Nem is akárhogyan csapott le a GVH a kartellezőkre
Kórházi közbeszerzéseknél elkövetett kartellezés miatt bírságolt a GVH. Megállapította ugyanis, hogy az érintett öt cég négy kórházi közbeszerzési eljárásban a kiírás befolyásolása érdekében, valamint a piac felosztása és az árak rögzítése céljából egyeztettek is egymással. Ez 270 millió forintjukba került a cégeknek. Az öt érintett cég közül az egyik megúszta a bírságot, mivel az ő kérelme alapján indult még 2013-ban az eljárás.