100 milliárdba kerülhet az új Puskás Ferenc Stadion
Vígh László kormánybiztos szerint 90-100 milliárd forintból épülhet fel az új Puskás Ferenc Stadion, amelynek munkálatai 2015-ben kezdődhetnek és három évvel később fejeződhetnek be.
Vígh László kormánybiztos szerint 90-100 milliárd forintból épülhet fel az új Puskás Ferenc Stadion, amelynek munkálatai 2015-ben kezdődhetnek és három évvel később fejeződhetnek be.
A tervek szerint év végére készen lesznek a székesfehérvári Sóstói Stadion építésére, bővítésére vonatkozó kiviteli tervek és jövő tavasszal megkezdődhet az építkezés, ami azt is jelenti, hogy a Videoton FC labdarúgócsapata a 2014/15-ös szezon tavaszi mérkőzéseit várhatóan már Felcsúton, a Pancho Arénában játssza.
A válság óta eltelt években egyre kevesebb új lakás épült hazánkban, bár a 2014 eleje óta sorra napvilágot látó ingatlanpiaci statisztikák alapján úgy látszik, idén végre megfordulhat a negatív trend. A lakások iránti kereslet növekedését hosszabb távon segítheti a lakosság javuló jövedelmi helyzete, valamit az, hogy az ingatlan egyre inkább újra vonzó befektetési eszközzé válik, a demográfiai folyamatok azonban óvatosságra intik azokat, akik újabb ingatlanpiaci robbanást várnak - derült ki az MNB legfrissebb inflációs jelentéséből.
Mentesülhet az áfafizetés alól a szerencsejáték-szolgáltatás nyújtása, az állam által koncesszióban átadott szerencsejáték közvetítése és szervezése egy módosító javaslat alapján, amelynek benyújtásáról az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága döntött csütörtöki ülésén kormánypárti többséggel.
Az M1-es metró vonalán a Hungária körútnál az 1-es villamos felújításával kapcsolatos munkálatok miatt megsérült a kisföldalatti födémje. Ezért rövidített útvonalon, csak a Vörösmarty tér és az Oktogon megálló között jár az M1-es metró.
A helyi önkormányzat birtokába került az 1989 óta üresen álló pécsi magasház az épület tulajdonosának számító gazdasági társaság felszámolása során - közölte a baranyai megyeszékhely fideszes alpolgármestere szerdán az MTI-vel. A baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere pedig csütörtökön azt mondta, a város a lehető legrövidebb idő alatt szeretné lebontatni az épületet.
Először fordul elő, hogy nemcsak alkatrészeket, hanem egész nagysebességű vonatokat exportál Európába Kína, amely a jövőben kivitelének fokozására törekszik.
Átadták a Főgáz Zrt. BKV-buszok tankolására kialakított sűrített földgáz (CNG) töltőállomását szerdán a vállalat Salgótarjáni úti telephelyén.
Az idén 27 balatoni és egy Velencei-tavi strand, továbbá 4 balatoni kikötő nyerte el a Balatoni Szövetség által koordinált Kék hullám minősítést, az ezt tanúsító okleveleket és zászlókat szerdán adták át az üzemeltetőknek Alsóörsön - írja az MTI.
A Prologis, Inc., a Prologis Park Wroclaw ötös épületének 20 600 négyezetméteres területéről kötött előbérleti megállapodást a Hi Logistics Europe vállalattal.
A Váci Greens C épületének első bérlője a GE Healthcare vállalat lesz.
Nyolcmillió euróból újította fel a Danubius csoport a szovátai Bradet szállót, amely júniustól négycsillagos besorolással várja a vendégeket - írja az MTI, a román Agerpres hírügynökségre hivatkozva.
Több mint 200 százalékkal drágultak a lakóingatlanok árai az elmúlt 6 évben Brazíliában. Egyesek buborékra figyelmeztetnek, a csúcspont akár közel is lehet, a növekedés mértéke jelentősen lassult. A lakásárak növekedése csak fokozta a társadalmi problémákat, az ország lakosságának egy jelentős része sátorvárosokban kénytelen élni.
Magyarországon elképesztő mértékben emelkedett az elmúlt években a vonatozás ára, 2005 óta 103%-kal. A vasút folyamatosan nyeli el az uniós és állami pénzeket, bár ez a minőség javulásában - legalábbis a többség így érzi - ritkán csapódik le. A vasútállomásokat egyébként nem szeretjük, bár a késésekkel nincs különösebb bajunk - érdekes dolgok derültek ki az Európai Bizottság a vasúti közlekedési piac működéséről készült legújabb jelentéséből.
A dubaji Al Habtoor Csoport elnöke megvásárolta az InterContinental Budapestet - áll a HotelierMiddleEast.com honlapján. Ez már a sokadik befektetés a Perzsa-öböl térségéből a fővárosi szállodapiacon, a Le Meridien és a Four Seasons után újabb elegáns hotel került arab kézbe. A közel-keleti befektetők érdeklődése a hánytatott sorsú budapesti szállodapiac iránt mindenképp pozitívnak tekinthető.
A Prologis, Inc. ipari ingatlan vállalat júliusban egy 30 000 négyzetméteres épület fejlesztését kezdi meg a nemrégiben megvásárolt Prologis Park Prague Airport területén. Az épület várhatóan a negyedik negyedév végére készül el, a Prágától északkeletre fekvő park további fejlesztési potenciálja 102 000 négyzetméter.
Az üdülőövezetek sajátosságai, így a tenger, tó vagy folyó közelsége három csatornán keresztül is emeli a lakóingatlan-árakat. A vonzó - a sós- és édesvíz nyújtotta - természeti környezet előnyei főszezonban nem szorulnak magyarázatra. Az FHB elemzéséből kiderül, hogy ezen kívül még mi emeli a parti ingatlanok árát, és hogy az ismertebb lokációk közül hol érdemesebb befektetési szándékkal nyaralót vásárolni.
A magyar lakosság 2013-ban optimistán nyilatkozott a lakás vagy a családi ház felújítása, bővítése kapcsán, de a tervek többsége a háztartások 68%-nál még a jövő zenéje - derült ki a Lindab friss kutatásából. A többség idén már sokkal óvatosabban fogalmazza meg a terveit, 1 éven belül csak a lakosság alig ötöde lát esélyt átfogó renoválásra. A következő években számos család tervez nagyszabású munkálatokat, 21% a tető- és csatornarendszer felújításában, 29% az otthon szigetelésében is gondolkodik. Mindezekre 48% több mint 300 ezer forintot költene, de 17% akár 1 millió forintot is fordítana otthona hosszú távú biztonságára, felújítására.
ESCO modellben, 5 irodaházában végeztet energetikai beruházásokat az Appeninn Nyrt. A társaság, amely elsősorban kiváló elhelyezkedésű, jó ár-érték arányt biztosító irodaházakból álló ingatlanportfóliót épített ki az elmúlt 4 év során, a korábban elvégzett átvilágítás alapján a beruházások eredményeképpen közel 30%-os energiafelhasználási megtakarítást vár e projekttől.
Az elmúlt öt év ingatlanpiaci válsága 17,2%-os áresést hozott országos átlagban, azonban ezzel párhuzamosan több mint két évvel rövidült az átlagos lakásár és jövedelem hányadosából adódó elméleti lakáshoz jutási idő - derül ki az OTP Jelzálogbank friss OTP Lakóingatlan Értéktérkép elemzéséből. Míg 2009-ben nyolc és fél évnyi fizetést kellett egy átlaglakás megvásárláshoz megspórolni, addig 2013-ra már csak nagyjából 6 év volt ugyanez az idő. Az országos ingatlanpiacnak voltak olyan területei, amelyeket a válság sem tudott kikezdeni: Somogyban, Tolnában, Bács-Kiskun, Békés, valamint Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt öt évben is nőtt az értékesített ingatlanok átlagára. Öt nehéz esztendő után 2014 a trendforduló éve lehet.
Megnevezte a 2050-ig szóló három növekedési pillért Szijjártó Péter.
Közzétette a friss jelentését az MNB.
A cél, az építőipar sikeres megújulása.
Az eredeti ellenfele kiszállt a versenyből.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.