Élénk kereslet és hozamugrás az állampapír-aukción
Ma az Államadósság Kezelő Központ 3 hónapos lejáratú állampapírt kínált fel a szokásos aukciós rendszerében.
Ma az Államadósság Kezelő Központ 3 hónapos lejáratú állampapírt kínált fel a szokásos aukciós rendszerében.
Az Államadósság Kezelő Központ közzétette a mai állampapírpiaci referenciahozamait. A tegnapelőtti lengyel, de még inkább a tegnapi cseh kamatemelés megtette a hatását. A vártnál jóval nagyobb szigorítás érezhetően növelte a hazai kamatemelési várakozásokat is, ennek tudható be, hogy a rövid lejáratú hozamok 14-18 bázisponttal megugrottak.
Jelentősen emelkedtek a magyar hosszú hozamok az elmúlt egy hónapban, a tízéves referenciaérték majdnem pont három éve volt utoljára ilyen magas. Látszólag a rekordgyenge szint felé közelítő forint és a többéves csúcson lévő infláció mellett kezdhetünk aggódni a finanszírozás miatt is, azonban ezen a piacon egyelőre nem látni jelentős magyar specifikus tényezőket beárazódni, szinte kizárólag a globális hangulat hajtja fel a hozamokat.
Az elmúlt évek tartósan laza monetáris politikája idén nyáron gyökeres fordulatot vett, hiszen sok év után először restriktív módba fordította az irányt a jegybank, és kamatemelési ciklust indított el. Az okok egyértelműek: az infláció hónapról hónapra stagnáló, illetve emelkedő számot mutat, beragadva a 4,5-5,5 százalékos sávba, a trend pedig minden gazdasági szereplő számára egyértelmű lett - írja elemzésében Borbély Miklós, a Diófa Alapkezelő Értékpapír-befektetési igazgatója.
A bajba jutott kínai ingatlanfejlesztő, amelynek küzdelme egy több milliárd dolláros adósságcsőd elkerülése érdekében megrázta a globális pénzügyi piacokat, 83,5 millió dollárt utalt át pénteken, hogy teljesítse a külföldi kötvénytulajdonosoknak esedékes kifizetését - jelentette egy kormányzati lap.
Aukciókat tartott ma az Államadósságkezelő Központ, 3 állampapírt kínált eladásra a befektetőknek. A kereslet igen magas volt, a hosszabb futamidőkön emelt is a befogadott mennyiségen az ÁKK.
Az aktuális gazdasági és piaci történésekről tartott online eseményt az SPB Befektetési Zrt. A szakértők többek között arról beszéltek, hogy ha kötvénypiac, akkor érdemes körülnézni az energiapiacon tevékenykedő cégek papírjai között, de a változó kamatozású kötvények is jól teljesíthetnek emelkedő hozamkörnyezetben. A forint kapcsán egyelőre nem látszik érdemi erősödési potenciál, de a jövő év hozhat ebben is változást.
Jelentős befektetői érdeklődés mellett, névértéken közel 10 százalékos túljegyzéssel bocsátott ki kötvényeket tegnap a Bayer Construct Zrt. A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) keretében végrehajtott tranzakció során a társaság 29,62 milliárd forintot vont be új beruházások megvalósítására és korábbi hiteleinek refinanszírozására. A 10 éves futamidejű kötvényeknek az aukción kialakult átlaghozama 3,9211 százalék lett.
Az Államadósság Kezelő Központ közzétette a mai állampapírpiaci referenciahozamait. A pénteken megállapított értékekhez képest a rövid lejáraton nem történt érdemi változás, a kötvényhozamok azonban karakteresen emelkedtek.
Az Államadósság Kezelő Központ közzétette a mai állampapírpiaci referenciahozamait. Ez alapján elmondható, hogy az előző naphoz képest nem sokat mozdultak az állampapírpiaci hozamok a mai kereskedésben. Ugyanakkor az apró elmozdulások a hosszabb lejáratokon összességében egy irányba mutatnak: felfelé.
Eredményes évet tudhat maga mögött a privátbanki szektor, jelentősen gyarapodtak az ügyfelek megtakarításai – mondta a Portfolio-nak az SPB Befektetési Zrt. privátbanki üzletágát irányító Széplaki Julianna. A szakember szerint a pandémia miatt kedvező beszállási lehetőségek alakultak ki a vállalati kötvények piacán, beszélt arról, melyek a legjobban teljesítő szektorok a kötvénybefektetések esetében, és szó esett arról is, milyen növekedési lehetőséget kínál a hazai piac egy kisebb és független szereplőnek, amilyen az SPB.
A kínai kötvénypiacon látott folyamatok, kombinálva az egyre mélyülő globális energiaválsággal és az infláció elszabadulásával, a főbb jegybankok kötvényvásárlási programjának lassulásával, a dollár erősödésével, a koronavírus delta-variánsának terjedésével, és az ipari és logisztikai kapacitások szűkösségével, együtt egy kifejezetten ártalmas kombinációt jelentenek a fejlődő országok kötvényeire nézve. Hová érdemes ilyenkor fordulni? Maradnak a reáljószágok, és azon belül is elsősorban a részvények, amelyek a pénzügyi megtakarítások és befektetések területén jó eséllyel védelmet nyújthatnak az infláció ellen. Azonban közülük sem mindegyik.
A China Evergrande Group kedden három héten belül harmadszor nem teljesítette kötvénykifizetéseit, ami fokozza a piac félelmét a más ingatlanfejlesztőket érintő átterjedéssel kapcsolatban, mivel a közeljövőben adósságfizetési kötelezettségek sora válik esedékessé.
A China Evergrande Group offshore kötvénytulajdonosai hétfőn több mint 148 millió dollárnyi kötvénykupon kifizetésére vonatkozóan várták a tájékoztatást, miután a vállalat a múlt hónapban két kuponfizetési határidőt is elmulasztott. A várakozások arra vonatkozóan, hogy a vállalat teljesíti az október 11-én esedékes 2022. áprilisi, 2023. áprilisi és 2024. áprilisi kötvények féléves kifizetéseit, csekélyek, mivel a cég a belföldi hitelezőknek ad prioritást, és hallgat a dollárban fennálló adósságkötelezettségeiről.
Aukciókat tartott ma az Államadósságkezelő Központ, háromféle állampapírt kínált eladásra a befektetőknek, mindegyikből a tervezettnél nagyobb mennyiséget adtak el.
Ma az Államadósság Kezelő Központ 3 hónapos lejáratú állampapírt kínált fel a szokásos aukciós rendszerében. Az átlaghozam tegnaphoz képest további emelkedést mutat, és a szeptember végi kis beszakadást ledolgozva újra emelkedő trendben van.
Az elmúlt 10-20 évben a globalizáció, az innováció és az adócsökkentések is erőteljes árleszorító hatással bírtak, és közrejátszottak abban, hogy az amerikai fogyasztói árindex alacsonyan, a Fed által megcélzott szint alatt maradt, a Fed pedig deflációtól félve tartósan rendkívül laza monetáris politikát folytatott. Viszont az infláció és a defláció felületes értelmezése következtében a jegybanki inflációs célkövetési rendszer fals jelzésekre támaszkodik, és a Fed ezen fals jelzések alapján próbál meg helyes döntéseket hozni. Bár korábban volt példa indokolatlanul durva kamatemelésekre is, az elmúlt 10 évben ezek a fals jelzések elsősorban fölös pénz teremtését, azaz pénznyomtatást eredményeztek. A pénznyomtatás következtében nagyon egészségtelen pénzügyi ösztönzőrendszer alakult ki extrém olcsó hitelekkel és negatív kötvényhozamokkal, az eszközárinfláció - valamint a fel nem ismert fogyasztói infláció - következtében pedig súlyosbodott a társadalom vagyoni és életszínvonalbeli kettészakadása.
Az Államadósság Kezelő Központ közzétette a mai állampapírpiaci referenciahozamait. Péntekhez képest emelkedést láthatunk a hosszabb lejáratokon 10 bázispontot meghaladó mértékűt.
Aukciókat tartott ma az Államadósságkezelő Központ, két állampapírt kínált eladásra a befektetőknek. Az egzotikusabb, 30 éves zöld állampapírra gyenge volt a kereslet, nem is kelt el a teljes felkínált mennyiség.
Fejhallgatóval, feministákkal és ciklustetővel kezdjük az évet, amelyben már Viktortól is elhatárolódunk, viszont...
Bár a tíz nap múlva hivatalba lépő Trump a klímaszkeptikusok táborába tartozik, bizonyos klímapolitikai folyamatokat...
Egy barna papírtáskával kezdődött és súlyos környezetrombolásba torkollt a bevásárlást segítő szatyrok evolúciója....
Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...
Ma kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb...
A K&H Bank brókercége új lehetőséget indított, havi rendszeres megtakarítás ETF-ekbe. Hasonlóan működik, mint...
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?