kína

Kezd magára találni a kínai feldolgozóipar

Kezd magára találni a kínai feldolgozóipar

Enyhén növekedett a kínai feldolgozóipar teljesítménye novemberben az energiaellátási problémák enyhülését és a nyersanyagárak egy részének mérséklődését követően.

Kína elől menekülnek a hongkongi fiatalok, a britek nyújtanak segítséget

Kína elől menekülnek a hongkongi fiatalok, a britek nyújtanak segítséget

Törvénymódosítást nyújtanak be brit parlamenti képviselők, hogy még több fiatal hongkonginak segítsenek Nagy-Britanniába menekülni. A számok azt mutatják, hogy a tiltakozással vádolt személyek 93%-a 25 év alatti, így őket kizárja a jelenlegi brit vízumrendszer.

Nagy a tét: kritikus fontosságú tárgyalás kezdődött újra, katonai konfliktushoz is vezethet a kudarc

Nagy a tét: kritikus fontosságú tárgyalás kezdődött újra, katonai konfliktushoz is vezethet a kudarc

A héten újrakezdődtek a tárgyalások Irán és geopolitikai riválisai közt a 2015-ös atomalku visszaállításáról vagy egy hasonló egyezmény nyélbe ütéséről. Irán saját elmondása szerint elkötelezett a megállapodás újjáélesztése mellett, de nyugati szakértők szkeptikusak azzal kapcsolatosan, hogy sikerül kompromisszumhoz jutni a tárgyalások során. Mind Izrael, mind az Egyesült Államok jelezte korábban, hogy legvégső esetben katonai csapással is élhetnek, hogy megakadályozzák Iránt, hogy nukleáris fegyverekhez jusson.

Egyre nagyobb a baj a kínai gazdaságban

Egyre nagyobb a baj a kínai gazdaságban

A szakértők álláspontja nem egységes arra vonatkozóan, hogy a kínai kormány és a jegybank milyen választ adhat a lassuló gazdaságra. Abban viszont teljes az egyetértés, hogy a GDP-növekedés nagyot fékezhet jövőre.

Kína ismét légierejével provokálta Tajvant, így válaszoltak

Kína ismét légierejével provokálta Tajvant, így válaszoltak

A tajvani védelmi miniszter szerint Kína a kifárasztásukra játszik azzal, hogy légierejével sorozatosan provokációkat hajt végre a sziget ellen, de Tajvan képes választ adni. A miniszter azután nyilatkozott, hogy vasárnap ismét 27 kínai vadászgép lépett be Tajvan légvédelmi zónájába – írja a Reuters.

Elismerte a WHO: Kína miatt kapott szokatlan elnevezést a szupermutáns

Elismerte a WHO: Kína miatt kapott szokatlan elnevezést a szupermutáns

Úgy tűnik, a WHO szándékosan átugrott két betűt a koronavírus-variánsok elnevezésével kapcsolatosan. A koronavírus mű variánsa után ugyanis a görög ábécében a nűnek, majd a kszínek kellene következnie, de nagyon úgy fest, hogy politikai és gyakorlati okok miatt átugrották ezt a két betűt és omikronnak nevezték el az új variánst – írja a New York Times.

Új szelek fújhatnak Németország felől, és ezt Magyarország is megérezheti

Új szelek fújhatnak Németország felől, és ezt Magyarország is megérezheti

Immár eldőlt, hogy a történelemben először női külügyminisztere lesz Németországnak, aki 16 év után ismét a Zöldek soraiból érkezik. Az már most világos, hogy Annalena Baerbock vezetése alatt láthatunk majd áthangolódásokat a német politikában számos területen. Ez természetesen igaz az Európai Unióval, valamint a NATO-val való viszonyra, de változhat a német külügy hozzáállása Oroszországhoz és Kínához is. Az utóbbi évek történéseit figyelembe véve pedig kijelenthető, hogy új szelek fújhatnak Berlinből Budapest felé is.

Alakul az új katonai gigaszövetség: egymás karjaiba lökheti Putyint és Hszit Amerika bombázós, hadihajós izmozása

Alakul az új katonai gigaszövetség: egymás karjaiba lökheti Putyint és Hszit Amerika bombázós, hadihajós izmozása

Már szinte mindennapos, hogy amerikai hadihajókat, repülőgépeket látunk Kína vagy Oroszország számára érzékeny területeken, mint a Tajvani-szoros, a Dél-kínai-tenger vagy a Fekete-tenger, melyre válaszul Peking és Moszkva rendre dühös hangnemű nyilatkozatokkal válaszol. Amerika azzal védekezik, hogy ezek a manőverek a nemzetközi hajózási, repülési szabályok betartásával történnek, ettől függetlenül Kína és Oroszország úgy látja, Washington sem éppen hagyná szó nélkül, ha a rivális nagyhatalmak hadihajói megjelennének a Mexikói-öbölben. Az amerikai erőfitogtatás nem biztos, hogy a várt hatást éri el: Kína és Oroszország viszonya egyre szorosabb; olyannyira, hogy nem kizárt, hogy pár éven belül egy új védelmi szövetség is létrejön a két ország közt.

Új hidegháború közelít? – Vannak országok, ahol már beköszöntött a kétpólusú világrend

Új hidegháború közelít? – Vannak országok, ahol már beköszöntött a kétpólusú világrend

Egyre több jel utal arra, hogy küszöbön áll egy új kétpólusú világrend, amelyben az Egyesült Államok kerül szembe Kínával. Ahogy a hidegháború idején, úgy most sem valószínű, hogy a két vezető nagyhatalom egymással közvetlenül háborúba keveredjen, ám a konfliktus más országokba való kihelyezése már megfigyelhető. A konfliktus legforróbb pontja Tajvan kérdése, amelyet jelenleg 15 ország ismer el hivatalosan. A hagyományosan az amerikai érdekszférába tartozó Hondurasban, amely a Tajvant elismerő kevesek egyike, vasárnap választások lesznek, és a győzelemre esélyes jelölt már bejelentette, Pekinget választaná Tajpejjel szemben. Ehhez azonban még az Egyesült Államoknak is lesz egy-két szava. A Tajvannal a diplomáciai kapcsolatokat két éve megszakító óceániai szigetországban, a Salamon-szigeteken pedig a héten lángolt fel konfliktus a Kína-párti központi vezetés és a Tajvan-párti legnépesebb sziget között. Vajon a jövőben új Koreára és Vietnamra készülhetünk?

Itthon titkolják, de kiderült: 979 év alatt térülne a Budapest-Belgrád vasútfelújítás

Itthon titkolják, de kiderült: 979 év alatt térülne a Budapest-Belgrád vasútfelújítás

A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza kilométerenként 1,4 milliárd forinttal drágábban épülhet meg, mint a szerbiai szakasza, és mivel csak meglepően kismértékű, 10-12%-os terherforgalom-növekedést okoz majd, így 2025-től évi 766 millió forintnyi (!) plusz vámbevétele lehet a magyar államnak, ezért a beruházás magyar szakaszának megtérülése a 750 milliárd forintra tervezett beruházási költség mellett 979 évre (!) tehető – derül ki az Investigate Europe újságírói által a Telexen közzétett hosszú oknyomozó riportból.

Kim Dzsongun betiltotta a menő bőrkabátokat

Kim Dzsongun betiltotta a menő bőrkabátokat

Egyértelmű üzenetet küldött Kim Dzsongun Észak-Korea szenvedő lakosságának: csak ő viselhet stílusos bőrkabátot és senki más. A Radio Free Asia arról ír, hogy a KNDK hatóságai már neki is álltak, hogy elkobozzák a lakosságtól a „bölcs vezér” bőrkabátjának másolatait.

Kína megint odaver a kriptósoknak

Kína megint odaver a kriptósoknak

Kína egy tőzsde felállítását fontolgatja, ahol digitális eszközökkel kereskednének. Ez egy újabb lépés Pekingtől a digitális jüan népszerűsítésére és kriptoeszközök visszaszorítására.

Kriptobányászok miatt omolhat össze egy ország áramellátása

Kriptobányászok miatt omolhat össze egy ország áramellátása

Túlterhelődött az áramellátási hálózat a kriptobányászok miatt Kazahsztánban, akik tömegével vándoroltak át Kínából a közép-ázsiai országba, miután a kínai államvezetés betiltotta a tevékenységet. Kazahsztán úgy védekezik, hogy időnként megvonja az áramot az országban engedéllyel működő cégektől, az igazi problémát azonban az illegális bányászok jelentik.

Kína kész tárgyalni a Sinopharm-vakcina magyarországi gyártásáról

Kína kész tárgyalni a Sinopharm-vakcina magyarországi gyártásáról

Magyarország rendkívül sokat profitált a Kínával folytatott, kölcsönös tiszteleten alapuló, pragmatikus együttműködésből, ezért azt a továbbiakban is fenn kell tartani - közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután videokonferencia keretében kínai kollégájával, Vang Jivel egyeztetett.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.