Furcsa választás készül Afrika egyik legstabilabbnak és ledemokratikusabbnak tartott országában, Szenegálban: a legesélyesebbnek tartott elnökjelölt alig néhány nappal a voksolás előtt hagyta el a börtönt, miközben tizenkilencen is sorban állnak, hogy átvegyék a posztot a nehezen leköszönő eddigi államfőtől. Az új elnöknek rengeteg problémával kell majd szembenéznie, de ő lehet az is, akinek regnálása alatt megkezdődhet végre az országban talált hatalmas kőolaj- és földgázlelőhelyek kiaknázása.
Az Európai Unió Tanácsa hivatalosan is jóváhagyta a kritikus nyersanyagokról szóló törvényt (CRMA), ami az utolsó lépést jelenti a törvény hatályba léptetésében. A CRMA célja olyan keretrendszer létrehozása, amely biztosítja a különböző iparágak – többek között a zöld és a digitális átmenet, valamint a védelmi és az űrágazat – számára létfontosságú kritikus nyersanyagok biztonságos és fenntartható ellátását.
Katar évi 16 millió tonnával 142 millió tonnára tovább növeli a gáztermelést amellett is, hogy összeomlottak a gázárak világszerte, mert arra számít, hogy Európában még nagyon sokáig szükség lesz a gázra, az ázsiai gázkeresletet pedig a népesség növekedése is hajtani fogja - jelentette be vasárnapi tájékoztatóján QatarEnergy vezetője. A jelek szerint az éles globális gázkínálati versenyben Katar igyekszik kiaknázni óriási gáztartalékait, amint az északi mezőjének feltárásával halad.
Egyelőre oldalazást láthatunk ma az olajáraknál annak ellenére, hogy a legfrissebb hírek szerint újraindítanak egy kulcsfontosságú líbiai olajmezőt.
Az olajtermelő országokat tömörítő OPEC+ mindent megtesz annak érdekében, hogy a globális olajpiacot stabilizálja - mondta Hayan Abdel-Ghani iraki olajminiszter a Reuters szerint.
A norvég parlament a kormány és a nagyobb ellenzéki pártok között a múlt hónapban létrejött megállapodásnak megfelelően kedden megszavazta az északi-sarkvidéki tengerfenéki ásványkincs kitermelésének engedélyezését.
Több mint 1 százalékos esést láthatunk ma az olaj piacán, miután a vezető kitermelő Szaúd-Arábia jelentősen csökkentette az exportárakat, de az OPEC-kibocsátás emelkedése is az olajár-esés irányába hat - írja a Reuters. A Brent esésére reagálva jelentős mínuszban vannak a vezető európai olajpiaci cégek részvényárfolyamai.
A Shell hétfőn 2,5-4,5 milliárd dollár közötti várható értékvesztésre hívta fel a figyelmet a negyedik negyedévre vonatkozóan, a leírás elsősorban a szingapúri finomítóhoz és az ottani vegyipari központhoz kapcsolódik - ezt a létesítményt eladni tervezi az olajipari nagyvállalat. A befektetők kifejezetten élesen reagáltak a bejelentésre.
A Mol az Ural Oil and Gas nevű nemzetközi közös vállalat részeként megkezdte a gáztermelést Kazahsztánban, a Rozskovszkij-mezőn található U-21 elnevezésű kútból - közölte a Mol a BÉT-en.
Angola kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC), mert a tagság nem szolgálja az ország érdekeit - közölte csütörtökön Diamantino Azevedo olajminiszter.
Decemberben két újabb kútból kezdték meg a kitermelést a békési gázmezőn. A harmadik aktív kútként a Nyék-13 állt termelésbe Nyékpusztán 2023. december 20-án. A Békés vármegyei mezőn február óta üzemel az első kút, amelyhez december elejétől csatlakozott egy évekkel ezelőtt lemélyített másik is. A területen a mától működővel együtt tehát már három kútból termelnek ki földgázt és könnyűolajat - adta hírül az Energiaügyi Minisztérium.
A mai napon ülnek össze az OPEC-kartell tagjai, hogy megvitassák az elkövetkező időszak olajkitermelési politikáját. Az eredetileg múlt héten Bécsbe tervezett, későbbi időpontra áttett találkozó online zajlik, és éppen a COP 28 klímacsúcs-konferencia nyitónapján kerül megrendezésre.
Egy nemrégiben készült tanulmány szerint a mélytengeri bányászat potenciálisan veszélyeztetheti a helyi medúzapopulációkat. A tengeri ökológusok és kutatók egy csoportja által végzett úttörő kutatás célja, hogy megértse a mélytengeri bányászat hatását az óceánfenéken élő tengeri élővilágra - írta a bgr.com.
Egy tenger alatti csővezeték megrepedése miatt 26 ezer hordónyi, azaz két olimpiai méretű úszómedence térfogatának megfelelő mennyiségű olaj folyt ki a Mexikói-öbölben, Louisiana közelében. Számos olajipari vállalat tengeri kitermelését leállították a Deepwater Horizon katasztrófa óta a legsúlyosabbnak nevezett olajkiömlés miatt.
A Mol hatósági szerződést kötött a Magyar Állammal a magyarországi kitermeléséről, amelynek teljesülése esetén szeptember 1-ig visszamenőlegesen csökkenhet a vállalatra vonatkozó bányajáradék – derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
Az olajkitermelés csökkentéséről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin elnök és Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg - közölte honlapján a Kreml.
Izgalmas napunk van.
Hetek óta nem láttunk ilyen durva mozgásokat.
Hírfolyamunk az ukrajnai háborúról percről percre.
Több, mint 100 járat késett pénteken a globális informatikai káosz miatt.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklsitben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.