Megvan az engedély: Jászai Gellért érdekkörébe kerülhet a Krisztina Pláza
A Gazdasági Versenyhivatal kiadta azt a hatósági bizonyítványt, amely alapján a REPRO I. Property Zrt. megvásárolhatja a Krisztina Plázát - szúrta ki a 444.hu.
A Gazdasági Versenyhivatal kiadta azt a hatósági bizonyítványt, amely alapján a REPRO I. Property Zrt. megvásárolhatja a Krisztina Plázát - szúrta ki a 444.hu.
Átadták tegnap Debrecenben a Csokonai Fórumot, mely egy színházi komplexumként fog üzemelni - derül ki az MTI tudósításából. A fejlesztés fontos mérföldkő, hiszen 44 év után először épült új színház vidéken.
A francia fővárosban rengeteg elfogadhatatlanul kicsi lakást adnak ki, most viszont egy szélsőséges eset az ottani önkormányzat figyelmét is felkeltette. A Le Parisien című lap számol be egy hajmeresztő esetről, ahol egy pincér havi 550 euró (226 ezer forint) bérleti díjat fizet egy 4,7 négyzetméteres "lakásért". Hasonló esetekkel viszont Budapesten is találkozhatunk.
Ugyan eredetileg már július elseje óta nem lehet Magyarországon BB-nél alacsonyabb energetikai besorolású lakásra használatba vételi engedélyt kiadni, most a kormány mégis visszakozott és még két évvel kitolta a szigorítás határidejét - vette észre a bank360.hu egy múlt heti kormányrendeletben. A döntés több szempontból is fejvakarásra adhat okot.
A Porsche Centrum Budapest által életre hívott Porsche Creative Talks esemény vendége Varga Péter, a Porsche vezető külső formatervezője és Domokos Balázs nemzetközileg elismert építész volt.
Átlagosan hatszorosára nőtt 2022 júliusában a hőszivattyúkkal kapcsolatos lakossági megkeresések száma a Daikin budapesti márkaboltjában az előző év hasonló időszakához képest, és a cég közel 300 főt számláló partnerhálózata is hasonló nagyságrendű bővülésről számolt be, de van, ahol tízszeresére nőtt az érdeklődés. Az érdeklődő fogyasztók a legkülönbözőbb ingatlantípusokkal rendelkeznek, és azonnali megoldást szeretnének a gázról történő leválásra, még akár azok is, akik újszerű lakásokban laknak, ugyanis még az új lakóingatlan-állományon belül is rendkívül magas a gázfűtést használók aránya.
Ázsia legnagyobb vállalati kötvényalapjai igyekeznek távol tartani magukat a kínai ingatlanszektortól, miközben több nagy amerikai alapkezelő is kitáraz ezekből a kitettségekből – számol be a hírről a Bloomberg.
Egy sor nagyszabású állami beruházás maradhat el Újbudán, ez pedig jelentős hatással lehet a kerület lakosainak életére - derül ki az Újbuda TV riportjából. A kiszivárgott információk szerint eltolódhat a Galvani híd építése, a fonódó villamos meghosszabbítása, a déli elkerülő vasút fejlesztése, vagy a Műegyetem tervezett új épülete is. Az elmaradó projektek a lakosság számára fontos problémákat hagynak megoldatlanul - főleg a közlekedést tekintve.
Parlamenti válaszában tette közzé Lázár János a kiemelt állami beruházások teljes listáját - a lista azért fontos, mert ezen beruházásokból fog válogatni az állam, hogy melyeket is fogja elhalasztani. Az elhalasztandó beruházások felől Vadai Ágnes, országgyűlési képviselő érdeklődött az építési és beruházási miniszternél a keddi ülésen.
Megkezdődött kedden a Batthyány tér részleges felszíni átalakítása - derül ki a Budavári Önkormányzat Facebook bejegyzéséből. A terület fiatalosabb, modernebb külsőt kap, emellett több zöldfelületet telepítenek.
Több mint 1100 ingatlant árvereztek el Magyarországon egyetlen hónap alatt, miután június 15-én véget ért a lakóingatlanok kényszerértékesítési- és kilakoltatási moratóriuma – tudta meg az rtl.hu.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének hétfői adása. A mai műsor első részében a hazai távközlési piac évtizedek óta nem látott méretű és jelentőségű tranzakciójával, a Vodafone Magyarország felvásárlásával foglalkoztunk. A tranzakció pénzügyi hátteréről és nemzetgazdasági jelentőségéről Nagy Viktort, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében azzal a friss felméréssel foglalkoztunk, amely az energiahatékonysági besorolás hatását vizsgálta az új lakások kínálati áraira. A témával kapcsolatban Futó Péter, lapunk Ingatlan divíziójának elemzője volt a Checklist vendége.
Azt már régóta tudjuk – és sokat is írtunk róla –, hogy a lakáspiacot és a lakásárakat alapjaiban befolyásolja az átfogó makrogazdasági környezet, a gazdasági növekedés iránya és mértéke. Kevés szó esik azonban arról, hogy a korreláció kölcsönös és a lakáspiaci folyamatok, azon belül is kiemelkedően a lakásárak, jelentősen befolyásolják a gazdaság működését. Hogy pontosan milyen csatornákon keresztül is történik mindez, arra az OECD ingatlanadózási tanulmánya ad választ.
Aláírták az adásvételi szerződést, mely értelmében a GTC két zágrábi irodaházat ad el egy helyi ingatlanbefektetőnek - írja Property Forum. A tranzakció a GTC számára 22%-ot meghaladó megtérülést jelent a bekerülési értékhez képest, és mintegy 7%-kal haladja meg a könyv szerinti értéket.
Délután 5 órától meghallgatható a Checklist, a Portfolio munkanapokon megjelenő podcastjének legújabb adása. A műsor első részében a ma reggel bejelentett gigantikus hazai távközlési tranzakcióról lesz szó, ugyanis a 4iG a magyar állammal közösen megvásárolja a Vodafone Magyarországot. Az adás második részében kiderül, mennyivel érnek valójában többet a hazai ingatlanpiacon, a magasabb energiahatékonyságú lakások.
A nyaralók piacán az összesített kereslet alapján továbbra is a balatoni és a velencei sztárok számítanak a legnépszerűbbnek. Az ezer eladó nyaralóra vetített kereslet alapján azonban olcsóbb települések is felkerültek a vevőjelöltek térképére - derül ki az ingatlan.com elemzéséből. A kínálati piacot nézve az idei szezonban Siófokon, Balatonfüreden és Balatonalmádiban volt a legnagyobb a négyzetméterár, de a gárdonyi és velencei ingatlanok sem sokkal maradtak el az utóbbitól. A Tisza-tó melletti Tiszafüreden, Abádszalókon és Sarudon az előbbieknél azért lényegesen alacsonyabb volt az átlag.
A fenntarthatósági célok megvalósításához köthető ingatlanpiaci és vállalatvezetési döntéseket számos tényező nehezíti, illetve ösztönözheti. A CBRE fenntarthatósági témában készített kutatásának eredményei alapján négy fő következtetést vont le, melyek meghatározóak lehetnek a döntéshozatal kapcsán, egyúttal az is kiderült, melyek a legjellemzőbb problémák az ESG-fókuszú döntéshozatal kapcsán.
A jelenlegi válságok sokkja a társadalom széles rétegeiben hívja fel a figyelmet azokra a fontos témákra, amelyekről a szakemberek már hosszú évtizedek óta beszélnek – az elmúlt hetekben és hónapokban eszkalálódott krízisállapot jól látható előzményekkel alakult ki. A klíma- és energiavészhelyzet együttes jelenlétére csak rendszerszintű válaszokat adhatunk és konkrét lépéseket tartalmazó cselekvési tervet készíthetünk: a jelen helyzet égető kérdéseiről Barta Zsombor, a HuGBC elnöke nyilatkozott.
Jövőre jöhet létre az az országos közlekedésszervező cég, melynek elsődleges feladata a különböző tömegközeledési eszközök (MÁV, Volán, HÉV, helyi buszok) menetrendjének összehangolása lenne. Ennek kapcsán egységes jegyrendszer is érkezhet - árulta el Vitézy Dávid, közlekedésért felelős államtitkár a hvg.hu-nak adott interjújában. A beszélgetés során Vitézy tisztázta az NKK megszűnésének körülményeit, illetve Budapest főpolgármesteri posztjáról is kérdezték.
A nemrégiben befejezett Százhalombatta-Pusztaszabolcs vasútvonal korszerűsítésének keretei között 22 év után először épült új nyomvonalú vasútvonal Magyarországon - számolt be a Magyar Építők. A projekt a Kelenföld – Százhalombatta projekt folytatásaként valósult meg a 40-es számú vasútvonalon.
Heves esőzések és áradások várhatók.
Hírfolyamunk az ukrajnai háborúról.
Nem tudják az ukránok stabilizálni a frontvonalat.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?