felé a legesélyesebb német kancellárjelölt

Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia köztársasági elnök mixének írta le magát Armin Laschet, a német CDU vezetője, és kancellár-esélyese egy tegnapi brüsszeli konferencia keretében adott interjúban. A beszélgetés során két fontos üzenetet is megfogalmazott Magyarország (és Lengyelország) felé, az egyik inkább a konfrontáció, a másik a békülés felé mutat.

Eldőlt: gyorsított eljárásban hoz ítéletet a magyar-lengyel vétót generáló ügyben az Európai Bíróság

Eldőlt: gyorsított eljárásban hoz ítéletet a magyar-lengyel vétót generáló ügyben az Európai Bíróság

Az Európai Bíróság befogadta az Európai Parlament, mint alperes azon kérését, hogy gyorsított eljárásban hozzon döntést abban a perben, amit a magyar és a lengyel kormány felperesként kezdeményezett, hogy megtámadja az EU-pénzek jogállamisági feltételekhez kötéséről szóló uniós rendeletet. A döntésről az Európai Bíróság pénteken délután adott ki közleményt, amely szerint az ügyben a tárgyalást 2021. október 11-12-re tűzte ki a testület elnöke.

Visszaszorulóban a járvány a világon, de még nem dőlhetünk hátra

Visszaszorulóban a járvány a világon, de még nem dőlhetünk hátra

327 ezer új fertőzöttet azonosítottak tegnap a világon, ezzel továbbra is visszaszorulóban van globálisan a járvány. A globális átoltottság viszont továbbra is lassan nő, ezért minden bizonnyal messze vagyunk még attól, hogy véget érjen a járvány. A fejlettebb országok megkezdték a vakcinák küldését a fejlődő térségekbe, de még ezzel együtt is évekig tarthat a társadalmi immunitás megszerzése a szegényebb térségekben, ahol nagyon alacsony az átoltottság. Legfrissebb csütörtöki híreink percről percre.

Érik a feszültség: az EP arra kötelezte a Bizottságot, hogy tartassa be a jogállamisági rendeletet

Érik a feszültség: az EP arra kötelezte a Bizottságot, hogy tartassa be a jogállamisági rendeletet

Az Európai Parlament csütörtökön nagy többséggel elfogadott állásfoglalásában felszólította a törvényhozó testület elnökét, David Sassolit, hogy két héten belül hívja fel a jogállamiság feltételrendszeréről szóló rendelet szerinti kötelességének teljesítésére az Európai Bizottságot. Felszólította továbbá arra, hogy kezdje meg az EU végrehajtó testülete elleni esetleges uniós bírósági eljáráshoz szükséges előkészületeket, amennyiben a bizottság nem reagál.

Vlagyimir Putyin Ukrajna esetleges NATO-tagságától tart

Vlagyimir Putyin Ukrajna esetleges NATO-tagságától tart

Több elemzővel ellentétben nem tarja "fecsegések" az esetleges ukrán NATO-tagságtól szóló beszédet Vlagyimir Putyin orosz elnök, mert ugyan Ukrajna belépésének vannak formális akadályai, de szerinte nincs rá garancia, hogy ne történjen meg.

Eljárást kezdeményezhet az Európai Parlament a Bizottsággal szemben

Eljárást kezdeményezhet az Európai Parlament a Bizottsággal szemben

Az Európai Parlament késznek mutatkozik, hogy eljárást indítson az Európai Bizottsággal szemben, illetve kiadnának egy határozatot, amiért szerintük az képtelen érvényesíteni a jogállami kritériumokat az uniós források elosztásánál – írja a Reuters. Az ügy előzményéről éppen ma reggel írtunk, miszerint az eljárás kivédése érdekében éppen a jövő héten akarja megosztani a Bizottság a Parlamenttel a jogállamisági mechanizmus alkalmazási irányainak mostanra elkészült első változatát és ez alapján ősszel küldenék az első levelet Magyarországnak. Nagy kérdés, hogy ezzel le lehet-e "szerelni" az EP, vagy sem.

Feszült a cseh-lengyel viszony, súlyos bírságot követelnek a csehek egy szánbánya miatt

Feszült a cseh-lengyel viszony, súlyos bírságot követelnek a csehek egy szánbánya miatt

A cseh kormány megbízta a környezetvédelmi és a külügyi minisztériumok vezetőit Richard Brabecet és Jakub Kulháneket, hogy tárgyaljanak Lengyelországgal egy kormányközi megállapodás megkötéséről a lengyel Turów barnaszénbánya kibővítése miatt a két ország között kialakult vitában - közölték a cseh kormány hétfői ülése utáni sajtótájékoztatón Prágában.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nukleáris bázis mélyen Grönland jege alatt? Szupertitkos támaszpontra bukkant az Egyesült Államok repülőgépe
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.