Quaestor: ma újratárgyalja az ügyet az Alkotmánybíróság
Az Alkotmánybíróság testületi ülésének napirendje szerint ma kezdik újra a Quaestor-törvény tárgyalását.
Az Alkotmánybíróság testületi ülésének napirendje szerint ma kezdik újra a Quaestor-törvény tárgyalását.
Ma kezdi el tárgyalni az Alkotmánybíróság a Quaestor-törvény alaptörvény-ellenességét és a megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat. A bíróság mai döntésén múlhat, hogy a Quaestor-kötvényesek megkapják-e a 6 milliótól 30 millió forintig terjedő kártalanítási összeget.
A tőkepiaci törvénynek megfelelően több mint 31 ezer Quaestor ügyfél megkapta a részére járó kártalanítást a Bevától. Az intézmény mintegy 86 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a kifizetésekben közreműködő OTP-nek, így a jogosultak több mint 98 százaléka hozzájuthat az őt megillető összeghez - írja a Beva legfrissebb közleményében.
A Quaestor körül kirobbant botrány után a cégcsoport a napi hírek állandó témájává vált, de a Quaestor Alapkezelőről nem sok mindent lehetett hallani, miközben 3,6 milliárd forintot meghaladó ügyfélvagyon van most is a cégnél. Az alapkezelő még április közepén kérte az MNB-t, hogy függessze fel befektetési jegyeinek forgalmazását, miután azok forgalmazójának, a Quaestor Értékpapírnak az MNB visszavonta a tevékenységi engedélyét. De mi lesz így az alapkezelővel és mi lesz azokkal az ügyfelekkel, akik Quaestor-alapokba tették a pénzüket? Kiderítettük. Emellett a többi Quaestor-károsult ügyében sem döntött még az Alkotmánybíróság.
Rohanhatnak ügyet intézni a bedőlt Széchenyi Bank eddig nem intézkedő károsultjai, a szerdai közlönyben ugyanis kihirdették, hogy aki péntekig, vagyis október 9-ig nem ruházza át az államra a bankkal szembeni követelését, enged betekintést a banktitokként védett, de a kifizetéshez szükséges információkba, az nem kapja meg az államtól a beígért extra kártalanítást. A kifizetés feltétele az is, hogy a betétes lemondjon az állammal szemben minden további követeléséről - írja az Index.
Korábbi cikkünk fejtegetéseit alátámasztva éppen ma adott ki egy közleményt a Beva, amelyben a brókerkárosultak kártalanításához felvett MNB-hitel törlesztéséhez szükséges kötvénykibocsátás részleteit ismerteti az alap. Eszerint a Beva változó kamatozású, 15 éves futamidejű kötvényeket bocsátott ki, azt azonban egyelőre nem tudni, ki vagy kik jegyezték le az alap kötvényeit.
Hiába érkezett az elmúlt egy-két hónapban több közlemény is a felszámolótól arról, hogy a Buda-Cash esetén már megkezdődtek a kifizetések azon károsultak felé, akiknek nem hiányzik pénz és értékpapír a számlájáról, a károsultak arról panaszkodnak, továbbra sem kapták meg a pénzüket.
A hírek szerint 1500 olyan befektető lehet, aki nem fér hozzá befektetési jegyeihez, mivel az Access Alapkezelő alapjainak forgalmazója a Buda-Cash volt, így annak bezárása óta az alap jegyeinek forgalmazását is szüneteltetik - írja a Világgazdaság.
Eddig közel 29 ezer Quaestor ügyfél részére több mint 79 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a Beva a kifizetéseket intéző OTP-nek. Ebből hétfőig összesen 22 ezer ügyfél több mint 61 milliárd forintot vett fel a kifizető bankfiókokban - írja a Beva legfrissebb közleményében.
Összesen mintegy 20 ezer Quaestor ügyfél több mint 53 milliárd forint kártalanítást vett fel hétfőig az OTP Bank fiókhálózatában. Eddig több mint 27 ezer befektető több mint 75 milliárd forint kártalanítási összege érkezett meg az OTP-hez, így az érintett ügyfelek részére a pénzkifizetés folyamatos - írja közleményében a Beva.
A Buda-Cash Zrt. "f.a." folyamatosan gondoskodik a hiánytalanul meglévő pénzügyi eszközök kiadásáról, melynek során a felszámolási eljárásban befolyt osztalékok is kiutalásra kerülnek az érintett ügyfeleknek. 712 ügyfél juthat így osztalékához - írja a PSFN legújabb közleményében.
Összesen 15 ezer Quaestor ügyfél több mint 41 milliárd forint kártalanítást vett fel hétfőig az OTP Bank fiókhálózatában. Eddig 25 ezer befektető mintegy 70 milliárd forint kártalanítási összege érkezett meg az OTP-hez, így az érintett ügyfelek részére a pénzkifizetés folyamatos. Megkezdődött a mintegy 300 jogi személy kártalanítása is - írja legfrissebb közleményében a Beva.
Múlt héten tette közzé a a felszámoló a Quaestor-kötvények sorozatonkénti fiktív/valós kötvényarányait. A Beva honlapján ehhez kapcsolódóan újabb morzsa került elő, az alap feltette ugyanis a hiányzó kötvények kiszámításának menetét.
A megkezdődött kártalanítás során több mint 10 ezer Quaestor-kötvény károsult mintegy 28 milliárd forintot vett fel a Befektető-védelmi Alap (Beva) megbízásából eljáró OTP Bank fiókjaiban. A Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjának (QA) adatai alapján a Quaestor kötvény károsultakat átlagosan 5,4 millió forint illeti meg ügyfelenként, aminek több mint a felét, fejenként átlagosan 2,8 millió forintot fizet ki Beva a kártalanítás jelenlegi szakaszában. A Quaestor kötvény károsult ügyfelek többsége így már a napokban hozzájut követelésének nagyobbik részéhez - derül ki a QA legfrissebb közleményéből.
Többször is írtunk már a Quaestor-kötvényesek kártalanítása körüli mizériáról, a károsultak sérelmezik, hogy egyelőre csak a Beva által fizetett maximum 6 millió forintot kapják kézhez, mivel a Quaestor Alap a folyamatban lévő alkotmánybírósági eljárások miatt egyelőre nem tud forráshoz jutni. Elméletek keringenek arról, hogy ezt az állam készfizető kezességének hiánya okozza-e, ráadásul úgy hírlik, maga Orbán Viktor döntött úgy, hogy az alkotmánybírósági eljárások végéig ne induljon el a teljes kártalanítás.
A Portfolio korábban már utalt rá, a felszámoló most meg is lépte: közzétették ugyanis a PSFN honlapján a Quaestor-kötvények sorozatonkénti fiktív/valós kötvény arányait. Az előzetes becslésekkel nagyjából egybevágóak az arányok, vannak tehát olyan sorozatok, ahol a fiktív kötvények aránya meghaladja a 85%-ot, míg más sorozatoknál nem is voltak fiktív kötvények.
Felháborodás-cunami söpört végig a Quaestor-kötvényesek körében mióta kiderült, hogy 30 millió helyett egyelőre csak maximum 6 millió forintig kártalanítják őket. Nagy az értetlenség, miért csak ennyit kapnak, és különben is, ki határozza meg, hogy fiktív vagy nem fiktív az a kötvény? Utánajártunk, hogy jött ki a matek és pár egyszerű példán is megmutatjuk, ki mennyit kap a Bevától.
A napokban jött a hír, hogy a Quaestor Alap egyelőre csak 20 ezer eurós összeghatárig kártalanítja a Quaestor-kötvényeseket, a 100 ezer euróig fennálló további kifizetést csak időben eltolva tudja teljesíteni az OTP által benyújtott, folyamatban lévő alkotmánybírósági kérelme miatt. időközben kiderült, nem a bank az egyetlen, aki Alkotmánybírósághoz fordult.
A Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja jelezte, hogy az alkotmánybírósági eljárás miatt nem tudott hitelhez jutni sem a Magyar Nemzeti Banktól, sem a piacról, így jelenleg nem tudja kifizetni a 20 ezer és 100 ezer euró közötti kártalanítási összegeket - közölte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára szerdán az MTI-vel.
Egyre csak szaporodnak a furcsaságok a Quaestor-ügy körül. Hétfőn a Quaestor Alap bejelentette: egyelőre csak 20 ezer euróig kártalanít az OTP Bank folyamatban lévő alkotmánybírósági kérelme miatt, ugyanakkor a bank Portfolio-nak megfogalmazott véleménye szerint a kérelem elbírálása nem akadályozhatja a törvény végrehajtását, márpedig ez alapján 30 millió forintig járna a kártalanítás. A Quaestor Alaphoz közeli forrásaink szerint ugyanakkor ők végrehajtják a törvényt, de addig nem képes az alap jegybanki vagy piaci finanszírozáshoz jutni, míg az Alkotmánybíróság nem dönt (várhatóan csak ősszel) az ügyben. Háborognak tehát a károsultak, akik közül, mint kiderült, jóval többen rendelkeznek 30 millió forint feletti megtakarítással a Quaestornál, mint ahogyan azt korábban Rogán és Orbán állította.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Sikerült ledolgozni a korábbi esés egy részét.
Kupjanszk közelében történt az összecsapás.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?