járvány

Lassan, de biztosan élénkül a kínai gazdaság

Lassan, de biztosan élénkül a kínai gazdaság

Alapvetően a kínai gazdasági helyzet fokozatos javulásáról számol be mai adatdömping, de kitörő lendületet azért nem mutat az így kirajzolódó kép. Az ipari termelés növekedése Kínában júliusban is növekedett, de nem gyorsult tovább, miközben az ország kiskereskedelmi forgalma a vártnál lassabb ütemben áll helyre a koronavírus-járványt követően.

Koronavírus: Magyarország szomszédainál rekordon a napi esetszám

Koronavírus: Magyarország szomszédainál rekordon a napi esetszám

A világon eddig 20 553 702 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 748 416, a gyógyultaké pedig 12 770 518 a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítése szerint. Az előzpő napihoz képest 277 ezerrel nőtt a világon a felderített koronavírusos esetek száma, ez magas szám, de nem számít rekordnak, volt már példa olyan napra is, amikor 280 ezer fertőzöttet találtak. A legnagyobb gócpont az Egyesült Államok, ahol közel 5,2 millió fertőzöttet tartanak nyilván, míg a második legtöbb eset Brazíliában (3,16 millió), a harmadik legtöbb Indiában van (közel 2,4 millió). A koronavírus-járványról szóló híreinket percről percre  ebben a cikkünkben gyűjtjük össze.

Miért romlik a koronavírus-helyzet? Itt van három lehetséges ok

Miért romlik a koronavírus-helyzet? Itt van három lehetséges ok

Az intézkedések enyhülésének, a gyakoribb tesztelésnek, és nyári szabadságok idején tanúsított lazább magatartásnak is köszönhető a koronavírusos fertőzöttek számának újbóli emelkedése Európában - mondta csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik járványügyi szakértője.

Megvan a koronavírus gyenge pontja?

Megvan a koronavírus gyenge pontja?

Kutatók úgy vélik, hogy sikerült megtalálni a SARS-CoV-2 vírus gyenge pontját, vagyis egy lépéssel közelebb járnak, hogy ezen keresztül el tudják pusztítani – azaz legyen gyógymód. Felfedezésüket az ACS Nano szaklapban tették közzé.

Horvátországban új rekordot döntött a koronavírusos fertőzöttek száma

Horvátországban új rekordot döntött a koronavírusos fertőzöttek száma

Horvátországban ismét rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek száma - derült ki a válságstáb csütörtöki közleményéből. Szlovénia nem zárja ki annak lehetőségét, hogy "vörös listára" helyezi szomszédját, és kötelező karantént rendel el az onnan érkezők számára.

Új autós koronavírus-tesztállomás nyílt Újbudán

Új autós koronavírus-tesztállomás nyílt Újbudán

Érintésmentes, áthajtásos koronavírus tesztelőállomás nyílt Újbudán, a Bikás parkban. Az online regisztrációt és a visszaigazolást követően bárki, az autójában ülve elvégezheti a nukleinsav-alapú (PCR) koronavírus tesztet hétfőtől péntekig 8 és 12 óra között - olvasható a lapunkhoz eljuttatott közleményben.

Szupervakcina vagy Molotov-koktél?

Szupervakcina vagy Molotov-koktél?

Az orosz koronavírus-vakcina története mindennél jobban mutatja, hogy miképp működik egy olyan rezsim, ahol gyakorlatilag minden szabályrendszert figyelmen kívül hagyhatnak. Azt még senki sem tudja, hogy a vakcina mennyire lesz hatásos – akár még működhet is –, de az biztos, hogy Vlagyimir Putyintól újabb kockázatos húzást láthatunk.

Most tényleg mindenki megrohanja a magánegészségügyi cégeket?

Most tényleg mindenki megrohanja a magánegészségügyi cégeket?

Miután bemutattuk, hogy a legnagyobb hazai magánegészségügyi szolgáltatók milyen évet zártak 2019-ben, megkértük azok vezetőit, részletezzék nekünk, a koronavírus-járvány miatti korlátozások után mit tapasztalnak és mi várható a szektorban. A válaszokból kiderül: a magánszolgáltatások iránti kereslet szépen kezd helyreállni, és a bizalom is erőteljesebb lehet a járvány lecsengése alatti időszakban a privát szolgáltatók iránt, ám a szépnek ígérkező történetnek lehet egy óriási akadálya.

Koronavírus: háromhavi csúcson a magyar új fertőzöttek száma

Koronavírus: háromhavi csúcson a magyar új fertőzöttek száma

A magyar koronavírus-járvány még mindig enyhének számít a világon, ugyanakkor az elmúlt 24 órában 45 új esetet regisztráltak, ami háromhavi csúcsnak számít. Ezzel 4813 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, ezzel az elhunytak száma 607 főre emelkedett, 3561-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 645 fő – közölte a kormányzati koronavírus-portál.

Harc a koronavírus ellen: fontos bejelentést tett a neves magyar kutató és csapata

Harc a koronavírus ellen: fontos bejelentést tett a neves magyar kutató és csapata

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Barabási Albert-László neves hálózatkutató, fizikus által vezetett kutatócsoport koronavírus-gyógyszerrel kapcsolatos munkája. A csapat ugyanis közzétette az eredményeit arra vonatkozóan, hogy melyek azok a már piacon lévő gyógyszerek, amelyek hatásosak lehetnek az új járvány megfékezése érdekében. Ez az új megközelítés alapvetően gyorsíthatja fel a koronavírus elleni gyógyszerfejlesztés folyamatát.

Nem robbant fel az EU időzített bombája, de még hatástalanítani sem sikerült

Nem robbant fel az EU időzített bombája, de még hatástalanítani sem sikerült

Amikor a koronavírus tömegesen terjedni kezdett Olaszországban, aggódva figyelte a közgazdász-társadalom a fejleményeket, mi is arról cikkeztünk, hogy egy eszkalálódó válság bizony akár az ország bedőlésével járhat, ami az egész európrojekt létjogosultságát kérdőjelezné meg. Azt szinte biztosra vettük, hogy az országnak európai segítségért kéne folyamodnia, de akkor még a rövid távú problémák sem látszottak megoldottnak. Most, a koronavírus válság kilábaló szakaszában viszont már látjuk, hogy Olaszország nem csődölt be. Sőt, mintha kissé közömbösen nyugtáznák az elemzők, hogy a válság előtt sem kicsi olasz államadósság egészen hatalmassá hízik, és a két számjegyű deficittől sem fél senki. Ebben a cikkben azt járjuk körbe, hogy mi vezetett el odáig, hogy középtávon már nem kell tartanunk az ország fenntarthatatlanságától – és azt is megvizsgáljuk, hogy ez hosszú távon is igaz-e.

Már 43 koronavírus-fertőzöttet találtak Pápán

Már 43 koronavírus-fertőzöttet találtak Pápán

Pápán 6 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, így 37-ről 43-ra emelkedett a városban az igazolt esetek száma - jelentette be szerdai tájékoztatóján a polgármester.

Gyorsulva terjed a régiónkban a koronavírus-járvány

Gyorsulva terjed a régiónkban a koronavírus-járvány

A világon 20 223 306 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 740 276, a gyógyultaké pedig 12 529 198 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli összesítése szerint.

Új fázisba léphet Magyarországon a koronavírus-fertőzés

Új fázisba léphet Magyarországon a koronavírus-fertőzés

Egyre inkább kimutatható a koronavírus örökítő anyaga a szennyvízben, a koronavírus-fertőzés hamarosan a közösségi terjedés fázisába léphet - mondta Pándics Tamás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán szerda este. A szakértő ugyanakkor azt is hangoztatta egy másik műsorban szerdán, hogy pánikra semmi ok, a lakosság felelősségteljes magatartása és az önmérséklet viszont fontos.

Hivatalos bejelentés: Szlovákiát elérte a járvány második hulláma

Hivatalos bejelentés: Szlovákiát elérte a járvány második hulláma

Szerda reggelre 75-tel, 2690-re nőtt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szlovákiában. A napi újonnan nyilvántartásba vett fertőzöttek száma április vége óta nem volt ilyen magas északi szomszédunknál. Marek Krajčí egészségügyi miniszter a kormány járványügyi bizottságának ülése után kijelentette: Szlovákiát elérte a járvány második hulláma - derül ki az InfoRádió beszámolójából.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.