A közleménye szerint az adaptált Comirnaty JN.1 vakcina négy különböző formában lesz elérhető. Az engedélyezés előtt alaposan felülvizsgálták a vakcina biztonságosságát, minőségét és hatékonyságát. A szabályozó hatóság hangsúlyozta, hogy továbbra is szoros ellenőrzés alatt tartják majd a vakcinát.
Világszerte több szabályozó hatóság is arra ösztönzi a Covid-19 vakcinák gyártóit, hogy frissítsék oltóanyagaikat az újabb variánsok ellen.
Érdekesség, hogy az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) nemrég inkább azt javasolta, hogy a gyártók az újabb KP.2-es variánst célzó vakcinát állítsanak elő, amennyiben ez technikailag megvalósítható.
Erre azért került sor, mert az Egyesült Államokban a tél óta már nem a JN.1, hanem annak egyes variánsai, köztük a KP.2-es kezdtek el terjedni. Ugyanakkor sokan úgy gondolják, nem valószínű, hogy a KP.2 őszre még mindig a legnagyobb veszélyt jelenti a lakosságra nézve, éppen ezért a piacra kerülő oltásoknak a JN.1 ellen kell inkább védelmet nyújtaniuk.
A Pfizer és a Moderna korábban úgy nyilatkozott, hogy őszre rendelkezésre állhat a JN.1 elleni vakcinakészlet, konkrét mennyiséget ugyanakkor nem közöltek.
Forrás: Reuters
Címlapkép forrása: 2023 Los Angeles Times via Getty Images