koronavírus

Egyelőre nincs egyezség az eurózóna koronavírus-ellenes gigacsomagjáról

Egyelőre nincs egyezség az eurózóna koronavírus-ellenes gigacsomagjáról

Az eurócsoport elnöke, Mario Centeno 16 órán keresztül tartó huzavona után szerda reggel felfüggesztette az 500 milliárd eurós csomagról szóló tárgyalásokat, mert a felek egyelőre nem jutottak egyezségre. Olaszország és Hollandia nézeteltérése hiúsíthatta meg a megállapodást.

Nem fizet osztalékot a Mol, és visszavonja a 2020-as eredmény-előrejelzését

Nem fizet osztalékot a Mol, és visszavonja a 2020-as eredmény-előrejelzését

A Mol részletesen tájékoztatta a befektetőket a koronavírus miatt szükséges intézkedésekről, és annak hatásairól a vállalat működésére tekintettel. Az igazgatóság a jelenlegi bizonytalan helyzetre való tekintettel nem javasol idén osztalékkifizetést. A Mol egy sor készpénzmegőrzésre irányuló intézkedést hozott, illetve részletes tájékoztatást nyújtott az egyes üzletágait érintő hatásokról, és visszavonta a 2020-as évre vonatkozó EBITDA előrejelzését.

Kiszivárgott: Trumpot már januárban félmillió halottról és gazdasági káoszról figyelmeztette tanácsadója

Januárban és februárban, vagyis hetekkel, hónapokkal a koronavírus-járvány kirobbanása előtt már figyelmeztette a Fehér Ház biztonsági tanácsát, majd Trump elnököt Peter Navarro kereskedelmi tanácsadó arra, hogy akár kétmillió halálesetet és több ezermilliárd dolláros gazdasági kárt okozhat Amerikában a koronavírus .

Feloldották a vuhani vesztegzárat!

Feloldották a vuhani vesztegzárat!

Több mint két hónap után feloldották a vesztegzárat a járvány kínai gócának számító közép-kínai Vuhanban, ahonnan az új koronavírus tavaly év végén terjedni kezdett.

Donald Trump nekiment a WHO-nak, és újabb mentőcsomagot is tervez

Donald Trump nekiment a WHO-nak, és újabb mentőcsomagot is tervez

Washington "tanulmányozza" az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) nyújtott hozzájárulásának felfüggesztési lehetőségét - közölte az amerikai elnök a Fehér Házban kedden este, a koronavírus elleni intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtótájékoztatóján.

Koronavírus: közel 900 igazolt fertőzött Magyarországon, 11-en hunytak el tegnap

Koronavírus: közel 900 igazolt fertőzött Magyarországon, 11-en hunytak el tegnap

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 895 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 11 beteg, többségében idős emberek (egyikük 49 éves). Ezzel 58 főre emelkedett az elhunytak száma. 94 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból.

Három hét alatt duplázni a magyar tőzsdén? Mi folyik a hazai részvényeknél?

Három hét alatt duplázni a magyar tőzsdén? Mi folyik a hazai részvényeknél?

A globális koronavírus-járvány miatt idén rég (sok szempontból soha) nem látott esés söpört végig a világ tőzsdéin, sajnos a magyar tőzsde inkább alulteljesítő volt. Március közepén viszont mélypontot ütöttek a részvénypiacok, a nemzetközi tőkepiaci hangulatjavulással és a körvonalazódó magyar koronavírus-mentőcsomaggal megtámogatva meredeken emelkedett a hazai részvények árfolyama is, és elsősorban nem is a nagyoké, hanem inkább a közepes és a kisebb kapitalizációjú vállalatok részvényeié. Persze vonzó az 50-70 vagy több mint 100 százalékos hozam néhány hét alatt, de távolabbról nézve volt honnan emelkedni, a legtöbb papírnál továbbra sem beszélhetünk trendfordulóról. Megnéztünk, hogyan teljesített néhány hazai részvény a tőzsdei felpattanásban, és milyen szintekre érdemes figyelni, ha folytatódik az emelkedés.

Úgy néz ki, Magyarországon nagyobbat fog ütni a koronavírus, mint más régiós országokon

Úgy néz ki, Magyarországon nagyobbat fog ütni a koronavírus, mint más régiós országokon

Magyarországon az elmúlt évben a régió átlagánál magasabb volt a gazdaság növekedésének dinamikája, és az idei év elején is jók voltak a kilátásaink. A legtöbb elemzés szerint viszont a magyar gazdaság jobban megszenvedi a koronavírust, mint a régiós országok - ezt erősítette meg a JP Morgan friss elemzése is. Eszerint a visszaesés mértéke itthon 6,3% lehet, nagyobb, mint a régió többi országában. A kormány felülvizsgált hiánycélja 2,7%, a bank közgazdászai szerint viszont inkább 5,9% a reális.

Koronavírus: kezd összeroppanni a világgazdaság, mit lép Magyarország?

Koronavírus: kezd összeroppanni a világgazdaság, mit lép Magyarország?

Közel 1 348 ezerre nőtt a világon a koronavírus fertőzöttek száma, míg a vírus által okozott betegségben elhunytak száma megközlítette a 75 ezret, a gyógyultaké a 285 ezret. Magyarországon hivatalosan 817 fertőzöttet, 47 halálesetetet tartanak számon. A járványról szóló híreinket percről percre ebben a cikkünkben követheti nyomon a nap folyamán.

Koronavírus: tízezer fölött a halottak száma Franciaországban

Koronavírus: tízezer fölött a halottak száma Franciaországban

Franciaországban 10 ezer fölé emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma: az elmúlt 24 órában kórházban 597-en vesztették életüket - közölte kedd esti sajtótájékoztatóján Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi felelőse. Jelezte, hogy jóllehet fokozatosan csökken a kórházba kerülők számának növekedési üteme, a járvány még nem tetőzött.

Újabb fontos vezető távozott a Pentagonból

Újabb fontos vezető távozott a Pentagonból

Lemondott az amerikai haditengerészet elsőszámú civil tisztségviselője, Thomas Modly haditengerészeti miniszter. Modly azért távozott, mert hatalmas negatív visszhangot kapott, amiért hülyének nevezte a Theodore Roosevelt repülőgép-hordozó volt kapitányát egy legénységnek tartott beszédben - írja a CNBC.

Törökországban rekordmértékben nőtt fertőzöttek száma

Törökországban rekordmértékben nőtt fertőzöttek száma

Törökországban kedden rekordmértékben, egy nap alatt 3892-vel nőtt az új típusú koronavírussal diagnosztizáltak száma, amely így a járvány helyi megjelenés óta 34 109-re emelkedett - derült ki a török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján közölt adatokból.

Online ülésezhet a szlovén parlament

Online ülésezhet a szlovén parlament

Elfogadott a szlovén parlament egy törvényjavaslatot, amely engedélyezi, hogy a képviselők online üljenek össze, amennyiben ez a koronavírus-járvány miatt szükségessé válik – jelentette be Igor Zorcic parlamenti szóvivő.

Rekordszintű árbevétel és eredmény az AutoWallistól

Rekordszintű árbevétel és eredmény az AutoWallistól

Minden szempontból rekordévet zárt az AutoWallis 2019-ben és a jó eredményekhez a vállalat mindhárom üzletága hozzájárult. A magyar tőzsde autós vállalata jó úton halad stratégiája megvalósításában, mely szerint 2024-ben árbevétele 130 milliárd forint fölé emelkedhet. A társaság konszolidált árbevétele 2019-ben 19 százalékkal 75,3 milliárd, EBITDA mutatója pedig 17 százalékkal, 2,982 milliárd forintra bővült. Azonban a koronavírus miatti kiszámíthatatlan környezetből fakadóan a társaság menedzsmentje nem javasolja osztalék fizetését a közgyűlésnek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.