kína

Olyan problémák várnak az új japán vezetésre, amelyet szinte biztosan nem tudnak majd megoldani

Olyan problémák várnak az új japán vezetésre, amelyet szinte biztosan nem tudnak majd megoldani

Abe Sinzo lemondása után a japán kormánypárt, a liberális demokraták (LDP) új vezetőt választottak, aki egyben a miniszterelnöki pozíció várományosa is. Josihide Szuga azt ígéri, a gazdaságpolitika és a geopolitika terén is folytatni fogja elődje munkáját. Abe kormányzásának voltak sikerei, de összességében azt látjuk, hogy a japán gazdaság csak részben szabadult meg azoktól a démonoktól, amelyek a kilencvenes évek óta nehezítik a fejlődést. A gazdasági problémák mellé egyre inkább felnőnek a geopolitikai kihívások is, amelyekre az új vezetésnek szintén határozott lépéseket kell adnia.

Felháborodott Kína: Amerika a világbéke legnagyobb ellensége!

Felháborodott Kína: Amerika a világbéke legnagyobb ellensége!

Élesen kritizálta a kínai haderőfejlesztést az Egyesült Államok egy friss jelentésben, erre az ázsiai ország védelmi minisztériuma kiadott egy közleményt, melyben azt írják, hogy Amerika jelenti a legnagyobb fenyegetést a „nemzetközi rendre és a világbékére” – írja a Los Angeles Times.

A következő napok történelmi jelentőségűek lesznek: most dől el a britek sorsa

A következő napok történelmi jelentőségűek lesznek: most dől el a britek sorsa

Ma kezdi meg a brit törvényhozás a belső piaci törvény tárgyalását, amely akár az EU-brit kereskedelmi tárgyalások végét is jelentheti. A héten emellett kamatdöntő ülést tart több nagy jegybank is, magyar szempontból viszont nem ez lesz a legizgalmasabb hét - legalábbis ami a betervezett eseményeket illeti.

Milliárdos dilemma előtt a kanadai kormány a Huawei miatt

Milliárdos dilemma előtt a kanadai kormány a Huawei miatt

Kanada mérlegeli, hogy hozzáférést biztosítson-e a Huawei számára az 5G fejlesztésekhez, miközben az Egyesült Államok irányából nő a nyomás az országon, hogy tiltsa ki a kínai vállalatot nemzetbiztonsági okokra hivatkozva.

Súlyos milliárdokból mentenék egy komplett kontinens éléskamráját, pedig a katasztrófa már rég megtörtént

Súlyos milliárdokból mentenék egy komplett kontinens éléskamráját, pedig a katasztrófa már rég megtörtént

Nagyvonalú ígéretekkel és milliárdos kártalanítással próbálja visszafordítani azt a gazdasági katasztrófát Zimbabwe kormánya, amit a 2000-es évek „gyorsított földreformja” okozott. Afrika egykor szinte legélhetőbb országa ma már a világ egyik legszegényebbje: a lakosság 70%-a mélyszegénységben él, az ország több mint fele éhezik, a munkanélküliség szinte felbecsülhetetlenül magas. A történelem legdurvább hiperinflációját végigszenvedő ország kormánya most 3,5 milliárd dollárból kártalanítaná azokat a fehér telepeseket, akiket a „földreform” ideje alatt elüldöztek, de ez önmagában aligha varázsolja vissza „Afrika kenyereskosarát” régi pompájába.

Kínában százezreket oltottak be kísérleti koronavírus-vakcinával

Kínában százezreket oltottak be kísérleti koronavírus-vakcinával

Az egyik kínai gyógyszercég több százezer embert oltott be a koronavírus elleni kísérleti vakcinájával, miközben a nyugati országok arra figyelmeztetnek, hogy a tömeges oltások beadására ne kerüljön sor a szigorú vizsgálatok lezárása előtt.

Hitelekkel élénkítik a kínai gazdaságot

Hitelekkel élénkítik a kínai gazdaságot

A vártnál nagyobb mértékben nőtt a jüanban jegyzett új hitelek kihelyezése Kínában augusztusban az előző hónaphoz képest, a széles értelemben vett pénzmennyiség (M2) pedig a becsültnél kevésbé nőtt.

Megfejtették az észak-koreai szellemhajók titkát

Megfejtették az észak-koreai szellemhajók titkát

Évente több tucat észak-koreai halászhajó sodródik Japán partjaira, a legénységnek legtöbbször hűlt helye sincs, vagy csak csontvázakat találnak a fedélzeten.

Az Európai Számvevőszék keményebb fellépést sürget a kínai beruházásokkal szemben

Az Európai Számvevőszék erőteljesebb reakciót sürget az Európai Unió részéről Kína államilag vezérelt beruházási stratégiájára. A luxemburgi testület csütörtökön közzétett áttekintésében felhívta a figyelmet egy egységesebb uniós válaszstratégia kialakítására, amely csökkenti a kínai beruházásokkal járó gazdasági és politikai kockázatokat.

Tungsram-vezér: Nagy pofont kapott a globalizáció a koronavírus-járványtól

A globalizáció "nagy pofont kapott" a koronavírus-járványtól; a gyártók arra kényszerülnek, hogy átgondolják: érdemes-e továbbra is az eddig legnépszerűbb Kínában tartani az ellátási láncukat. Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója szerint Európa és Magyarország több szempontból is nyertese lehet ennek a folyamatnak - írta a keddi Magyar Nemzet.

Még mindig élnek a koronavírusos konteók: íme az 5 legdurvább

Még mindig élnek a koronavírusos konteók: íme az 5 legdurvább

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az összes globális esemény közül a mostani világjárvánnyal kapcsolatosan terjed a valaha volt legtöbb dezinformáció, tévhit vagy összeesküvés-elmélet, már legalább 2000-féle konteóval találkozhatunk csak az internetet böngészve. Nem sokat segít a helyzeten az sem, hogy különféle kormányok, médiatermékek is terjesztenek alaptalan összeesküvés-elméleteket, de kétség nem fér hozzá, hogy minden igyekezetük ellenére a közösségi oldalak is hozzájárulnak a konteók terjedéséhez. bemutatjuk az öt legszélesebb körben elterjedt, elhitt koronavírusos összesküvés-elméletet.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.