A kormány a csúszó szabályozással kézben tudta tartani a járványt, így most eljött az idő, hogy az emberek normális, megszokott életét és a gazdaság válság előtti működését amennyire lehet helyreállítsuk – mondta a Magyar Hírlapnak Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
A legvonzóbb befektetési eszköz a részvény, az amerikai és a feltörekvő piaci részvénypiacok teljesíthetnek a következő egy évben a legjobban, a szektorok közül a technológia a legvonzóbb, az egyedi részvények közül pedig többek között az Amazon és a Microsoft a nagy kedvenc, derült ki a Barron’s felméréséből, amiben 107 nagybefektető vett részt. A profi befektetők úgy látják, hogy sok kihívás áll előttünk, a munkanélküliek számának emelkedését, a gazdasági teljesítmény jelentős visszaesését, és az eddig még vakcinával vagy különböző készítményekkel nem kezelhető koronavírus áldozatait említik a felmérésben, ennek ellenére alapvetően optimisták a gazdasági kilábalást és a részvénypiaci kilátásokat illetően.
Több száz, a koronavírus ellen harcoló egészségügyi dolgozót támogatnak ingyenes autóhasználattal, szervizszolgáltatással és gépjármű-fertőtlenítéssel az AutoWallis csoport tagjai. A tőzsde autós vállalata lehetőségeihez mérten saját eszközeivel és munkatársainak közreműködésével segíti a járvány elleni küzdelmet. A támogatást több budapesti kórház és kerület egészségügyi dolgozói vehetik igénybe.
Kedden ismertették a Hiventures vezetői a kockázati tőkealapkezelő által kidolgozott válságkezelő csomag részleteit. Katona Bence vezérigazgató és Mikesy Álmos vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy az új tőkeprogramok (összesen 221 milliárd forint értékben) indítása mellett tovább zajlanak a már meglévő startup és kkv tőkeprogramok is.
A koronavírus-járvány miatt nagyon nehéz most egyedi megrendelésű új autókat kapni, inkább raktárkészletből lehet vásárolni, méghozzá jó áron - mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az egy hónappal korábbival összehasonlítva áprilisban 30 százalékkal nőtt belföldön a szállásfoglalás aránya - mondta Könnyid László, az Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Az OECD legfrissebb gyűjtése szerint Magyarország még mindig a sereghajtó országok között van a tesztelések számát illetően, és ebben csak kis javulás látható múlt hét óta. Az operatív törzs korábbi megnyilvánulásaiból látható volt, hogy a tömeges teszteléseknek itthon nem tulajdonítottak jelentőséget, a kormány szakmai tanácsadói és Palkovics László szavaiból viszont az következik, hogy a tesztekkel kapcsolatban paradigmaváltás várható.
Gyors intézkedések, szigorú korlátozások, sok tesztelés, és a tudományra való támaszkodás, nagyjából így foglalható össze Új-Zéland sikerének titka, amivel elérték, hogy mostanra már csak néhány újabb fertőzöttet regisztrálnak naponta az országban.
Nemrég egy átfogó felmérés keretében a Property Forum és az RICS mintegy 100 cégvezetőt kérdezett meg a koronavírus-járvány kapcsán az ingatlanpiaci várakozásaikról. A szakértőktől mellékesen azt is megkérdezték, hogy milyen tapasztalataik vannak eddig a cégüknél alkalmazott home office gyakorlatáról, és vajon a járvány után, hosszabb távon is el tudják-e képzelni ezt a munkamódszert.
Az egy évvel korábbinál 40 százalékkal magasabb profitról jelentett a UBS, de figyelmeztetnek: a koronavírus-járvány miatt várhatóan jelentősen nőnek a hitelezési veszteségeik.
2649 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 11 idős krónikus beteg. Ezzel 291 főre emelkedett az elhunytak száma, 516-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 976 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 49-en vannak lélegeztetőgépen.
Az Egyesült Államok "egyre jobban van" és "éhes a munkára" - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn este a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón, miután előzőleg bejelentették, hogy ezentúl nem lesznek naponta ilyet. Bejelentették: a szövetségi kormányzat bármelyik tagállamot képes ellátni megfelelő számú tesztkészlettel.
A jelenlegi járványhelyzetnek mint a legtöbb ágazatban, úgy az ingatlanpiacon is sok vesztese van, kevesebb szó esik azonban arról, hogy kik lehetnek azok az ingatlanpiaci szereplők, akik nemhogy veszteség nélkül, de üzleti tevékenységükre nézve egyenesen pozitívan jöhetnek ki mindebből. A Property Forum és az RICS közös felmérésében több országból, összesen mintegy száz cégvezetőt kérdeztek meg arról, hogy mennyire tudnak üzleti szempontból hatékonyan működni, milyen változásokra számítanak és milyen területek lehetnek a mostani járványhelyzet legnagyobb nyertesei.
Világszerte már megközelítette a 3 milliót a koronavírussal fertőzöttek száma és több mint 206 ezer áldozatot követelt a járvány, és immár Oroszország is átlépte a kínai megbetegedések számát. Boris Johson brit miniszterelnök a felépülése után beszélt a második hullám elkerüléséről, itthon pedig a kormány nyilvánosságra hozott tervei után az MTA is megszólalt a járvánnyal kapcsolatban. Legfrisseb koronavírus-híreink percről-percre!
Szembemegy az olasz kormánnyal az egyik észak-olaszországi régió, Veneto kormányzója: hamarabb oldanak fel egyes korlátozásokat, mint az országban máshol.
Csökken az aktív koronavírus-fertőzöttek száma Ausztriában; az elmúlt 24 órában 1,6 százalékkal csökkent az ilyen esetek száma, vagyis a vasárnapi adathoz képest hétfőn már 38-cal vannak kevesebben azok, akik még nem gyógyultak meg a fertőzés következményeiből.
Igényelhető hétfőtől a mezőgazdasági szektorban dolgozó vállalkozások részére a teljes kamat-, költség- és díjmentes új Agrár Széchenyi Kártya - közölte Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.