ingatlan

Újra napirenden az M7 autópálya kiszélesítése

Nyílt közbeszerzést írt ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt, aminek értelmében kétszer háromsávosra bővíthetik az M7 autópályát Budapest és Balatonvilágos között és elkészülhet az M9 autóút Vasvár és Zalaegerszeg közötti szakasza is - írja Napi.hu.

Célba ér Budapest az olimpiával?

Egy olimpia megrendezéséért jellemzően sorban állnak a világ városai, annak ellenére is, hogy a rendezés dollármilliókba kerül, a költségek általában mintegy 50 százalékkal túllépik a tervezettet és a játékok gyakran negatív pénzügyi mérleggel zárnak. Az új pályázókat ugyanakkor a sikeresebb olimpiák irányába terelheti az Agenda 2020 reformprogram és Budapest esetében is fennáll az esélye annak, hogy hosszú távon fenntartható megvalósítási tervvel áll elő, melynek fő kulcsa az utóhasznosítás. Megnéztük, mit tanulhat Budapest a korábbi olimpiák sikereiből és kudarcaiból, valamint megkérdeztük a 2024-es pályázat készítőit, hogyan hasznosítják a múltbeli játékok tapasztalatait.

Nem változnak a közlekedési tarifák jövőre

A korábbi évekhez hasonlóan, jövőre sem változnak a közösségi közlekedés díjai Budapesten - írja a Világgazdaság. A közlekedésért felelős tárca az úthasználati díjakban sem kezdeményez változást.

Tényleg olcsóbbak a budapesti lakások, mint a szomszédos fővárosokban?

A jelenlegi budapesti lakásárakkal kapcsolatban sokan vannak azon a véleményen, hogy hiába következett be egy kiugróan nagy áremelkedés az elmúlt két-három évben, a környező országok fővárosaihoz képest még mindig jelentősen olcsóbb Budapest. Ennek utánajárva megnéztük, hogyan alakultak a lakásárak a régiós fővárosokban és még mindig igaz-e az állítás, miszerint a budapesti lakások továbbra is a régió legolcsóbbjai közé tartoznak.

Kellenek az új lakások, mint egy falat kenyér

Magyarországon Nyugat-Európához képest alacsony az egy főre jutó lakásterület nagysága, de a régió többi országához képest jól állunk. Ugyanakkor árnyalja a képet, ha a meglévő lakásállomány állapotát és a lakások zsúfoltsági rátáját is megvizsgáljuk. Európai összehasonlításban mind a két tényező esetében meglehetősen rosszul állunk, a magyar lakosság több mint 25 százaléka rossz lakhatási körülmények között él, míg a zsúfoltsági ráta meghaladja a 40 százalékot. Ez azt jelenti, hogy a lakosság több mint 40 százaléka nem megfelelő méretű lakásban élt tavaly, míg az uniós átlag nem éri el a 17 százalékot. A lakásállomány állapotában ugyanakkor jelentősek a különbségek hazánk különböző területei között, és ezek inkább csak növekedhet, mint csökkenhetek a jövőben, mivel az új lakások jellemzően a jobb minőségű lakásállományú területeken épülnek.

Mégsem lesz az államé az Erzsébet tér?

Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentnek azt a törvényt, amely állami tulajdonba vette volna a budapesti Erzsébet teret - írja az MTI.

Nagy jövő vár Budapestre az osztrák ingatlanszakértő szerint

Pénzügyi stabilitás és piaci átláthatóság. Ez volt a fő témája az RICS által Bécsben megrendezett "Quo Vadis Property?" című konferenciának, ahol az ingatlanpiac irányából felmerülő pénzügyi kockázatok mellett, a döntéshozást segítő adatok megbízhatóságáról és az értékbecslési szakma változó szerepéről is szó esett.

2018 második felében kezdhetik el a ferihegyi gyorsforgalmi fejlesztését

A Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út fejlesztése 2018 második felében kezdődhet meg, ugyanakkor a jövő évben megrendezendő vizes világbajnokság miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)fenntartási és esztétikai jellegű feladatok elvégzésének a lehetőségét vizsgálja - derül ki Tarlós István főpolgármester Tokody Marcellnek, a Jobbik fővárosi képviselőjének adott írásbeli válaszából.

Sokéves rekord a hazai ingatlanpiacon

2016 első három negyedévében a kereskedelmi ingatlan befektetési tranzakciók volumene elérte a 1,5 milliárd eurót, mely a tavalyi éves volumen duplája. Ez az eredmény a likviditás erőteljes növekedésének a bizonyítéka - derül ki a JLL legfrissebb elemzéséből.

Autópályává bővítik a hírhedt halálutat

Autópályává alakítják az M70-es gyorsforgalmi út Letenye és Tornyiszentmiklós közti szakaszát - írja a Napi.hu. Az M7-est a szlovén határral összekötő útszakaszon az elmúlt években több súlyos baleset is történt.

Csökken a sebességhatár a ferihegyi gyorsforgalmin

20 kilométer per órával csökken a sebességkorlátozás a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton - írja a Napi.hu. Az eddigi 90 kilométeres óránkénti sebesség helyett péntektől legfeljebb 70-nel mehetnek az autósok a repülőtérre vezető úton.

Közelebb kerültünk a ferihegyi vasút megépítéséhez

Döntött a kormány az európai uniós forrásból megvalósuló kötött pályás projektek, valamint az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretmódosításának előkészítéséről - olvasható a november 29-i Magyar Közlönyben. Ennek hatására a következő években a vasút- és villamoshálózatban országszerte jelentős fejlesztések várhatók.

Nem engedélyezik a Kopaszi-gát 120 méteres felhőkarcolóját

Nem épülhet meg egyelőre a Kopaszi-gát mellé tervezett 120 méteres felhőkarcoló - írja a Magyar Nemzet. A fővárosi városfejlesztési bizottság nem engedélyezte a fővárosi rendezési szabályzat módosítását.

Őrült lakásárak a világ körül

Magyarországról figyelve a magyar lakásárakat sokszor úgy tűnik, hogy a válság alatt egy óriási árcsökkenés, majd azóta egy őrült lakásár-emelkedés ment végbe. Hazai szemmel nézve ez igaz is lehet, de a világ országai között hamar rá kell jönnünk, hogy a lakásárak történelmében ennél sok országban jelentősen nagyobb kilengések is előfordultak már.

El lehet majd szállítani a Dunán a budapesti olimpia maradványait?

Az elmúlt években jelentősen nőtt a Budapestre érkező turisták száma, ráadásul nem csak relatív olcsósága miatt választják egyre többen a magyar fővárost. Folyamatosan nyílnak és épülnek az új hotelek - különösen a felsőbb szegmensben hallhatunk nagy számban új fejlesztésekről, de tulajdonos- és arculatváltásokból sincs hiány a piacon. Mi a sikeres budapesti hotelek titka? Többek között erre a kérdésre keresték a választ a Portfolio Property Investment Forum 2016 konferencia hotelpiaci szekciójának résztvevői.

Uniós pénz is lesz a HÉV-ek felújítására

Megnyílnak az uniós források is a HÉV-vonalak fejlesztése előtt azzal, hogy a fővárostól a MÁV-csoporthoz került a HÉV, és elővárosi vasútként működik tovább - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Átvette a HÉV-et a fővárostól a MÁV

Átvette a HÉV-et a fővárostól a MÁV-csoport, a vasúttársaság már rendelkezik a tulajdonosi jogok gyakorlását biztosító szerződésekkel, a BKV Zrt. és a HÉV-ágazat szétválása rendben lezajlott - írja az MTI.

A Portfolio díjazta az ingatlanpiac legjobbjait

A Portfolio november 22-i ingatlanos konferenciáján, a Property Investment Forumon immár hetedik alkalommal osztották ki a Portfolio Property Awards díjait. Az év legjobb ingatlanfejlesztését, a legjobb koncepcióját, a legnagyobb irodabérleti és a legnagyobb befektetési tranzakcióját ismerték el. Mutatjuk a nyerteseket!

Elfogytak az üres irodák Dél-Budán

Három új irodaépületet adtak át Budapesten 2016 harmadik negyedévében, összesen 39 570 négyzetméter összterülettel - derül ki a JLL legfrissebb elemzéséből. A növekvő fejlesztési aktivitás következtében a budapesti irodapiac üresedési rátája enyhén megemelkedett, jelenleg 10,9 százalékon áll.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.