Idén augusztustól kell alkalmazniuk az érintett kollektív befektetési vállalkozásoknak és alapkezelőknek az MNB által közzétett, sikerdíjat alkalmazó alapokra vonatkozó ajánlást. A sikerdíj számítási modelljének hangsúlyosan összhangban kell lennie az alap befektetési céljaival, s az ügyfelek részére egyértelmű tájékoztatást kell adni annak minden fontos jellemzőjéről - híja fel a figyelmet az MNB honlapján.
Az MNB Fizetési rendszer jelentésről szóló sajtótájékoztatóján Bartha Lajos, az MNB ügyvezető igazgatója kijelentette: a bankok pénzforgalmi árazása nem elfogadható, a csomagáras szolgáltatások elterjedését szeretnék látni, komoly változást várnak el a bankoktól a területen. Ma délelőtt publikálta az MNB a 2020-as jelentését, amelyben a hazai elektronikus pénzforgalom legfontosabb trendjeit mutatják be a jegybanki elemzők, az évente megjelenő anyag nemzetközi összehasonlításban is vizsgálja a hazai pénzforgalom fejlettségét.
„Az infláció terén most helyzet van”, ezért „határozottan és a lehető leggyorsabban lépünk fel az inflációs kockázatokkal szemben”, így havi szintű kamatemelési ciklusba kezdtünk, amelynek mértékét illetően „a júliusi döntésünk bizonyosan meghatározó lesz” – jelentette ki a Világgazdaságnak adott interjúban Virág Barnabás. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint „hiba lenne alábecsülni az infláció tartós megemelkedésének esélyét” és újra rögzítette a jegybanki vezetés szakmai álláspontját, miszerint a költségvetési egyensúlyt gyorsabban lenne célszerű helyreállítani, mert ezzel jobb esély lenne a régióval szemben az államadósság terén fennálló történelmi hátrányainkat jelentősen szűkíteni.
Az eurózóna inflációja megközelítheti az Európai Központi Bank célját középtávon, ahogy a vakcinák visszaszorítják a koronavírus-járványt, és a kormányzatok a költekezésekkel ösztönzik a gazdasági növekedést – mondta a Reuters szerint Isabel Schnabel, a jegybank igazgatósági tagja szombaton.
Az orosz jegybank 25-100 bázispont közötti mértékben emelheti az alapkamatot legközelebbi, július 23-i kamatdöntő ülésén - közölte az orosz központi bank vezetője hétfőn.
Tegnap komoly lefordulás volt a kriptovaluták piacán, a bitcoin jegyzése 30 000 dollár alá is benézett, ma azonban egyelőre kisebb visszapattanást láthatunk. Ma a kedvező nyitás után leginkább rossz teljesítményt láthatunk az európai tőzsdéken, a magyar börze azonban az OTP-vel az élen kifejezetten jól teljesít, a befektetők vélhetően ma is "emészthetik" a tegnapi eseményeket, közel 10 év után ugyanis alapkamatot emelt az MNB. Remek hangulatú piacnyitást láthattunk a tengerentúli tőzsdéken, a tech-túlsúlyon Nasdaq új történelmi csúcson kezdte a kereskedési napot. Tegnap este volt Jerome Powell Fed-elnök kongresszusi meghallgatása, ahol is Powell inflációval kapcsolatos megnyugtató hangvételét jól fogadták a befektetők azután, hogy az amerikai jegybank a múlt héten elmozdult a szigorúbb monetáris politika felé.
A ma délutáni MNB kamatdöntés előtt megnéztük, hogy mit áraznak most a pénzpiacok a következő hónapokra kamatemelés címén és azt tapasztaltuk, hogy még a múlt szerdán beárazott intenzív emelési várakozásokhoz képest is tovább erősödtek ezek a várakozások mostanra mintegy 6-8 bázisponttal.
Rekordösszegű volt a kereslet a Fed fordított repó programja iránt, és ez rámutat, hogy a bankok és pénzügyi intézmények milyen jelentős készpénzállománnyal rendelkeznek.
Nagyon szeretem Paul Dukas: A bűvészinas című szerzeményét és magát az alaptörténetet, amely sokszor jutott eszembe több mint három évtizednyi tőkepiaci karrierem során. A történet lényege, hogy a varázsló magára hagyja bűvészinasát a varázspálcájával, és az inas megragadja az alkalmat, hogy bebizonyítsa, ő is legalább olyan komoly mágus, mint a „főnök”. Varázspálcát ragad, és vad varázslásba kezd, de mivel még csak kezdő a szakmában, pillanatokon belül óriási káosz keletkezik, amit nem tud rendbe hozni, és amit a közben hazatérő varázsló megdöbbenten konstatál, majd gyorsan rendet tesz, és megbünteti inasát. És hogy hogy jön mindez a gazdaság és a pénzügyi piacok világába? Nos, esetünkben a varázsló a piac, amely Churchill bonmot-jával élve - a demokráciához hasonlóan - lehet, hogy nem a legjobban működő gazdasági konstrukció, de sajnos a többi (például a szocialista tervgazdaság) még rosszabb. Már csak a kis bűvészinast, vagy bűvészinasokat kell megtalálni. Tulajdonképpen ezek azok a piaci szereplők, akik hozzáférnek a „varázspálcához”, megpróbálják átvenni, de legalábbis befolyásolni a piac ármeghatározó szerepét. Ezek a kormányok, jegybankok, szabályozó hatóságok.
Azóta, hogy a Magyar Nemzeti Bank alelnöke május közepén bemondta: kamatemelésre készül a jegybank júniusban az inflációs kockázatok ellensúlyozása érdekében, szinte folyamatosan és jelentősen erősödtek a piacon a kamatemelési várakozások. A piaci árazások azt mutatják, hogy olyan szintre ugrottak a bankközi kamatok, illetve a várt kamatemelések mértéke, mint amilyenekre nem, vagy csak egy-kétszer volt példa az utóbbi 5 évben. Nagy kérdés, hogy ilyen intenzív kamatemelési sorozatot valóban végrehajt-e majd az MNB a következő 6-12 hónap során és az is, hogy ettől eltérő pályán halad, akkor az mit okoz a forint árfolyamában.
A legendás befektető, Paul Tudor Jones, arra hívta fel a figyelmet, hogy az amerikai jegybank döntéshozói komoly hibát követnek el, ha az inflációt és az árakra nehezedő nyomást átmenetinek könyvelik el.
A Magyar Nemzeti Bank az inflációs kockázatok erősödése miatt határozott kamatemelési politikát indít el - ez a kép rajzolódhatott ki az elmúlt hetek jegybanki megszólalásaiból. A mai friss információk alapján azonban egyre kevésbé világos, hogy pontosan mire is számítsunk a monetáris tanács jövő heti ülésén.
Frissítés: cikkünk megjelenése után Pleschinger Gyula, a monetáris tanács tagja pontosította mai nyilatkozatának értelmezését, az erről szóló cikkünk itt olvasható.
Ma délelőtt ülésezett az Európai Központi Bank kormányzótanácsa, és a döntés után szokásos módon 13:45-kor tették közzé a kamatdöntésről szóló közleményt. Eszerint nem változtak a kamatok az eurózónában. Az eszközvásárlási programokat illetően sem történt semmilyen változás. Christine Lagarde EKB-elnök a sajtótájékoztatón elmondta, hogy egyelőre túl korai lenne még az eszközvásárlási programok kivezetéséről beszélni. Friss előrejelzést is közölt az elnök: az infláció idén 1,9% lehet, a gazdasági növekedés pedig 4,6% lehet az eurózónában.
Hosszú idő után az első (de nem az utolsó) izgalmas kamatdöntő ülését tartja az Európai Központi Bank ma délután. A jegybankra mérsékelt inflációs nyomás nehezedik, és a kötvényhozamok még megkövetelik a laza monetáris politika fenntartását, így nagy bejelentésre ma nem számítunk. De nem is ezért izgalmas a mai ülés, hanem azért, mert az EKB felé két irányból is közelednek a fellegek, és előbb-utóbb biztosan mondania kell valamit a felgyülemlő aggodalmakra. Christine Lagarde sajtótájékoztatóján már kaphatunk némi ízelítőt abból, hogy milyen korszakra készül a jegybank, így elsősorban a jegybankelnök sugalmaira kell majd odafigyelnünk. Mert ha maradnak is a galambok Frankfurtban, egyre kevésbé lehet úgy tenni, mintha semmi sem történne.
Ritkán látható áremelkedés indult el a globális nyersanyagpiacon az év eleje óta, alig öt hónap alatt 20-50 százalékos drágulás sem ritka az egyes termékek esetében. Mivel egyre inkább látszik, hogy hosszútávú folyamatról lehet szó, ezért az inflációban is átírhatja az eddigi forgatókönyveket az áremelkedés, ami a jegybankokat is új kihívások elé állíthatja.
A megváltozott jegybanktörvény az MNB mandátumai között nevesíti a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos kormányzati politika támogatását. A 2021. augusztus 2-án hatályba lépő módosítás jogalapot teremt arra, hogy az MNB tevékenységében elsődleges céljának – így az árstabilitás elérésének és fenntartásának – veszélyeztetése nélkül, egyre hangsúlyosabban kapjanak szerepet a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontok is.
Megújította és kibővítette az együttműködési megállapodását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - adta hírül honlapján a jegybank. A két intézmény közös munkája során kiemelt szerepet kap egyebek mellett pénzmosás és terrorizmusfinanszírozással szembeni harc, illetve a pénzügyi szektor működését és az állami bevételek biztosítását veszélyeztető jogellenes tevékenységekkel szembeni fellépés.
A francia központi bank elnöke a Financial Timesnak arról nyilatkozott, közel már egy olyan globális egyezmény, amely minden tőzsdén forgó vállalatot arra kötelezne, hogy közzétegye, milyen kockázatnak van kitéve a klímaváltozás miatt.
A feltörekvő gazdaságok közelmúltbeli kamatemelései a globális pénzügyi eszközbuborékok kipukkanásához vezethetnek, véli a kínai bankfelügyelet egyik magas rangú tisztviselője.
James Bullard, a St. Louis-i Fed elnöke a Yahoo Finance számára adott interjúban azt mondta, hogy a kriptovaluták többsége teljesen értéktelen, és a befektetőknek érdemes óvatosnak lenniük.