Megemelte az új inflációkövető kötvény mennyiségét az ÁKK
A január elején forgalmazni kezdett új, a lakosságnak szóló inflációkövető kötvény kibocsátási keretét 50 milliárdról 80 milliárd forintra emelte az Államadósság Kezelő Központ.
A január elején forgalmazni kezdett új, a lakosságnak szóló inflációkövető kötvény kibocsátási keretét 50 milliárdról 80 milliárd forintra emelte az Államadósság Kezelő Központ.
Bár nem volt kifejezetten erős vételi érdeklődés a ma 3 sorozat kapcsán megtartott államkötvény aukciókon, de az Államadósság Kezelő Központ mindhárom sorozat esetén kissé megemelte a meghirdetetthez képest elfogadott ajánlatok mennyiségét. Igaz ezt a korábbi hetek aukcióinál jóval alacsonyabb hozamok mellett tudta megtenni.
Az állampapírok elsődleges piacán nem, de a másodlagos piacán "valóban élhetne" a vásárlás lehetőségével a Magyar Nemzeti Bank a fejlett nyugati országok jegybankjaihoz hasonlóan - fejtette ki meglátását a Heti Válasznak adott interjúban Töröcskei István. Az Államadósság Kezelő Központ tavaly ősszel kinevezett vezérigazgatója elmondta, hogy az intézmény azért indított a közelmúltban az állampapír vásárlást népszerűsítő kampányt, mert nekik is be kell szállniuk a lakosság megtakarításaiért folytatott versenybe. Töröcskei bízik abban, hogy a folyamatos kibocsátásokkal idővel sikerül majd megduplázni a lakosság által jelenleg birtokolt mintegy 770 milliárd forintnyi állampapír állományt. Ennek érdekében terveik szerint az Államkincstár mellett a postán, illetve okmányirodákban és járási hivatalokban, esetleg bankfiókokban is elérhetőek lesznek majd a lakossági állampapírok, illetve a most kiemelten hirdetett inflációkövető új kötvénysorozat.
Utoljára fél éve, tavaly június végén vett vissza hasonlóan jelentős mennyiségű kötvényt visszavásárlási aukciók keretében az Államadósság Kezelő Központ, mint ma.
Egy hónapja a leggyengébb vételi érdeklődés mutatkozott a ma megtartott 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción, amelynek keretében az adósságkezelő végül a meghirdetett mennyiséget értékesítette.
Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a közeli hetekben Japánba látogat a Népszabadság kormánykörökből is megerősített információja szerint. A látogatás pontos célja egyelőre nem ismert, de elképzelhető, hogy egy jenalapú devizakötvény kibocsátás előkészítésével van összefüggésben.
Öt hónapja nem látott intenzív érdeklődés mutatkozott a benyújtott vételi ajánlatok alapján a ma megtartott 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción (D120425), amelyet látva az Államadósság Kezelő Központ a 45 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiség helyett 55 milliárd forintnyi papírt adott el. Az aukciós átlaghozam kissé alacsonyabb lett a legutóbbi kibocsátás átlaghozamnál.
A február-áprilisi időszakban a lejáró adósság refinanszírozásán felül összesen 279 milliárd forintnyi új állampapír kibocsátását tervezi az Államadósság Kezelő Központ - derül ki a tegnap közzétett következő háromhavi finanszírozási tervből. A 279 milliárd forintos, azaz intenzív nettó kibocsátás a magas hozamkörnyezet ellenére azzal függ össze, hogy az államháztartási hiány éven belüli felhalmozódása erősen "orrnehéz", azaz tavasz-nyárig az egész évre tervezett deficit döntő része összejön. Erről, illetve arról, hogy esetleges súlyos állampapírpiaci zavarok esetén meddig lenne elég likvid forintforrása az államnak, múlt heti elemzésünkben írtunk.
Mivel már egy hónapja a leminősítést valószínűsítő negatív figyelőlistára vette csaknem az összes eurózóna tagországot a Standard and Poor's, így a péntek este végrehajtott tömeges leminősítésre már felkészültek a befektetők, annak inkább csak az időzítése, illetve a szelektív tartalma lehetett meglepő. Ezzel, illetve az Európai Központi Bank által december közepén "kiosztott" hatalmas likviditással függhet össze, hogy ma reggel nem látszanak érdemi negatív pénz- és tőkepiaci folyamatok Európában. Az egyik legnagyobb kérdés, ami a befektetői hangulatot befolyásolhatja most az, hogy a tömeges leminősítés hatására mi történik az eurózóna válságkezelő alapja besorolásával, illetve a görög magánbefektetői hiteltárgyalások hova vezetnek.
Sikerült eladni a tervezett maximális mennyiséget a ma megtartott 3 éves államkötvény aukción az olasz adósságkezelőnek, a hozamszint is jelentősen esett, mégis negatív piaci reakciók fogadták az eredményeket.
Az elmúlt hetekben felerősödtek a piaci aggodalmak a magyar állam fizetőképességével kapcsolatban az EU/IMF-megállapodás körüli kérdőjelek mellett és amint keddi elemzésünkben rámutattunk: amennyiben a tartós piaci bizonytalanság miatt nem lenne képes devizakötvényt kibocsátani az állam, nyár vége körül kimerülnének mozgósítható devizaalapú tartalékai. Azt is hangsúlyoztuk azonban, hogy ezen szélsőséges esetben is tudna forintért cserébe devizaforrást kapni az állam a jegybanktól. Így tehát a kulcskérdés az, hogy ha akadozna, esetleg teljesen befagyna a forintalapú állampapírpiac, akkor meddig lenne képes az adósságfinanszírozásra az állam. Alábbi elemzésünkben röviden ezt a témát járjuk körbe.
A délelőtti kötvényaukciók viszonylagos sikerén "felbuzdulva" az Államadósság Kezelő Központ nem-kompetitív tendereket is meghirdetett délutánra, amelyeken az összesen meghirdetett mennyiséget (15,6 milliárd forint) lejegyezték az elsődleges forgalmazók.
Az Államadósság Kezelő Központ ma 33 milliárd forintnyi államkötvényt hirdetett meg a 3 kötvénysorozat esetén, amelyekre összesen 110,5 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, így a kibocsátó 11 milliárddal 44 milliárd forintra emelte az elfogadott ajánlatok mennyiségét. Az aukciós átlaghozam a 3 és 5 éves papír esetén 9,41%-os, a 10 éves papír esetén 9,38%-os lett, amelyek mérsékelt csökkenést jelentenek mind a tegnapi másodpiaci, mind a legutóbbi kibocsátás átlaghozamához képest. Ezek voltak az első kötvényaukciók azóta, hogy múlt héten látványosan megfordult a kormányzati kommunikáció az EU/IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban és a kormányfő is hangsúlyozta a minél hamarabbi megállapodás szükségességét. A forint bő 15 egységgel erősödött azóta az euróval szemben és idei csúcsára ért.
Nagyobb szabású médiakampányt indít január közepétől a lakossági állampapír-vásárlás növelése érdekében az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) - tudta meg a Magyar Nemzet. A program célközönsége minden olyan magyar állampolgár, akinek van megtakarítása és a magas hozam mellett a biztonságra is törekszik.
Közel háromszor annyi vételi jegyzés érkezett a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióra (D120408), mint amennyit (45 milliárd forint) meghirdetett értékesítésre az Államadósság Kezelő Központ, így gond nélkül el tudta adni a papírokat. Igaz a befektetők megkérték az árát a rövid futamidejű finanszírozásnak: az aukciós átlaghozam ugyanis csaknem 8%-os lett, ami 2,5 éve a legmagasabb.
Az utóbbi időben az IMF-megállapodás kapcsán többször felmerült, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a magyar állam az idén képes magát piaci forrásokból finanszírozni. Látványosan túlzó, illetve nyugtató célú megnyilvánulások egyaránt akadtak, ezért a most induló kétrészes cikksorozatunkban bemutatjuk, hogy is áll a magyar állam fizetőképessége. Az első részben a lejáró devizaadósság devizában történő megújításának lehetőségeit elemezzük. Mint látni fogjuk, nincs annyi devizája az államnak, amelyből maradéktalanul törleszteni tudná a 2012-ben lejáró devizakötelezettségeit, így elkerülhetetlennek látszik a piaci alapú forrásbevonás. Ez viszont jelenleg drága és bizonytalan, így az EU/IMF-segítség nélkül belevágni az idei adósságfinanszírozásba hazárdjáték lenne.
Nemcsak a magyar, hanem a német adósságkezelő is tartott ma állampapír aukciót, utóbbin azonban példátlan eset fordult elő. Enyhén negatív aukciós kamatláb (-0,0122%) alakult ugyanis ki a 6 hónapos papír kapcsán, azaz a befektetők még fizetnek is azért, hogy hitelt nyújtanak a német államnak.
Az Államadósság Kezelő Központ másfél hónap után ma ismét tartott 6 hetes hátralévő futamidejű diszkontkincstárjegy aukciót, amelyen a meghirdetett 40 milliárd forintnyi mennyiségre összesen 148,5 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett. Ebből csak a meghirdetett mennyiséget fogadta el.
A forint erősödésével, illetve az EU/IMF-tárgyalások sikerének növekvő esélyével párhuzamosan ma is hatalmas hozamesés (19-76 bázispont) következett be az állampapírok másodpiacán. A 10 éves referenciakötvény hozama újra az egyszámjegyű tartományba (9,98%) süllyedt. A legfrissebb, még csak a szerdai állapotra vonatkozó adat szerint szokatlanul magas szinten járt a külföldi befektetők magyar állampapír állománya.
9,96%-os átlaghozam mellett 35 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkontkincstárjegyet adott el mai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ. Az adósságkezelő 45 milliárd forintnyit tervezett eladni, de az elsődleges forgalmazók csak 41,62 milliárd forintnyi ajánlatot nyújtottak be. Feltehetően a befektetői aggodalmak csillapítása miatt nem "fújta le" az aukciót az ÁKK. A döntésben persze az állam finanszírozási szükséglete is szerepet játszhatott, és emiatt nem utasította el a rendkívül magas hozamajánlatokat az ÁKK.
A Bankmonitor videósorozata, a Pénzügyi fröccs az elmúlt hét érdekes történéseit, híreit dolgozza fel. Tarts velünk...
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.