Betiltaná a bitcoinbányászatot Kína
Betiltaná a kínai tervgazdálkodási hivatal a bitcoinbányászatot - írja a Reuters.
Betiltaná a kínai tervgazdálkodási hivatal a bitcoinbányászatot - írja a Reuters.
Belgiumba és Horvátországba látogat Li Ko-csiang kínai miniszterelnök idei első külföldi útján április 8. és 12. között, hogy az Európai Unió, illetve a közép és kelet európai országok vezetőivel tárgyaljon - ismertette Vang Csao külügyminiszter-helyettes.
A kereskedelmi tárgyalások kilencedik fordulójára Washingtonba érkező kínai delegáció vezetője, Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes csütörtökön Donald Trumppal tárgyalt, amikor átadta neki a kínai elnök üzenetét. Hszi szerint az elmúlt időszakban a két ország tárgyalófelei jelentős előrelépést értek el a kereskedelmi megállapodás tartalmát illető egyeztetéseken, éppen ezért reméli, hogy minél előbb le tudják majd zárni a tárgyalásokat.
Amerikai lapértesülés szerint Donald Trump amerikai elnök csütörtökön várhatóan bejelenti a Hszi Csin-ping kínai elnökkel tervezett találkozójának időpontját, egy névtelenül nyilatkozó kormányzati tisztségviselő azonban cáfolta a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai gazdasági napilap ezen hírét, amely a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások újabb washingtoni fordulójának kellős közepén jelent meg.
Több érdekes téma is előkerült a csütörtöki kormányinfón, többek között a falusi csok, valamint a gazdaságvédelmi akcióterv, de Orbán Viktor nemzetközi utazásai is.
Warren Buffett befektetési guru szerint a válságok olyan irányból érkeznek, ahonnan előre nem várják őket. Ha tudod, hogy mi okozhat válságot, akkor a szereplők meghozzák a szükséges lépéseket, így a nagy összeomlás elmarad, de legalábbis mérséklődik.
Az elemzők által vártnál jobb lett a kínai feldolgozóipar és a szolgáltatóipar teljesítménye a kínai logisztikai vállalatok képviseleti szervezeteinek kimutatása szerint.
Lezajlott egy kommunikációs és technológiai forradalom a globális kereskedelemben, de az olyan új technológiák miatt, mint a blockchain, az 5G vagy éppen az elektromos autók elterjedése, nem érdemes hozzászoknunk a jelenlegi világhoz. Közben a középosztály egyre nagyobbra hízik a világon, az életszínvonal pedig különösen fejlődik a feltörekvő piacokon, stimulálva ezzel a fogyasztást olyan országokban, mint Kína. Mindennek jelentős hatása lesz a globális kereskedelemre az elkövetkezendő évtizedben. A McKinsey legújabb, globális kereskedelmi változásokról szóló tanulmányából szemezgettünk.
Kétségtelenül a világ leghatalmasabb és legdrágább gazdasági projektje a Selyemút felélesztése, amivel Kína világhatalmi játékossá szeretne válni. Sőt, a kétpólusú világ nem is elég számára, az egyre nagyobb egyensúlytalanságokkal küzdő ország egyenesen világuralomra törne. Az "Egy övezet, egy út" (BRI) projekt tehát sokkal több, mint gazdasági útvonalak és az infrastruktúra fejlesztése. Kína olyan hitelezőként jelenik meg a világon, aminek beláthatatlan következményei lehetnek, hiszen a hitelezési politikájukat nagyon nehéz követni, és több ország már bele is rokkant. Az "Egy övezet, egy út" kezdeményezés azért is érdekes számunkra, mert Magyarország a legnagyobb támogatója a projektnek a kelet-közép-európai régióban, Kína pedig sokak szerint úgy látszik, hogy a valós súlyunknál sokkal komolyabb szerepet tulajdonít számunkra, ezt azonban bizonyára nem ingyen teszi. De miért éri meg nekünk, hogy ilyen közel legyünk Kínához? Kína lesz Magyarország nagy hitelezője? Kell-e félnünk attól, hogy nagy árat fizetünk majd ezért?
Hszi Csin-ping kínai államfő párizsi tárgyalásainak első munkanapján a két fél 15 üzleti megállapodás írt alá, több milliárd euró értékben.
Heiko Maas német külügyminiszter bírálta Olaszország résztvételét Kína Egy övezet egy út nevű világméretű gazdasági-infrastrukturális tervében.
Az Egyesült Államoké továbbra is a világ legütőképesebb hadserege, de közel sem ők rendelkeznek a legnagyobb élőerővel. Kína és Oroszország is globális babérokra tör, ambícióit pedig mindkét ország egyre komolyabb technológiával támogatja meg, kiegészítvén az eleve hatalmas élőerő-állományukat. Közben az európai nagyhatalmak hadseregei bár még mindig rendkívül ütőképesek, egyre rosszabb állapotban vannak - ennek valószínűleg hamarosan elejét veszi a hadicélú ráfordítások növelése. A Global Firepower idén is összegyűjtötte a világ tíz legerősebb hadseregét, ezeket mutatjuk most be.
Mindössze 10 óra kellett ahhoz, hogy egy kínai sztárbefektető több mint 70 milliárd jüant, tehát mintegy 10 milliárd dollárt gyűjtsön cégének új befektetési alapjához. Ez több mint tízszerese annak az összegnek, amit elterveztek - írja a Bloomberg.
Idén még nem, de jövőre már lehet számítani egy technikai recesszióra a világban - hangzott el a Portfolio mai Investment, Wealth and Savings (IWS) konferenciáján. A befektetési szakemberek szerint a piacot a monetáris politika mellett a geopolitikai kockázatok és az európai politikai csatározások határozzák meg, az igazán jó hozamok a következő években a feltörekvő piacokon lehetnek.
Pekingbe utaznak jövő héten az amerikai főtárgyalók, Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselő és Steven Mnuchin pénzügyminiszter, hogy újabb lökést adjanak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásoknak - értesült a Bloomberg hírügynökség amerikai bennfentes forrásokból.
Rekordmagasra szökött a kínai vállalatok adóssága a gazdasági lassulás és a hitelezési feltételek szigorodása miatt - írja a CNBC. Közben a fizetésképtelen cégek száma is egyre növekszik.
Az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborúról aggodalomra okot adó hírek érkeztek: a Bloomberg News értesülése szerint Kína Trump optimista nyilatkozatai ellenére nem enged bizonyos kérdésekben.
Kína agresszív adócsökkentésekkel és fokozott kiadásokkal igyekszik felgyorsítani lassuló gazdaságát. A kínai parlament éves ülésének megnyitóján Li Ko-csiang miniszterelnök egy kissé alacsonyabb GDP-céltartományt jelentett be, hozzátéve, hogy a monetáris politika továbbra is "óvatos" marad, de a fiskális politika "erőteljesebb" lesz - írja a Fidelity International.
Cikkünk folyamatosan frissül a Közel-Kelet legfontosabb híreivel.
Folyamatban van a májhasznú lúdállomány felszámolása.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Pekingben.
Ali Hámenei ajatollah az Izrael elleni rakétatámadásról is beszélt.
Kösz, Irán.
Érdemes közelebbről is megnézni a számokat.
Tejesültek a célok?