A vártnál gyengébb lett a német és a francia feldolgozóipar beszerzési menedzserindexe – derült ki hétfő délelőtt. Ez ismét erősítheti a recessziós félelmeket Nyugat-Európában az utóbbi hetek enyhülése után.
Az elemzők által vártnál jóval gyengébben alakult a német kiskereskedelmi forgalom októberben éves és havi összevetésben. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken közölte, hogy októberben 0,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom éves szinten a szeptemberi 3,4 százalék bővülés után. A szakértői várakozásokban nagyobb, 1,1 százalék növekedés szerepelt.
Romlik a magyar üzleti környezet és pesszimistábbá váltak a vállalatok – derült ki az MKIK GVI legfrissebb vállalati konjunktúravizsgálatából, amely 2268 vállalkozás vezetőjének válaszain alapul. Az eredmények szerint a konjunktúramutató értéke 2019 októberében 46 pontra esett vissza az áprilisi 58 pontról, ez az érték 2015 októbere óta a legalacsonyabb. Mindez azért is különösen érdekes, mert a magyar gazdaság az elmúlt negyedévekben rendre jobban teljesített, mint ahogy a szakértők várták.
Nem változott az Ifo-index októberi értéke szeptemberhez képest és a negyedik negyedévben a gazdasági aktivitás kis élénkülése várható – jelezte a müncheni Ifo Intézet, illetve annak vezető szakértője.
Júliusban az ipari termelés volumene 1,7%-kal haladta meg az elõzõ hónapi teljesítményt, ez megegyezik a múlt héten közölt előzetes adattal. Éves összevetésben 8,7%-os a (munkanaphatástól tisztított) növekedés. A szép júliusi adatban szerepet játszik a bázishatás, illetve a megelőző gyenge hómnapok is rontják a képet. Ugyanakkor annyit kijelenthetünk: nincs szó arról, hogy az év közepétõl hirtelen nagy erõvel tört rá az iparra a fejlett gazdaságok lassulása.
Augusztusban 52,6 ponton állt a beszerzésimenedzser-index értéke. Az adat továbbra is az 50 pont feletti, növekedést jelző tartományban van, ám az utóbbi három évben csak kétszer láttunk ennél kisebb számot. Ez arra utal, hogy a hazai feldolgozóipart is elérte a lassulás.
Májusban sem jött lendületbe a német villamosipar, ugyanúgy mint az előző hónapokban, a megrendelések elmaradtak az egy évvel korábbiaktól - közölte kedden a ZVEI szakmai szövetség.
Jelentősen, a vártnál jóval erősebben lassult a kínai szolgáltató szektor májusban az exportmegrendelések visszaesésének következményeként. Ezt mutatja a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felmérése, amelynek szerdán közzétett előzetes adatai szerint a szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) értéke három havi mélypontra, 52,7 pontra süllyedt az áprilisi 54,5 pontról. Az adat meglepetést okozott, mivel elemzők enyhébb lassulásra, 54,3 pontra számítottak májusról.
A vártnál jobb lett, az áprilisival megegyezően alakult a kínai feldolgozóipar teljesítménye májusban. A Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felmérése szerint a májusi kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 50,2 pont volt, csakúgy, mint áprilisban. Az elemzői várakozásokban némileg romló, stagnálást jelző 50 pontos érték szerepelt.
Ismét csökkenésre váltott, ráadásul a vártnál nagyobb mértékben esett vissza a kínai feldolgozóipar teljesítménye májusban, ami megkérdőjelezi a pekingi vezetés gazdaságélénkítő intézkedésének hatékonyságát.
A feldolgozóipari kereslet csökkenése és az üzleti hangulat romlása miatt a német kereskedelmi és iparkamara (DIHK) rontotta az idei évre vonatkozó növekedési előrejelzését.
A vártnál nagyobbat esett és 4,5 éves mélypontra bukott májusban a legfontosabb német konjunktúra-mutató, az Ifo-index, mert a jelenlegi helyzetmegítélés alindexe lehúzta a felmérés főindexét. Amint egy másik cikkben beszámoltunk: az előzetes májusi feldolgozóipari bmi még tovább esett és a szolgáltató szektori bmi is süllyedt.
Márciusban 67,6%-kal volt magasabb az építőipari termelés volumene, mint egy évvel korábban. A döbbenetesen magas szám leginkább egy statisztikai hatásnak köszönhető, ám ezzel együtt is elmondható, hogy az ágazat sosem látott tempóban száguld.
A vállalkozások továbbra is nagyon kedvezőnek ítélik meg az üzleti klímát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) 2817 vállalati vezető válaszából összeállított konjunktúra vizsgálata szerint.
Márciusban folytatta dinamikus növekedését az ipar: az előző hónaphoz képest 1%-os növekedést produkált a szektor, az egy évvel korábbinál pedig 8%-kal volt magasabb a termelés volumene.
Az elemzők által vártnál gyengébb lett a kínai feldolgozóipar és a szolgáltatóipar áprilisi teljesítménye a kínai logisztikai vállalatok képviseleti szervezeteinek kedden ismertetett kimutatása szerint.
A korábbi évekhez képest felére csökkenhet idén a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, a Videoton árbevétel-növekedése, ami azt jelenti, hogy az elmúlt 6-7 évben rendre tíz százalék körüli növekedés után idén 5 százalék bővülés látszik reálisnak - mondta a cégcsoport társ-vezérigazgatója az MTI-nek.