Rakéta csapódott be az Izrael határán fekvő egyiptomi városban, Tábában, hatan megsebesültek - közölte csütörtök este a helyi média és szemtanúk. Az izraeli hadsereg is megerősítette, hogy tudomása van az "incidensről".
Jelenleg négy magyar állampolgárságú vagy származású túszról, köztük két gyerekről van tudomásunk Gázában, s a kormány mindent megtett a biztonságba helyezésük érdekében, amit eddig megtehetett - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tbilisziben.
A háború kezdete óta szélsőséges palesztinok mintegy 8000 rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izraelre - közölte csütörtökön este Tal Heinrich izraeli kormányszóvivő. Az izraeli hadsereg legutóbb 7000 rakétáról számolt be, amelyekből legalább 550 a Gázai övezeten belül csapódott be.
Nagyon fontos, hogy az EU nehéz időkben is egységet mutasson, megvédje értékeit és elveit - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek csúcstalálkozójára érkezve.
Joe Biden amerikai elnök arra utalt, hogy a Hamász támadásának egyik oka a szeptemberi G20-csúcson bejelentett IMEC (India – Middle East – Europe Economic Corridor) gazdasági folyosó lehetett. Az elképzelés a Közel-Keleten keresztül kötné össze Európát Indiával kikötők, vasutak és közutak hálózatával.
A Hamász és Izrael katonai téren sincs egy súlycsoportban, de ha megnézzük a harcoló felek gazdasági hátországát, még súlyosabb egyenlőtlenségeket látunk. Izrael egy magas jövedelmű, a világgazdaságba bekapcsolt, dinamikusan bővülő gazdaság, miközben a palesztin területek közel-keleti viszonylatban is fejletlennek nevezhetők, ráadásul a növekedési kilátások sem túl jók. A területileg parányi Izrael katonai erejét részben az adja, hogy gazdasági ereje még a legnagyobb térségbeli országnál is jelentősebb, így papíron a szomszédos államok elleni közvetlen katonai konfliktusban sem lenne feltétlenül hátrányban. A háborúnak a palesztin területek elkerülhetetlenül vesztesei lesznek: ha nem is rombolja porig Izrael a gázai infrastruktúrát, a két gazdaság közeledésének esélye hosszú időre elveszett, márpedig a palesztinok felzárkózásához elkerülhetetlenül szükség lenne az izraeliekkel történő szorosabb - és egyenlőbb feltételek mellett történő - üzleti együttműködésre.
Infrakamerákkal rögzített felvétel látott napvilágot a gázai határkerítés térségéből, melyen az látható, hogy az Izraeli Védelmi Erők (IDF) műszaki egységei serényen dolgoznak azon, hogy a terepet könnyen átjárhatóvá tegyék az IDF páncélozott járműveinek. Valószínűleg a szárazföldi offenzíva utolsó simításait láthatjuk.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A mai műsor különleges, nemcsak azért, mert angolul közöltük, hanem mert nemzetközi jogi szempontból jártuk körbe a Hamász és Izrael konfliktusát. Az adásban Mchael L. Grosst, a Haifai Egyetem professzorát kérdeztük egyebek mellett arról, hogy milyen jogi környezet alapján viselhetnek háborút országok és fegyveres csoportok a XXI. században, jár-e a Hamász terroristáinak a nemzetközi jog szerinti harcos státusz, és hogy a palesztin területek izraeli megszállása, valamint blokádja teremthet-e jogi alapot azokra a tettekre, amiket a Hamász október 7-én hajtott végre.
A Biden-adminisztráció szigoríthatja az Iránnal szembeni olajszankciókat a Hamász támogatása miatt - nyilatkozta Helima Croft, az RBC Capital Markets szakértője a CNBC-nek.
Közölte a Pentagon azt, hogy az Izrael elleni, október 7-én végrehajtott terrortámadás-sorozat óta hány alkalommal érte támadás a Közel-Keleten állomásozó amerikai csapatokat - Írja az MTI.
A Gázai övezetet uraló Hamász palesztin terrorszervezet bejelentette két újabb női túsz szabadon engedését hétfő este, de még több túsz elengedéséről folynak tárgyalások. Minden készen áll a Gázai övezet elleni szárazföldi hadműveletek megkezdéséhez – mondta Daniel Hagari izraeli katonai szóvivő. A brit hírszerzés azt valószínűsíti, hogy Gázából indított rakéta csapódott be az övezetben működő al-Ahli kórházba.
Az izraeli hadvezetés több alkalommal is kommunikálta az elmúlt napokban, hogy készen állnak bármikor a Gáza elleni szárazföldi invázió megkezdésére: a térségből érkező felvételek gigantikus csapatösszevonásról árulkodnak. Nagyon úgy fest, hogy az IDF sokszáz harcjárművet vont össze a gázai kerítés izraeli oldalán.
Majdnem 700 ezer amerikai állampolgár kimenekítését tervezi a Közel-Keletről az Egyesült Államok arra az esetre, ha eszkalálódik az izraeli-palesztin konfliktus – tudta meg a Washington Post.
Az Amerikai Egyesült Államok azt tanácsolta Izraelnek, hogy halassza el a gázai övezet elleni szárazföldi támadást, a folyamatban lévő túsztárgyalások és egy szélesebb körű regionális háborúval kapcsolatos aggodalmak közepette, amely megvívásához nem tartják eléggé felkészültnek az ország haderejét.
A Hamász akciója a súlyos emberi áldozatokon túl Izraelnek pénzben kifejezhető károkat is okozott, de a háború valódi költsége attól függ majd, hogy hol, meddig és ki ellen zajlik a konfliktus. Mivel a fejlett izraeli gazdaság a múltban is ellenállónak bizonyult, és kifejezetten jó erőben fordul rá a háborúra, az első becslések optimisták a várható gazdasági károkkal kapcsolatban. Csakhogy az előrejelzők alábecsülhetnek egy fontos tényezőt: ez a háború más, mint az eddigiek – és a legrosszabb talán még hátra van.