A kormány elrendelte, hogy a kórházparancsnokok hatásköre ezentúl nem csak a kórházakra, hanem a legalább 200 férőhelyes idősotthonokra is kiterjed, tehát ott is joguk van felügyelni az egészségügyi készletgazdálkodást.
A koronavírussal kapcsolatban az egyik legérdekesebb kérdés idehaza is, hogy mekkora a kiterjedése a járványnak, mekkora a fertőzöttek aránya. A Semmelweis Egyetem vezetésével indított kutatási projekt ebben hozhat érdemi válaszokat, hiszen országos szinten valósul meg és reprezentatív mintán, azonban már most rendelkezésre állnak adatok a fertőzöttek arányáról.
A szomszédos Horvátország után Szlovénia is fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon: szigorú intézkedések mellett szerdától kinyithattak a könyvtárak, múzeumok és galériák, hétfőtől a fodrász- és kozmetikai szalonok, valamint azok a vendéglátóhelyek, amelyek rendelkeznek terasszal - ismertette a kormány döntését Jelko Kacin kormányszóvivő a válságkabinet szerdai sajtótájékoztatóján.
Szárnyra kapott az olaj ára, miután az amerikai benzinkészletek apadtak az előző héten, melyre huzamosabb ideje nem volt már példa. A nagy olaj ETF-ek is átköthették már pozícióik nagy részét a távolabbi lejáratokra.
Karácsony Gergely szerint „csillapítatlan sebességgel terjednek a félreértések és a félremagyarázások” a Budapest kapcsán felvetett sebességkorlátozásról. Ezt igyekszik tisztázni nemrég kikerült Facebook-posztjában.
A Dunaferr cégvezetője levélben közölte a dunaújvárosi vasmű kollégáival: május 10. helyett 5 nap késéssel tudják kifizetni a béreket. A társaság volt már korábban is nehéz helyzetben, de Evgeny Tankhilevich közlése szerint a koronavírus-járvány példátlan állapotokat hozott az acéliparban és a társaságnál. A szakszervezet szerdán egyeztetett a vállalat vezetésével, itt kiderült: júniusra elfogyott a társaság rendelésállománya.
A munkahelyvédelmi bértámogatás kapcsán a munka.hu weboldalon 2020. április 29-től elérhető az új, módosított formanyomtatvány, amelynek segítségével még egyszerűbben kérvényezhető a támogatás, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Lengyelországban május 4-től tovább enyhítenek a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozásokon, az egészségügyi szabályok következetes betartása mellett újból üzemelhetnek majd a szállodák, megnyílnak a nagy bevásárló központok - közölte szerdai sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki kormányfő.
A vezető amerikai indexekben nagyon erős súllyal reprezentált öt technológiai behemót (Microsoft, Apple, Amazon, Google és Facebook) 48-49 órán belül teszi közzé idei első negyedéves gyorsjelentését. Emellé a FED ma este, az EKB pedig holnap délután tartja kamatdöntő ülését. Ez a híráramlási kombináció még békeidőben is szignifikáns és hetekig tartó indexmozgások kiindulópontja szokott lenni. Az elmúlt hetek sávozása után most vajon most merre mozdul meg az intézményi pénz? Ez április végének a nagy kérdése.
A koronavírus-járvány miatt a Bosch is jelentős kihívásokra számít idén, felkészülnek a globális recesszióra, melynek minden bizonnyal komoly hatása lesz a vállalat eredményeire. A Bosch a gépjárműgyártás legalább 20 százalékos visszaesésére számít 2020-ban. A vállalat egyelőre még nem tud előrejelzést készíteni az egész évre vonatkozóan. A vállalat idén egy, jövőre három millió koronavírus-gyorsteszt gyártását tervezi, és és naponta több mint félmillió maszkot gyárt idén.
Egy ma reggel kiszivárgott hír szerint Magyarországon a nagyobb rendezvények, vásárok, fesztiválok megtartásáról a nyári hónapok előtt még biztosan nem lesz szó a koronavírus járvány miatt, és erre a forgatókönyvre is készítettek modellbecslést a HÉTFA Kutatóintézet elemzői a hazai fesztiválpiac kilátásait vizsgáló elemzésükben. Becslésük szerint minden egyes fesztiválra el nem költött forint körülbelül 7 forintot von ki a gazdaságból a tovagyűrűző hatások miatt, így ha az idei fesztiválok elmaradnak, akkor az emiatt a magyar gazdaságból kieső jövedelem akár a GDP közel 1%-át is elérheti. Az alábbiakban a HÉTFA Kreatívipari Műhely vezetőjének, Főző Zsoltnak a cikkét közöljük.
Ártalmatlan vírusmaradványok okozhatják, hogy a koronavírus okozta Covid-19 betegségből már meggyógyult pácienseket újratesztelve pozitív eredmény születik - közölték szerdán dél-koreai egészségügyi szakértők.
A koronavírus alapjaiban változtatta meg a mindennapokat, ez alól a banki ügyintézés sem kivétel. Magyarországon a jogszabályi keretek lehetővé teszik, hogy az ügyfelek online intézhessék a pénzügyi tranzakcióikat. Az elmúlt években számos pénzügyi szolgáltatást digitalizáltak a bankok, gyakorlatilag a számlanyitástól, a mobilegyenleg feltöltésén át, a csekkbefizetésig mindent le lehet bonyolítani otthonról. Kíváncsiak voltunk, mennyivel nőtt az online tranzakciók száma, és milyen szolgáltatásokat keresnek leginkább az ügyfelek a koronavírus magyarországi megjelenése óta.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1326 forint volt az első negyedévben, ami 19 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mért 1115 forintos szintet - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország MTI-hez eljuttatott közös közleményéből.
Más autógyártókhoz hasonlóan a Daimler működési környezete is alaposan elromlott idén év elején a koronavírus-járvány miatt, kevesebb autót adtak el, csökkent a bevétel és összeesett a profit, de a második negyedév is nagyon nehéz lesz, figyelmeztetett a menedzsment.
Jelentősen lassult a koronavírus-járvány terjedése Csehországban, az egészségügyi minisztérium szerda reggeli kimutatása alapján a fertőzöttek számának növekedése továbbra is alacsony, a gyógyultaké felgyorsult, míg a járvány halálos áldozatainak száma stagnál a napi adatokban.
A Fitch leminősítette Olaszország adósságának besorolását „BBB”-ről BBB mínuszra. Az EU harmadik legnagyobb gazdasága így még épphogy a befektetésre javasolt kategóriába esik a hitelminősítőnél. A minősítés felülvizsgálata nem volt tervezett, a helyzet viszont indokolta az azonnali leminősítést a Fitch szerint. Magyarország esetén kedd éjjel az S&P rontotta a besorolás kilátását, szintén előre nem bejelentett felülvizsgálati időpontban.
A Semmelweis Egyetem két betege kapta meg azt a szérumot, melyet gyógyult COVID-19 páciensek vérplazmájából állítottak elő a hazai kutatóorvosok. A Pulmonológiai Klinikán egy 57 éves, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikán pedig egy 75 éves férfi betegnek adták be a szérumot, a transzfúziónak szövődménye nem volt - derül ki az egyetem közleményéből.
A bankszektorra vonatkozó intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Bizottság a háztartásoknak és a vállalkozásoknak történő hitelnyújtás megkönnyítése érdekében – írja a Bruxinfo.
Miután a kormány illetékesei a „húzd meg, ereszd meg” stratégia második fázisaként tegnap a fokozatos lazításról beszéltek a koronavírus járvány nyomán, ma ki is szivárgott ez a fokozatosságot sugalló terv a boltok újranyitási menetrendjét illetően.