A brit védelmi minisztérium vasárnap reggel is közzétette hírszerzési jelentését. Friss beszámolójában a brit hírszerzés részleteket közölt az orosz középiskolákban 2023 szeptemberétől kötelezővé váló katonai alapképzésről.
Tizenegy fok van a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola egyes tantermeiben – számolt be a Nyugat.hu a szülői munkaközösség egyik tagja, Németh Lászlóné, illetve az intézmény igazgatójának elmondása alapján.
A Seattle városi iskolai körzet eddig még nem látott pert indított, amelyben a nagy technológiai cégeket vádolják a fiatalok közösségi médiafüggőséggel való megmérgezéséért – számol be a hírről a Bloomberg.
A pedagógiai munka teljes félreértésén alapul a Belügyminisztérium koncepciója, amely alapján egy új teljesítményértékelő rendszert vezetnének be a köznevelési intézményekben - nyilatkozta a Népszavának Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) elnöke, miután lapunk szerdán kiderült, hogy egy kiszivárgott minisztériumi tervezet szerint minden évben át kellene esniük egy belső értékelési folyamaton a pedagógusoknak és az intézményvezetőknek.
Pintér Sándor rendszeres belső teljesítményértékelést tervez a köznevelési intézményekben; a pedagógusoknak, igazgatóknak minden tanévben túl kell majd esniük ezen, a gyengén teljesítők anyagilag is rosszul járhatnak – írta meg a Népszava.
Vegyesen értékelték a pénteken megrendezett köznevelési konzultáció eredményeit az eseményre meghívott pedagógusok és iskolaigazgatók. Azt az ígéretet kapták, hogy a panaszok mostani begyűjtése után folytatódik a konzultáció.
Az elmúlt két nap adatinak összesítése alapján 26 vidéki és 62 fővárosi intézményben összesen 840 pedagógus kezdett munkabeszüntetésbe - tette közzé friss számait a Tanárok a Tanárokért Facebook-csoport.
Mérsékelten erős, előzetes mérések szerint 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Görögország központi részét kedden este - jelentette az Európai-földközi-tengeri Földrengéstani Intézet (EMSC).
A tizennyolc fok helyett a tizenhét fokot sem éri el mindig a hőmérséklet, és csótányok között kell tanulniuk a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium diákjainak - mondta el RTL-nek egy odajáró diák apja.
Január 1-jétől havi 61 ezer forintos kiegészítő támogatást kapnak az állami, nemzetiségi önkormányzati és egyházi fenntartásban dolgozó hit- és erkölcstantanárok.
A Tanárok a Tanárokért Csoport közleménye szerint mintegy 200 pedagógus határozta el, hogy ezentúl azonnali munkabeszüntetéssel válaszolnak bármilyen, a kollégáikat érő súlyos retorzióra. Az egységes fellépés egész tankerületeket béníthat meg.
A Belügyminisztérium felmérést készít arról, hogy mely köznevelési intézményekben (iskolákban, óvodákban) van működő barnakőszén tüzelésű fűtési rendszer – derül ki abból a levélből, amelyet a Telex szerint a Köznevelésért Felelős Államtitkárság küldött ki az intézmények fenntartóinak, és amelyben az intézmények „alternatív fűtési lehetőségeiről” érdeklődnek.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a szeptember 29-i Kormányinfón jelentette be, hogy módosítják a 2022/2023-as tanév rendjét. A 2022/2023-as tanév őszi és téli szünetét módosító rendelet még aznap este megjelent. Összeszedtük, hány napos lesz és mikor lesz a téli szünet, illetve a tavaszi szünet, valamint összeszedtük az országos mérések és a középiskolai érettségik legfontosabb dátumait. Cikkünkben elolvashatod emellett, mikor lesznek hétköznapokra eső pirosbetűs ünnepnapok, a különféle témahetek, és mikor kerül sor a következő tanévre való beiratkozásokra. Továbbá olvashatsz a magyar oktatással kapcsolatos legfontosabb aktualitásokról, így a tanárhiányról, a tanártüntetésről, illetve a pedagógus-szakszervezetek sztrájkjáról is.
A budapesti Kölcsey Gimnázium elveszíti öt kiváló tanárát. Hárman személyesen vették át szeptember 30-án, ketten pedig postán kapják meg a napokban rendkívüli felmentésüket a munkáltató szerepét betöltő Belső-Pesti Tankerületi Központtól, írja a Facebookon Fazekas Csaba, az iskola igazgatója.