koronavírus

Koronavírus: Oroszországban nagyon gyorsan terjed a járvány

Koronavírus: Oroszországban nagyon gyorsan terjed a járvány

Oroszországban az elmúlt nap alatt 10 699-cel 187 859-re nőtt az igazolt Covid-19-fertőzöttek száma a pénteken nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint, ami a napi növekmény nagysága tekintetében a második helyet jelenti a világon az Egyesült Államok mögött.

Elképesztően pesszimisták a németek

Hosszú időn keresztül nyomasztják majd még a német fogyasztókat a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások során szerzett tapasztalatok a nürnbergi GfK piackutató intézet felmérése szerint.

Lassú kilábalás jön, a tőzsdék előreszaladtak, lefelé vannak inkább kockázatok

Lassú kilábalás jön, a tőzsdék előreszaladtak, lefelé vannak inkább kockázatok

A piac, az elemzők, a gazdaságpolitikai döntéshozók még mindig V-alakú gazdasági felívelést várnak, ezzel szemben sokkal valószínűbb egy lassú kilábalás, részben azért, mert az epidémia lefolyása hosszabb lesz, részben pedig azért, mert egy ilyen gazdasági sokk után a háztartások fogyasztási szokásai megváltoznak, a megtakarítási hajlandóságuk igen jelentősen emelkedik majd. A tőzsdék viszont előreszaladtak, inkább lefelé vannak kockázatok.

Továbbra is vételen a Waberer’s a Concorde-nál

Továbbra is vételen a Waberer’s a Concorde-nál

Továbbra is vételre ajánlja a Concorde a Waberer’s részvényeit, azonban a jelenlegi bizonytalan környezetre való tekintettel nem határozott meg célárat a társaság részvényeire vonatkozóan.

30 éve nem látott összeomlás Németországban

30 éve nem látott összeomlás Németországban

Márciusban harminc éve a legnagyobb mértékben esett vissza a német áruexport a koronavírus hatásai miatt, a külkereskedelmi többlet pedig lényegesen kisebb lett a várakozásoknál a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése alapján.

Nagyot esett a magyar infláció a koronavírus-válságban

Nagyot esett a magyar infláció a koronavírus-válságban

2020. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,4%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Ezzel kétéves mélypontra süllyedt az infláció. A friss adat pontosan megegyezik a várakozásokkal, tehát nem okozott meglepetést. A csökkenő infláció képét rombolja, hogy ugyanakkor a maginfláció egyáltalán nem esett, illetve a KSH súlyos adathiányos problémákkal szembesülve kénytelen számolni a fogyasztói árindexet.

Elárulta Orbán Viktor, mikor indulhat újra az élet Budapesten és Pest megyében

Elárulta Orbán Viktor, mikor indulhat újra az élet Budapesten és Pest megyében

Leghamarabb jövő hét végén kerülhet sor a központi régióban a kijárási korlátozások lazítására, de mivel magas még a halálozási ráta, ezért a járványügyi szakemberek óvatosságára kell hallgatnunk – hangsúlyozta a Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió ma reggeli interjújában. Azt is jelezte, hogy nem valószínű a nyári iskolai szünet előtt a fizikai oktatásra való visszatérés. Kijelentése szerint az áprilisi és májusi gazdasági számok „brutálisak lesznek”, és már 163 ezren kérnek támogatást a magyar államtól. Várakozása szerint a most tavaszi brutális számok után „gyorsabban visszatalálunk a sikeres magyar gazdaság ösvényére, mint azt sokan várják”.

Koronavírus: megérkeztek a friss magyar adatok

Koronavírus: megérkeztek a friss magyar adatok

3178 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 9 idős krónikus beteg. Ezzel 392 főre emelkedett az elhunytak száma, 865-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1921 fő. Az aktív fertőzöttek 62%-a, az elhunytak 79%-a, a gyógyultak 54%-a budapesti vagy Pest megyei. 1132 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 74-en vannak lélegeztetőgépen.

Mától újra nagyot emelkedik a benzin és a gázolaj ára a kutakon

Mától újra nagyot emelkedik a benzin és a gázolaj ára a kutakon

Mától a benzin ára 7 forinttal nő, a gázolajé pedig 4 forinttal emelkedik a kutakon. Szerdától szintén jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak, a benzin bruttó kiskereskedelmi átlagára 16 forinttal, míg a gázolajé 10 forinttal.

Zöld beruházásokkal küzdene az EU a koronavírus-válság ellen

Zöld beruházásokkal küzdene az EU a koronavírus-válság ellen

A koronavírus-járvány miatt az Európai Bizottságnak át kell rendeznie az európai zöld megállapodás prioritásait, előre hozva az épületfelújítási programot és más munkahely-teremtő kezdeményezéseket, miközben az is nyilvánvaló, hogy az eredetileg tervezettnél több közpénzt kell majd fordítani a zöld átállásra – közölte Diederik Samsom, az új, fenntartható gazdasági modellért felelős bizottsági ügyvezető alelnök, Frans Timmermans közvetlen munkatársa a Bruxinfo tudósítása szerint.

Koronavírus: Norvégia is kinyit

Koronavírus: Norvégia is kinyit

Norvégiában, ahol napról napra csökken a SARS-CoV-2 nevű vírusra diagnosztizált napi új fertőzöttek száma, hétfőn nyílnak újra az iskolák, a bárok pedig június 1-jén. A 200 főnél nem nagyobb kulturális és sportrendezvényeket június 15-től engedélyezik, és 16-án indulhat a profi labdarúgó-bajnokság, az edzések már csütörtökön megkezdődtek - közölte a kormány.

Alig csitul New Yorkban a koronavírus-járvány

Alig csitul New Yorkban a koronavírus-járvány

New York államban változatlanul alig lassul a koronavírus-járvány fertőzöttjeinek és halálos áldozatainak növekedése - közölte Andrew Cuomo kormányzó csütörtökön, a szokásos napi sajtókonferenciáján. Elmondta: szerdán 231 ember halt meg az amerikai államban az új típusú koronavírus okozta, Covid-19 nevű tüdőgyulladásos betegségben. Mint fogalmazott, "fájdalmasan magas" ez a szám, s hozzátette, hogy a járvány halálos áldozatainak napi száma azért, ha nagyon lassan is, de csökken.

Döbbenet, a koronavírus miatt veszteséges lett az OTP

Döbbenet, a koronavírus miatt veszteséges lett az OTP

A koronavírus-járvány miatt korábban soha nem látott céltartalékolást hajtott végre az OTP, ami miatt a bankcsoport veszteséges lett az első negyedévben, miközben az elemzők 33 milliárd forint profitra számítottak. Biztosan sokakat meglep majd a 4 milliárd forintos mínusz, igazából nem a veszteség mértéke ijesztő, hanem egyrészt a tény, hogy a válságnak ebben a korai fázisában lett ilyen csúnya az eredmény, másrészt az, hogy milyen gyorsan tudnak elromlani a dolgok, nemrég még egy olyan pénzgyár volt az OTP, ami egymás után dönti a rekordokat, és negyedévente termel legalább 100 milliárd forint profitot. A pozitív olvasat az lenne, hogy rekord céltartalékolás, szlovák és magyar bankadó és a magyarországi törlesztési moratórium várható negatív hatásának lekönyvelésével is tud nagyjából nullás eredményt hozni a bank, de a veszteség azért összességében inkább negatív meglepetés. Egyébként maga a negyedév még egyáltalán nem volt gyenge, a járványhelyzet közvetlen negatív hatásai csak a negyedév végétől jelentkeztek, a bankcsoport hitel- és betétállománya is nőtt, és bár a marzsok várható módon csökkentek, a bevételek és a működési eredmény is szépen nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A kockázati költségek azonban alaposan belerondítottak a képbe, a céltartalékolásra nem is a portfólióminőség aktuális romlása miatt került sor, hanem azért, mert a bank már most reagált a járványhelyzet miatt megváltozott külső környezetre, és többlet értékvesztést könyvelt le. Csúnya forgatókönyvre készül az OTP.

Róluk senki nem beszél, pedig ezt az ágazatot is padlóra küldte a koronavírus

Róluk senki nem beszél, pedig ezt az ágazatot is padlóra küldte a koronavírus

A koronavírus-válság hatásait egyre tisztábban látjuk a kiskereskedelemben, az iparban és a turizmusban, a nemzetgazdaságban viszont több olyan ágazat is van, amely kisebb publicitást kap. Cikksorozatunk most egy ilyen ágazatra fordul rá: az adminisztratív és támogató szolgáltatások iparágára. A gyűjtőág magában foglalja a lízing- és autókölcsönző piacot, az utazásközvetítőket, a konferenciaszervezőket. Ezeknél a tevékenységeknél a gazdasági aktivitás szinte teljesen leállt, míg a szintén ide tartozó fejvadászoknál enyhébb, az épületüzemeltetésnél pedig vélhetően minimális a visszaesés. Összességében az ágazat visszaesése nagy lesz, de alacsony súlya miatt nem ránt nagyot a hazai GDP-n.

Kijárási korlátozások és koronavírus: ez történt csütörtökön a nagyvilágban

Kijárási korlátozások és koronavírus: ez történt csütörtökön a nagyvilágban

A feltörekvő piaci országok közül Magyarország az egyik leginkább hatásosan laposította el a koronavírus járvány görbéjét azután, hogy az első 100 vírusfertőzöttet azonosította – derült ki a Morgan Stanley ma reggeli látványos ábrájából. A szintén ma reggeli adatok szerint egyébként 39 új beteget azonosítottak itthon és újabb tizen hunytak el a betegségben. Közben a John Hopkins Egyetem adatbázisa azt is mutatja, hogy megint gyorsult a járvány világszintű terjedése, hiszen a napi igazolt esetszám 93 ezerre ugrott 80 ezerről és így már 3,75 millióan kapták el igazoltan a betegséget, akik közül sajnos már 264 ezren elhunytak, viszont 1,245 millióan meggyógyultak. A főbb gócpontok közül úgy tűnik: drámai gyorsasággal terjed a vírus Oroszországban és Brazíliában, pár napon belül több igazolt esetszámuk lesz, mint a főbb nyugat-európai országnak. Közben idehaza tisztázódott egy fontos fejlemény a fővárosiak kijárási korlátozásával kapcsolatban, ami valódi fordulatnak tekinthető a kormány eddigi kommunikációjához képest. Friss híreink percről-percre csütörtökön.

A németek így számolnak: legalább az év végéig tart a koronavírus-járvány

A legoptimistább becslések szerint is legalább az év végéig eltart a koronavírus-járvány Németországban - mondta a német kancelláriaminiszter egy csütörtöki interjúban. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) arra figyelmeztetett, hogy már ősz előtt elindulhat egy újabb nagyszabású fertőzéshullám.

Határainak egy részét megnyitja Ausztria

Ausztria érdeke, hogy megnyissák a határokat azon országok irányába, ahol ellenőrzés alatt tudták tartani a koronavírus-járványt - jelentette ki Sebastian Kurz kancellár, miután csütörtökön részt vett a járvánnyal szembeni küzdelemben sikeresnek tartott országok kormányfőinek második nemzetközi videókonferenciáján.

Koronavírus: 274 halott Olaszországban

Kétszázhetvennéggyel emelkedett  a járvány halálos áldozatainak egy nap alatti száma Olaszországban, így elérte a 29 958-at - közölte csütörtök este az olasz polgári védelmi hatóság. Az aktív fertőzöttek száma egy nap alatt több mint ezerkilencszázzal csökkent.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.