Rekordenyhe nap jöhet, és akár az abszolút januári maximum is megdőlhet - írta reggeli időjárás-előrejelzése mellé a HungaroMet.
Augusztusban 22,64 százalékkal zsugorodott az új autók piaca Romániában éves összevetésben – közölte hétfőn a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
A 3,6 százalékos februári magyar infláció már nem a legmagasabb uniós összevetésben, de a felső harmadban foglal helyet. A legnagyobb ütemben Romániában nőttek az árak - derül ki az Eurostat adataiból.
Meglepően jól kezdte az évet az építőipar: januárban - a szezonálisan igazított adatok szerint - a termelés volumene 10,2 százalékkal haladta meg a decemberit. Bár a téli hónapok alacsony aktivitása miatt az adatot korai lenne az ágazat magára találásaként értelmezni, mégis javítja a képet.
Az idei január volt az eddigi legmelegebb a feljegyzések kezdete óta - közölte csütörtökön kiadott jelentésében az Európai Unió Copernicus klímaváltozást figyelő szolgálata (C3S).
Karbantartás miatt hétköznapokon este fél tizenkettő és hajnali négy óra között nem jár a 6-os villamos a fővárosban, helyette a teljes vonalon pótlóbusz közlekedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ a BKK Info oldalon.
Mint ismert, a Mol két lépcsőben fogja a lakossági árakban érvényre juttatni a januári jövedéki adóemelést - adódik a kérdés, hogy vajon csak a Mol benzinkútjain lesz a korábban vártnál olcsóbb a tankolás január közepéig, vagy a piacvesztéstől tartva a többi üzemeltető is követi árazásában a magyar olajtársaságot?
A japán "Moon Sniper", azaz leszállóegység sikeresen Hold körüli pályára állt, és január közepén tervezi a felszínre való leszállást. Ha sikerrel jár, Japán lesz az ötödik ország, amely leszállt a Holdon - írta meg a CNN.
Beadhatók az iskolakezdés halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmek az Oktatási Hivatal (OH) frissen megnyílt informatikai felületén - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Karbantartás miatt pótlóbusz jár a 6-os villamos helyett több éjszakán át januárban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Az ünnepi időszakban változik a gyógyszertárak nyitva tartása - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). A vasárnapokon és ünnepnapokon is gyógyszertárak december 24-én csak déli 12 óráig fogják biztosítani az ellátást, és az ügyeletes gyógyszertárak szenteste is nyitva lesznek majd.
Szerdától nem változnak a hazai üzemanyagárak- írja a holtankoljak.hu. Már mindkét hazai finomított olajtermék esetében bőven a lélektanilag fontos 600 forintos literenkénti ár alatt járunk, januárban azonban ez könnyen megváltozhat a jövedéki adóemelés hatására.
A Lufthansa január 8-tól újraindítja járatait Tel-Avivba, miután októberben a Hamász elleni háború miatt leállította a járatot – írja a Reuters.
Egy európai uniós szabály miatt januártól jövedékiadó-emelés lesz a hazai benzinre és a gázolajra, ezzel az a cél, hogy megússzuk a már évek óta levegőben lógó kötelezettségszegési eljárást. A nyáron bejelentett adóemeléssel azonban a kormány kicsit túlbiztosította magát és az adómérték egészen 420 forintos euróáárfolyamig elegendő, így korábban voltak olyan feltételezések, hogy végül alacsonyabb díjszabást vezetnek be - de nem így lett.
Magyar parancsnok kerül az Európai Unió bosznia-hercegovinai műveletének élére - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Éves és havi összevetésben is estek a globális chipeladások idén januárban.
Alig egy hónap és mindent átformáló lépések jönnek.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Egészen 406-ig jutott a magyar fizetőeszköz.
Súlyos válságot hozott egy vitatott szabályozás.
Alapvetően jó a hangulat a tőkepiacokon.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?
Tanultunk egyáltalán valamit 2008-ból?