konfliktus

A milliárdos cégvezér elárulta, miért törhet ki a harmadik világháború

A milliárdos cégvezér elárulta, miért törhet ki a harmadik világháború

Jack Ma, az Alibaba milliárdos alapítója a davosi World Economic Forumon figyelmeztetett, hogy a technológiai fejlődés lehet az a tényező, ami a harmadik világháború kirobbanásához vezet majd. Elmondása szerint még mindig hisz benne, hogy a technológia fejlődése jó dolog az emberiség számára, azonban nagy felelősség nehezedik a technológiai óriásvállalatokra, hogy ne forduljanak rosszra a dolgok.

Hatalomátvétel zajlik a világ színpadán - Örülhetünk, ha sikerül elkerülni egy háborút

A 20. század végétől kezdve brutális fejlődésnek indultak a kelet-délkelet-ázsiai országok, élükön Kínával, mostanra pedig meghatározó szereplői lettek a világgazdaságnak. Növekvő gazdasági befolyásukat jól mutatja, hogy a világ GDP-jén belüli részesedésük 25 év alatt két és félszeresére nőtt (10%-ról 24%-ra), miközben az elmúlt évszázad meghatározó (fejlett, nyugati) nagyhatalmait tömörítő G7 részesedése 66%-ról 44%-ra csökkent. A szemünk láttára zajlik tehát egy gigantikus átrendeződés a világszínpadon, amelynek keretében az USA által vezetett nyugati világrend folyamatosan veszít befolyásából az ázsiai országok javára. Nyugtalanító lehet, hogy korábban a történelem során, amikor ehhez hasonló pólusváltás történt, ritkán került sor békés hatalomátvételre. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a világgazdaság szoros összefonódása miatt egy nyílt háborús konfliktus sem az Egyesült Államok és szövetségeseinek, sem pedig a feltörekvő, maguknak egyre nagyobb befolyást kivívni akaró országoknak nem érdeke.

10 elképesztően régi fegyver, amiről nem is gondolnád, hogy még mindig használják

Miközben a világ nagyhatalmai egyre durvább szuperfegyvereket fejlesztenek, katonáikat van, hogy több mint száz éve hadrendben lévő fegyverektípusokkal látják el. Ennek oka persze részben az, hogy vannak olyan harci eszközök, amelyeknél jobbat 70-80 éve nem sikerült összerakni - vagyis fölösleges is lenne őket lecserélni. Bemutatunk tíz ősrégi fegyvertípust, harcieszközt ami még mindig szolgálatban van.

Ilyen hatással lehet a világra a koreai konfliktus további hevülése

Miközben sokan aggódnak amiatt, hogy az Egyesült Államok (illetve szövetségesei) és Észak-Korea közt fegyveres konfliktus alakul ki, nagyobb a valószínűsége annak, hogy a konfliktus békés véget ér. Bármi is legyen, a volatilitás valószínűleg növekszik majd, az instabilitás pedig okozhatja a fogyasztói bizalom visszaesését. Az Oxford Economics szakemberei megvizsgálták, milyen gazdasági hatásai lehetnek a konfliktus különféle kimeneteleinek.

Itt az újabb pofon: oroszokat és kínaiakat büntetett Amerika

Az Egyesült Államok újabb szankciókat vetett ki orosz és kínai vállalatokra és magánszemélyekre, amiért olyan emberekkel üzleteltek, akik Észak-Korea atomprogramját segítik. A büntetések célja, hogy üzleti partnerein keresztül fojtsa meg Amerika Észak-Korea nukleáris ambícióit.

Küszöbön egy koreai háború, közben Trump sarokba szorítja egyik szövetségesét

Donald Trump szerint az Egyesült Államok és Dél-Korea közötti szabadkereskedelmi megállapodás egy "borzasztó" üzlet, ezért minél hamarabb újra kell tárgyalni, vagy meg kell semmisíteni - mondta el a Reutersnek adott exkluzív interjújában. Az amerikai elnök emellett a Dél-Koreába telepítendő rakétavédelmi rendszerért cserébe 1 milliárd dollárt vár a dél-koreai államtól. A követelések időzítése valószínűleg tudatos, a háborútól tartó dél-koreai vezetők ugyanis a szokásosnál is jobban rá vannak szorulva az amerikaiak segítésére, amit az elnök minden jel szerint igyekszik kihasználni.

Orosz cégeket is sújthatnak az újabb szankciók

Az oroszellenes szankciók kritériumainak és jogi alapjának kiszélesítésére készülnek hétfői tanácsülésükön az uniós külügyminiszterek, az ukrán válság kitörése óta első ízben cégeket és jogi személyeket is célba véve. A gazdasági szankciókra azonban továbbra sem tartják elérkezettnek az időt a tagállamok, hivatkozik EU-forrásokra a BruxInfó.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.